Október 11-12-én ismét megrendezték Dunaújvárosban a DF-Maraton úszógálát, 16 csapat részvételével, melyekben több debreceni versenyző is indult. Bonivárt Ágnes, Bujna Lilla, Jaczkó Eszter, Godó Bence, Godó Soma a Bármit Megúszók csapatában, Dr. Rentka László a TTF-ben, Lukács Linda és Bakonyi Tamás a Fröccsben.  Engem ért a megtiszteltetés, hogy beszámolót írhatok az eseményről. Bár a felkérés pillanatában kaptam egy nagyon bölcs tanácsot, hogy ne azonnal írjak, hanem kb. 1 hét múlva, mikor némi pihenés után "lecsillapodnak a kedélyek". Ezt én megfogadtam, de a kétféle " tudatállapot" ismertetése miatt leírnám az első verziót is. Ez kb. annyi lett volna: ha bárhol, a lakóhelyünktől távol 24 órás úszóversenyt rendeznek és nincs végtelen számú csapattagból álló csapatunk, akkor ne vegyünk részt rajta. Még akkor sem, ha történetesen szeretünk úszni, mert ez a 15.-20. óra után erőteljesen változni fog, negatív irányban. A résztvevők megismerik saját határaikat, képességeiket, kitartásukat. De nemcsak a sajátjukat, hanem a csapattársakét és az ellenfelekét is. A kérdés az, hogy ezekre az ismeretekre szükség van-e, mert ahogy mondani szokták: itt beugrik a majom a vízbe. Vagy nem... Szóval a 2 héttel későbbi verzió: Szép napos időben, némi késéssel érkeztek a debreceniek, így sikerült az ünnepélyes megnyitót lekésni. Biztosan nagyon szép volt. Utána mindenki sikeresen megtalálta a csapatát. Mi Lindával a Fröccsöt. Nem a büfében, hanem a medencében. Sajnos a csapat létszáma kissé hiányos volt, de a (kezdeti) lelkesedés ezt pótolta. A vége felé pedig a más csapatoknál unatkozó debreceniek... (Köszönjük Ági, Soma, Bence!) Segítségükkel sok-sok hosszt úsztunk meg. Szó szerint. Szám szerint 1700-at, bár nem tudom, hogy Rentka Lacin kívül ez kit érdekelt a vége felé. Ha valakit mégis: www.uszogala.uw.hu De ne ugorjunk ennyire előre, mert a 24 órát nem lehet ennyire könnyen megúszni. A boldog befejezés előtt még ott van az éjszaka. Amikor az emberben sok kérdés felmerül. Először is Radnóti Miklós és Lukács Linda közös költeményének fő kérdése: Nem tudhatom, mit keresek én itt...? Erre talán a megfelelő válasz lenne, ismeretlen szerző: úszni jó, úszni jó, úszni jó, szövegű, monoton verse, ami hosszútávon hisztit és lázadási kísérletet okozhat. Kérdőjeles gondolatként megjelenik továbbá: vajon verhető-e a válogatott hosszútávúszó nő éjjel 2-kor 50 gyorson? (természetesen nem) Lehet-e aludni, hangos zene és egy úszókkal teli 50 m-es medence mellett? (hajnali 4 után igen) Miért nem veszik fel 5-dik úszásnemnek és olimpiai számnak a hévízi hattyúnyakast? (ezt nem tudtam meg) Jövőre is el kellene ide jönnöm? (a kérdés kicsit álságos, tavaly is itt voltam) És mint a szomszéd pályán úszó, helyi főiskolásoktól megtudtam, nekik ez már komoly hagyomány. Csak úgy, mint a verseny utáni alkoholmérgezés. Javasolni akartam, hogy ne igyanak mérgezett alkoholt, de nem szerettem volna más csapatok dolgaiba beleszólni. Az is felmerült bennem, hogy miért nincs karaoke, mint tavaly. Úszásbeli hiányosságainkat nagyszerűen tudtuk volna kompenzálni, mert énekelni iszonyúan tudtunk volna. Ezzel lehetett volna az ellenfeleket demoralizálni.(A tavalyi győztes receptje) Talán a fair play miatt maradt el? És eljött a reggel. Ami abból látszott, hogy a másik pályán, a helyi B csapatban üde, friss és kívánatos hölgyek tűntek fel, akikről nem tudtam, honnan kerültek elő. Később megtudtam, hogy a saját ágyukból. És a verseny végén az erős sprintek úszása a feladatuk. Amit nagyon szépen megoldottak. Én ekkor fő feladatomnak a túlélést tekintettem. Végül is sikerült. Legalább is jobban, mint a sprintek. Az úszás sebességével egyenes arányban csökkent az óramutató sebessége is, de végül mégis csak dél lett. Az utolsó 10-15 percben több csapat megkezdte az ünneplést. Mindenki vízbe ugrott és felszabadultan élvezte a vizet. Mi hajrázni próbáltunk, mert holtversenyben voltunk a TTF-fel. A kemény küzdelemben végül alul maradtunk. De ezen már nem volt ereje senkinek sem szomorkodni. Mindenki boldog volt, hogy vége van. Ezt hívják happy end-nek. Megkezdődött a tombola nyeremények szétosztása, csapatképek készítése (megfogyva bár, de megtörve is ) és az eredményhirdetés. Itt már szóba került, hogy jövőre mit kell másképpen csinálni vagy mi lesz 2 év múlva Debrecenben… Mert az nem kétséges, hogy ilyen versenyekre el kell jönni. Hogy az elején nem ezt írtam? Dehogynem, csak tudni kell a sorok között is olvasni. Szóval, mint az elején leszögeztem, ez egy nagyon jó buli, amin részt kell venni! Végül elérkezett a legnagyobb feladat: a hazautazás. A szerencsésebbek vonattal, a kevésbé szerencsések autóval. Akiknek a legfontosabb jó tanács az, hogy ha zötyög, akkor balra, ha dudál, akkor jobbra kell rántani a kormányt…. |