Október 23-án rendezték meg Nagyatádon a Cetrend úszást, aminek lényege, hogy 10 km-t kell teljesíteni tetszőleges úszásnemben, 4 órás szintidőn belül. Elsősorban a saját szemszögemből szeretném leírni, hogy is éltem meg ezt a 10 km gyorsúszást, de mindenekelőtt elmondanám, hogy még két csapattársunk, Bakonyi Tamás és Füzi Medve László is egy medencében evezett velem ezen a napon. 10 óra néhány perckor csobbantunk a vadonatúj 25 méteres, négypályás medencébe, összesen 20-an. Én az 1-es pályán kaptam helyet, amelyiken Medve is úszott, a mellettünk lévő pályán pedig Tamás. Indulásnál fölvettünk egy körülbelüli sorrendet a négy férfi társammal, én harmadikként vonatoztam, és az első ezer méteren bizony csodálkoztam az óvatos tempón, mert ha rajtam múlt volna, gyorsabban indítok. Utólag aztán kiderült számomra, hogy teljesen jó volt ez így, talán én voltam túlságosan felpörögve, amit a 25 méteres medence számlájára írok, hiszen olyan gyorsan következtek egymás után a fordulók, hogy az ember önkéntelenül is fölvett egy dinamikus tempót. A második ezernél egyik társunk, Janota Zoltán meglépett tőlem, ekkor egyértelművé vált számomra, hogy ő csak bemelegítésnek tekintette az első negyed órát. Nekem az volt a célom, hogy minél tovább próbáljam tartani a kezdeti iramot. Gyerekkori edzéseimtől eltekintve nem szoktam hozzá az ilyen hosszabb távok egyben történő leúszásához, a legtöbb amit teljesítettem, 4 óra (14 km) volt eddig, és annak a tapasztalataiból akartam táplálkozni. Nem tudtam biztosan, hogy szükségem lesz-e közben folyadékra vagy szilárd ennivalóra, de azért a biztonság kedvéért odakészítettem a medence szélére egy Verofit szeletet és egy fél literes flakonnyi Verofit energiaitalt. Teltek a percek, a félórák, és én próbáltam szorgalmasan számolni a hosszaimat, több-kevesebb sikerrel. Az elején elhatároztam, hogy 500 méterenként fogom nyomkodni az órámat, így összesen 20 részidőt mérek majd. Sajnos néha elbambultam, így nem lehettem teljesen biztos abban, hogy hol is tartok pontosan. Egy idő után aztán nem is foglalkoztam ezzel, nyomogattam a gombot, számolgattam, de az órára pillantva már csak az összidőt néztem meg. Furcsán éreztem magam, mert 2 órányi úszás után még mindig úgy tűnt, mintha alig-alig lassulnék, és a próbálkozásaim, hogy egy-egy hossz sprintet beiktassak néha, teljesen jól sikerültek! Hosszú, nyújtott tempókkal haladtam kb. a 8. km-ig, amikor úgy határoztam, hogy „harapok egy kis energiát”. Ivásra úgy éreztem, nincs szükségem, mert sajnos menet közben annyit nyeltem a medence vizéből, hogy folyamatos teltérzéssel küszködtem. Tehát befaltam egy negyed Verofitot, és amíg sikerült elrágnom, lenyelnem, addig háton úsztam egy hosszt. Azt nem mondom, hogy megtáltosodtam ettől a minimális utántöltéstől, de azért igyekeztem rákapcsolni, mert éreztem még magamban némi erőt. 700 méter volt még vissza, amikor a rendezőség egyik tagja kérésemre bemutatta, hol is tartok pontosan. Nagyon megörültem, mert bár semmim nem fájt, nem görcsölt, simán mentek a bukófordulók is, mégis azért már vártam a végét, főleg hogy a legkedvesebb barátnőim is ott úsztak néhány pályával arrébb, és szerettem volna kicsit megbíztatni őket. A célba érkezésemkor tudatosult bennem, hogy második lettem Janota Zoltán mögött, 2 óra 40 perces időeredménnyel, és ahogy kimásztam a vízből, azt éreztem, hogy ez nekem nagyon jólesett! Egy élmény ezt végigcsinálni, és bár tisztában vagyok vele, hogy vannak ennél horribilisabb sporttávok, teljesítmények, azért számomra ez volt az év csúcseseménye! Határtalan boldogságomat csak még inkább növelte az, amikor az eredményhirdetéskor egy előkelő kupát nyújtottak át, amit azóta is minden reggel mosolyogva nézek meg ébredés után… írta Bujna Lilla |