Szemelvények a debreceni egyetemi úszósport
történetéből I.




Akik ismernek (akik többször találkoztak velem), bizonyára észrevették, hogy az egyetemi úszósport különösen kedves nekem. Egyrészt magam is hat évig a Debreceni Orvostudományi Egyetem úszócsapatának – olykor egyedüli – tagja voltam, másrészt az Urbán Ferenc, Káldi Ildikó, Mechler Ferenc, Mechler Andrea, Varga Éva, Kiss Mónika, Soltész István, Pelle Judit, Sallai Tímea, Nagy István, Kovács Judit, Tancsik Andrea, Herczeg Lenke, Haris Tamás, Pócs Alfréd, Szigeti Tamás és Szücs István orvostanhallgatók alkotta három – tizenöt fő közötti csapatokkal és a többi debreceni egyetemistával (Riba Dalma, Diebel Andrea, Palicz Anita a „Kossuth”-ról, Diebel Nathalie és Fodor Szabolcs az agrárról) 1979 – 1992 között valamennyi országos egyetemi bajnokságon csapatkísérőként és krónikásként jelen voltam. (Örömömre szolgál, hogy az említettek többsége ma is aktív szenior úszó!)

Hogy miért nem voltam ott 1993-2004 között? 1993-ban az egyetemi bajnokság napján Atyám, idősebb Rentka László 75. születésnapját ünnepeltük az Újkerti tanuszodában, ahová az egész országból összehívtuk a volt tanítványokat. 1992 őszétől a DISZ úszószakosztálya megalakításával rendszeresen vasárnapi családi úszónapokat, iskolai versenyeket tartottunk, 1993-ban beindultak a „Hajós Alfréd-mérföld” úszások, 1995. október 8-án megalakult a Debreceni Szenior Úszó Klub. A felsorolt csapattagok nagy része végzett az egyetemen és szeniorként versenyeztünk tovább. Bitskey Istvánt és Pétert így nem láthattam versenyezni az egyetemi országos bajnokságokon.

A Főnixként megújuló debreceni egyetemi úszósport gyökereihez térek vissza néhány előásott írással.
„Előttünk is jártak, utánunk is járnak.” RL
„Mélységes mély a múltnak kútja.” Thomas Mann
„Régen ennyi lehetőségünk sem volt, mindenki ellenünk volt, mégis úsztunk!” id. RL

1985-ben jelent meg az Egyetemi Élet című lapban az alábbiakban közreadott két részes írásom. Akkoriban két-három hetente jelentek meg a lapszámok, és a leadott első rész közeli megjelenéséhez nem fűztem nagy reményeket.

Nyár eleje volt, a Nagyerdei Strandon töltöttem az időmet, amikor a közeli DOTE I-es Kollégiumból – ott volt az EÉ szerkesztősége – küldönccel átüzentek: megjelent a cikk első része, a másodikat sürgősen adjam le lapzárta miatt! Közvetlenül Tükör-be (a hasábtördelésnek megfelelő sorhosszúságú margók közé) gépeltem a második részt, és mint látható, nem késtem le a lapzártát!

(Ennek a Retro cikknek a közreadását viszont alaposan elhúztam: 2008. január 26. az első részlet mentésének dátuma, a folytatásra október 3-án tértem vissza, hogy most, az év utolsó napján befejezzem és elküldhessem Sportbarátaim népes táborának! Remélem, a fiatal egyetemistáknak és a szenioroknak (az egykori egyetemi csapattagoknak), valamint a velünk edzőknek, munkánkat közelről vagy távolabbról figyelőknek is sikerül valamennyi szellemi muníciót átadnom, amely, ha a MEFOB 2008 program segítéséről lekésett ugyan, de előttünk van még a MEFOB 2009, 2010 ….2025 program! A lehetőségek számunkra-számotokra is határtalanok és tartanak a végtelenbe! RL)

A közreadott két cikk a Projekt 4: MEFOB 2008 programot segítő adatbázis része.

A Debreceni Szenior Úszóklub 2008. évi tervei (részlet)

Projekt 4: MEFOB 2008
Helye: Budapest, Komjádi Uszoda, előtte több előverseny és számos edzés Debrecenben
Ideje: 2008. november
Célja: a Debreceni Egyetem úszócsapatának eredményes szereplése a Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokság Úszóbajnokságán.
Indoklás: 2005-től az Egyetemi Úszócsapattal szorosabbá vált a kapcsolatunk (MEDÚSZA Egyesület, egyetemisták szenior klubtaggá válása). 2006-ban és 2007-ben a csapat szakmai felkészítésében, a versenyen való részvételében, a csapattagok érdekvédelmében, versenyköltségeiben jelentős szerepet vállaltunk. Helyes őket fiatalabb testvérklubunknak, utánpótlás egyesületünknek tekintenünk. Jelentős adatbázissal rendelkezünk ahhoz, hogy a csapat még eredményesebben szerepelhessen a MEFOB-on.
Végrehajtás módja: a 2006 októberében elkezdett közös úszóedzések folytatása, kapcsolattartás a különböző egyesületekben vízisportokat űző egyetemistákkal és edzőikkel (úszók, uszonyos úszók, triatlonisták, vízilabdázók), edzésversenyek, válogató versenyek, megyebajnokságok, váltótervezés, új csapattagok felkutatása. Sportösztöndíjak megpályázása. Kapcsolattartás a Debreceni Egyetem Sportigazgatóságával.

A két említette retro anyag itt olvasható: A DOTE úszósportjának történetéből I.-II.

Debrecen, 2008. december 31.
Összeállította Dr. Rentka László