Puskás Pál négyszeres szenior
Európa-bajnok úszó életmű kiállítása



Április 12-én szombaton a Megyei úszóbajnokság II. fordulója után a résztvevő egyesületek úszói, csapatvezetői, a versenybíróság tagjai és szenior úszótársai, tehát a „szakma” képviselői jelenlétében nyitották meg Puskás Pál életmű kiállítását. A Debreceni Sportuszoda előterében, a Debreceni Szenior Úszó Klub vitrinjében két polcot foglalnak el a 87. évében járó sportember kupái, érmei, állami és önkormányzati kitüntetései, köztük az 1935-ben nyert első érmek, a 2007-ben a szlovéniai Kranjban nyert négy szenior Európa-bajnoki aranyérem és a 2007. év hazai termése, további 80 érem. Az egybegyűlteknek Puskás Pál röviden mesélt több, mint 70 éves sportpályafutásáról.

Az érdeklődők április 16-án, szerdán 18 óra 15 perckor találkozhatnak ismét Pali bácsival a Debreceni Sportuszoda előterében, ahol a szeniorok és az egyetemi úszócsapat tagjainak beszél a kiállított tárgyak történetéről.

Debrecen, 2008. április 15.
Dr. Rentka László
a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke



A fenti cikkek a www.debrecen.hu portálon jelentek meg!!


Debrecen, 2008. április 14.
Dr. Rentka László