Viszonylag hirtelen jött az ötlet, hogy megpróbáljam azt amit eddig úgy tartottam, csak őrültek tesznek meg, vagyis hogy végigússzak 12 órát. Mikor hallottam hogy ismét megrendezésre kerül, egyszerűen igent mondtam. Előre jelezném; nem bántam meg! Ezt a beszámolót szándékosan a hivatalos eredmények, összegzések megjelenése előtt írom, mivel valóban a benyomásaimról szeretnék írni, nem az elért teljesítményemről. Ezért a teljesítmény jellegű adatokat már most leírom, többet szó se essék róla: 7 óra 58 perc alatt sikerült valamivel több mint 25 km-t teljesítenem, ezután rosszullét következtében feladni kényszerültem a versenyt. A felkészülésről nem sok szót ejtenék, mert tulajdonképpen nem készültem komolyan. Ugyan az előző versenyek merőben más felkészülést igényeltek, de a MEFOB és a Megyebajnokság előtti felkészülést hatásosnak éreztem, és utána sem estem ki a formából. Szeptember óta főleg reggelente járok edzeni (8-9:30); kedden, szerdán, csütörtökön reggel, illetve hétfő este, és ha hétvégén nem utazok akkor péntek este is. Mikor elkezdtem a készülést, az edésen úszott össztávon nem változtattam, csak a tördelés mértékét csökkentettem, tehát minden alkalommal többet úsztam egyszerre egészben (pl. az 50, 100, 150, 200, 150, 100, 50m-es kedvenc általam „mandulának” - vagy mások által „piramisnak” hívott szériámat egy nagyobb léptékű 50, 100, 200, 400, 200, 100, 50m-es duplázó széria váltotta fel). Ezek mellett sokat technikáztam, próbáltam nyújtani az egyébként is legendásan hosszú tempóimat. Lelkileg úgy készültem, hogy sokat gondolkoztam hogy mit fogok enni-inni, milyen időközönként, illetve próbáltam felmérni; mennyi idő is lehet az a 12 óra? Ilyenek jutottak eszembe, mint:
A versenyre egy közepes doboz cukorban gazdag keverékkel (aszalt füge, keserű csokoládé, kekszek, banán és egyéb), egy liter szőlőlével, másfél liter ionbombával érkeztem. Laci szerint ez az általam készített keverék (ami 1,5 l vízben feloldott 5 db kalcium szandoz és 3 db Mg-iont és B6 vitamit tartalmazó tabletta volt) csak placebo. Akár az akár nem, egyszer sem volt semmilyen izomgörcsöm. Átlagosan másfél óránként egy decit vettem magamhoz ebből a löttyből. Rajt előtt fél órával testápolóval kentem magam az előzőleg olvasott javallatok hatására. Ezt legközelebb nem teszem, mert kb 2 óra alatt teljesen leázott, a bőrömet ugyanúgy kiszívta a víz, viszont az arcomra került krém miatt sokat kellett igazítanom a csúszkáló szemüveget. Miután a krém leázott, ez a probléma megszűnt. Rajt előtt egy kevés bemelegítés és lazítás, majd pontban este nyolckor elindult a verseny. Tervem az volt, hogy az első 3 órában nem állok meg. De mivel süket is vagyok úszás közben illetve a kedvenc sötét és nagyon párásodó „meditációs” úszószemüvegem miatt félig vak is, nem nagyon láttam a cseppnyi faliórát. Így aztán először valamivel 2 óra előtt álltam meg. Rettentően hosszúnak éreztem és sokkolt hogy még 10 óra sincs. Viszont az első evés jó élmény volt, éreztem ahogy szétárad bennem a glükóz, illetve Fodor kolléga is vidám volt, így jobb kedvvel indultam tovább. Ezután másfél órás úszásokat és 2 perces szüneteket terveztem, de ezt egyszer sem sikerült megvalósítani. Egy óránál nem voltam képes egyszerre többet úszni lelki okokból: az idő sokkal lassabban telt, mint például most, mikor már 20 perce írom ezt a beszámolót és olyan, mintha most kezdtem volna. Idő közben kifejlesztettem az órára pillantás technikáját, így később meg tudtam győződni róla, hogy például egy erősen fél órára tippelt úszás valójában 12 perc volt (később még kevesebb). Pedig érzésem szerint többször is elég jól sikerült elmélyült „nem gondolok semmire” állapotba kerülni, amit sokszor sikeresen alkalmazok apnea (levegő visszatartás) közben. Csakhogy ez nem csak 4-5 percnyi ilyen állapotot igényelt volna, hanem 12 órányit. Az 1. és 3. óra között erősen fájt a térdem (MEFOB-os sérülés), de ez szerencsére teljesen megszűnt, azóta sem fáj. 3 óra múltán jelentkeztek az első izomfájdalmaim a tapadási helyeken. Hamar hozzászoktam és egy ponton túl nem fájt jobban. Mikor a fájdalom elkezdődött, akkor kezdtem rendesen odafigyelni a fordulókra: 1, erősen kihegyezett fej fölött összekulcsolt kéztartás felvétele már az elrugaszkodás előtt (ennek két előnye is van, egyrészt gazdaságos kisiklást tesz lehetővé, ami lábtempó nélkül is 5 méteres siklást eredményez, illetve ilyen mértékű merevedésnél már kellemesen lazítja a tricepszet!) 2, minél hosszabb kisiklás, nem túl erős elrugaszkodással. 4-500 méterenként az egyébként folyamatos gyorsúszásomba 25 vagy 50 méter hátúszást is csempésztem. Az első 2-3 óra mint mondtam piszok lassan telt el, viszont ekkor belejöttem, és hajnal kettőig nagyon jól éreztem magam, és még az idő is reálisan telt. Az evést már meguntam illetve a bélműködés leállása és hasi görcsök miatt (ami ilyenkor természetes), már nem is tudtam volna többet enni, így csak ittam. A valódi krízis 2 órakor kezdődött. Ekkor kezdtem nagyon fázni egy pihenő alkalmával, pedig ekkor már egy ideje ment a víz fűtése. Addig csak a levegőt éreztem hidegnek a levegővételeknél, de ez sem volt vészes. Innentől minden hossz külön tortúra volt. Izomgörcsöm ugyan nem volt, de rettentő kín volt már úszni, és sehogy nem akart telni az idő. Mondogattam magamban, hogy ez már csak így van, innentől már nem fog jól esni, de hát erre számítottam is. De mikor belegondoltam hogy még 6 óra van hátra, vagyis még egyszer ennyi, akkor ismét visszatért a kínlódás. Érdekes, hogy egész végig nem is gondoltam arra hogy kiszállok reggel 8 előtt. A második forró zuhany közben viszont erős hányingert és szédülést éreztem, ezután már nem mertem visszamenni úszni. Ez 2 perccel 4 óra előtt volt. Így jött ki az összesen 8 óra úszás. Egy óra múlva már jobban voltam és hazatoltam a bicajt. Mint azt sokan tudják rólam, én rossz versenyző vagyok, hiszen nem igazán tudok örülni egy aranynak, ha nem szárnyaltam túl a legjobb eredményemet, vagy legalábbis a becsült formámhoz képest rossz lett az idő. Viszont hihetetlenül elégedett vagyok ha századik vagyok egyéni csúccsal. Ha úgy érzem, hogy a tempót jól választottam meg, nem nézek ki a mellettem úszóra, hogy ő hogy megy, hanem tartom a magam tempóját. Ebből kifolyólag valójában én nem is vagyok képes versenyzésre. A verseny számomra mindig egyfajta belső élmény volt, és ez nekem így jó is. Km-ben és időben is ez most nekem egyéni csúcs (előtte a maximum távom 12 km volt), így nem vagyok csalódott. Emellett egy érdekes tapasztalatot szereztem, ez pedig a végtelen időtorzulás élménye. Rájöttem, hogy nem szabad alábecsülni a belső órám pontatlanságát. Legközelebb számítok erre, és alaposabb lelki felkészülést tartok. Mások beszámolójából azt szűrtem le, hogy napokig az a gondolat járt a fejükben, hogy „ezt soha többet”. Nálam ez azt hiszem nem áll fenn. Tegnap hajnalban fél hat körül értem haza az uszodából, és most arra gondolok, hogy biztosan fogok még 12 órát úszni, méghozzá az első adandó alkalommal. És ez nem hiszem hogy ez csak azért van, mert csak nyolc órát sikerült úsznom. Újra vágyom azokat a végtelenül kinyújtott tempókat, és azt az érdekes tudatállapotot, mikor a bódultság után pár hosszra kitisztul a fejem és minden rendkívül kiélesedik, és élvezem a húzás, tolás, elrugaszkodás dinamikáját. Sőt, már most is kívánom a vizet, úgyhogy indulok is; veszem a köpenyt és átsétálok a szomszéd épületbe csobbanni egyet. Fizil Ádám 2008. december. 1. 18:40
| |
