2008-ban történt…

…a Debreceni Szenior Úszó Klub tagjaival


Jaczkó Eszter, a Klub fiatal versenyzője 2008 áprilisában részt vett az ausztráliai Perthben megrendezett Szenior Úszó Világbajnokságon.
Jaczkó Eszter úszótársunk


A gyulai XXXVIII. Országos Szenior Bajnokságon a megyék és a főváros közötti csapatversenyben idén másodikak voltak a debreceniek (54 fős csapat közel 350 egyéni rajttal és 31 váltó szerepléssel).
Csapatkép a 2008. évi gyulai országos bajnokságról


2008-ban országos csúcsot úszott korcsoportjában Dr. Mechler Andrea, Krasznai Róbert és Dr. Rentka László debreceni szenior versenyző.
Krasznai Róbert úszótársunk


A hazai és külföldi medencei és a nyári nyíltvízi versenyeken is számos csapattag vett részt és állhatott dobogóra.

Puskás Pál négyszeres szenior Európa-bajnok úszót (Kranj, 2007), aki jelenleg is hat országos csúcsot tart korcsoportjában, sportolói, sportvezetői életművéért Debrecen Város Önkormányzata 2008-ban Hajós Alfréd díjban részesítette.

A Szervátültetettek Európa Játékán Würzburgban Krucsó Zsolt úszásban négy egyéni és két váltó versenyszámban győzött, ahol a Játékok legeredményesebb férfi versenyzőjének választották. 2008. december 19-én, pénteken a Syma Sport- és Rendezvényközpontban a Sportcsillagok Gáláján a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének (Fonesz) díjazottjai között – két nagy sportember, Sors Tamás és Szekeres Pál paralimpikonok mögött – a harmadik helyen végzett a debreceni szenior úszóként is versenyző Krucsó Zsolt.
Krucsó Zsolt úszótársunk


Kovács Lukácsné az I. Országos Szenior Játékokon Győrben korcsoportjában úszásban hat elsőséggel győzött. (2007-ben ugyancsak Győrben egy hasonló, nemzetközi sportversenyben volt első.)
Kovács Lukácsné és id. Rentka László


Nyíregyházán Dr. Nagy Sándor Tibor, Gyulán Fodor György, Csongrádon és Egerben Dr. Rentka László a legeredményesebb férfi versenyző címet, Hódmezővásárhelyen Bonivárt Ágnes a legeredményesebb női versenyző címet nyerte el. Jurák Árpád Egerben a második volt az eredményességi listán.
Puskás Pál és Dr. Rentka László úszótársaink Dr. Nagy Sándor Tibor úszótársunk a nyíregyházi verseny díjával
Fodor György úszótársunk Bonivárt Ágnes a Hódmezővásárhelyen nyert díjjal


Zalaegerszegen egy 12 órás egyéni éjszakai úszóversenyen Dr. Rentka László 39 800 m-es összteljesítménnyel a második helyen végzett. Öt további versenyzőtársa kapott kedvet ahhoz, hogy Debrecenben saját rendezésben részt vegyen egy hasonló megmérettetésen (Bálint Lóránt, Gyepesi István, Godó Bence, Fodor György és Fizil Ádám). A Klub további saját rendezvényei, a 33 órás váltóúszás, a 2000 m-es és az 5000 m-es medencei úszás, a 4 órás nyíradonyi váltóúszás más egyesületekből is számos érdeklődőt vonzott.
Gyepesi István úszótársunk Bálint Lóránt úszótársunk
A debreceni 12 órás versenyen úszott versenyzők


Debrecen város 2008-ban 1 millió forintos vízfelületi támogatásban részesítette a Debreceni Szenior Úszó Klubot. A csapat tagjai remélik, hogy a kedvezményes edzések jövőre is folytatódhatnak!
Fotó: A debreceni szeniorok és egyetemisták egy csoportja a Debreceni Sportuszodában.
Középen a 87 éves Puskás Pál, jobb szélen Krucsó Zsolt.


Debrecen, 2008. december 21.

Összeállította Dr. Rentka László