Úszásról dióhéjban



Az úszni tudás velünk született képesség, melyet újra kell „éleszteni”, ha nem kezdjük el ifjúkorban már tanulni. A szülők körében óriási dilemma, hogy mikor kezdjen el az apróság úszni, hány éves korában lenne a legcélszerűbb úszótanfolyamra beírattatni. Valójában az úszás egy olyan sport, amit bárki megtanulhat, s lehet akár nagyon fiatal, esetleg tapasztalt felnőtt, bármikor elkezdheti e sportág csínját-bínját elsajátítani. Mindemellett nagy az egyetértés, hogy talán az egyedüli sport, mely a legegészségesebb, hiszen a test minden részét, izomzatát átmozgatja, erősíti, s az ellenálló képességünket is növelhetjük az úszás által. Úgy gondolom, szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen Debrecenben több fedett- és nyitott pályás medencéink is vannak. Tehát adott a lehetőség úszástanulásra. Kedvderítőnek és úszásra hangolásra had ajánljam a héten zajló úszó EB-t, ami kiemelkedő eseménynek számít, hiszen 100 esztendős a Magyar Úszó Szövetség, s Debrecennek is remek lehetőséget biztosít a verseny kiváló megrendezésére.

Dósa Soma