Mikor hallottam, hogy Zalaegerszegben lesz újra 12 órás úszás, előbb a váltóban, majd az egyéni indulásban gondolkodtam. Nem jött össze egyik sem, így döntöttem, hogy a következő alkalommal biztosan ki fogom próbálni magam egy 12 óráson. November 29-30 volt az időpont és addig csaknem egy hónapom volt még hátra. Igaz közben még hátra volt egy szalagavatóm, egy nyelvvizsga és rengeteg dolgozat, de próbáltam felkészülni a „versenyre”. Valami olyasmit képzeltem el, hogy minden edzésen leúszok 3-3.3 km-et egyenletes tempóban, ráhangolva magamat a nem túl erős úszásra. Nem sikerült. Őszintén bevallom 2000 méternél hosszabb távot nem is úsztam le egyben (valahogy a sportuszoda 50 méteres medencéje nem a legalkalmasabb hosszútávúszásra, nem tudom miért…) Aztán végülis egy olyan sorozatot csináltam, hogy 5x200m 3-4-5-4-3 as levegővétellel, 7x100m 3-4-5-6-5-4-3 és 9x50m 3-tól 7-ig és vissza. Egyenletes tempóval, nem fárasztóan. Előtte levő hétvégéig nem is nagyon gondolkoztam azon , hogy mennyi is lesz az a 12 óra, eddig még csak majdnem 4 óra volt a legtöbb amit úsztam, ez háromszor annyi. Igazából aznapig nem gondolkoztam ezen, hisz a 12 óra az csak 12 óra lesz. Szőlőlé, szőlőcukor, sportszelet és mézes süti volt az étel amit magunkkal vittünk Somával- aki a váltóban úszott. A tervem az volt, hogy túléljem, mindenféle idő és táv határ nélkül mentem az uszodába, mivel még első úszásom volt. Illetve egy mondat is meghatározó volt: „Ha meghalsz, kinyírlak!” (hangzott a barátnőm szájából?) . Így tehát cak az volt a célom hogy kiszálljak a vízből, akár 20, akár 40 km-et úsztam. Elkezdődött hát a végtelennek nem, de hosszúnak annál inkább mondható úszás. Nem létező tervem szerint lassan kezdtem, mellettem Fizil Ádám úszott, aki jóval gyorsabb volt nálam, de tudtam, hogy csak emiatt nem szabad gyorsítanom. Először 3 óra elteltével szálltam ki egy kis utánpótlásra. A levegő kezdett lehűlni, a víz nekem (még) jólesett. Fájdalmaim nem voltak, sem izom, sem gyomorproblémák. A következő órában eléggé lehűlt a levegő, ez az óra volt talán a mélypont, a hideg levegő a klórral keveredve nagyon kikezdte a légcsövem, illetve a nyelőcsövem, kapart és mart. Éjfélre érkezett forró tea, ami nagyon jól esett, és onnantól nem volt ezzel gondom. Innentől már sűrűbben álltam meg, 1-1,5 óránként, egy két korty italért és egy-egy falat banánt vagy sportszeletet vettem magamhoz. Valamivel fél táv után egy forró zuhanyt is közbeiktattunk Ádámmal, ezután a vízbeszálláskor bizsergető érzés fogott el, jólesett, mert elterelte a figyelmem a hideg levegőről. Az 1200 hossz közben, amit összesen leúsztam, volt 2 olyan hossz, amikor elfelejtettem hogy hol járok. A távot nem számoltam, inkább arra figyeltem, hogy ha a számlálónál fordulok, akkor elsőnek jobbra vegyek levegőt, ha az ajtónál fordulok, akkor pedig balra. Nos, ebben a két hosszban valahogy „elszállt” az agyam, és azt sem tudtam hol vagyok. Továbbá szinte végig számoltam a tempókat, az elején még kivétel nélkül 18 tempóval átjutottam (figyeltem, hogy kevesebb ne is legyen, mert akkor az nagyobb megerőltetést jelent), de aztán egészen 20-ig nőtt a tempók száma. Az utolsó órákban már olyan apróságokra figyeltem, mint, hogy a 18-ik tempó pont a pálya vonalának T-végére esik, hogy ha balról fordulok, le tudom olvasni az órát, ha jobbról, akkor nem, és még volt egy apró bogárnak látszó repedés az ajtótól kb. 7 méterre a medence alján. Ilyen apróságokkal telt el az idő, ami utólag már egész gyorsan is telt, igaz úszás közben tényleg igaz volt a Fizil-időszámítás, miszerint ha úszunk fél órát, az csak 12 perc volt. Én úgy számoltam, hogy 10 percenként kell megtennem 500 métert, azaz percenként egyszer látogatom meg a számlálót. Valahogy gyorsabbnak tűnt, de még ez is sok volt. Illetve még ott volt egy biztos pont: a váltó. Mivel fél óránként váltottak, ezért tudtam, hogy melyik félórában járunk. Az utolsó órában már csak 500 méter hiányzott a kerek 30 kilométerhez. Szépen, lazán leúsztam mellen, nem siettem. Laci aggódóan meg is kérdezte, hogy „Nem fáj semmim?”, de nem volt semmi, éreztem, hogy úsztam egy „kicsit”, de különösképpen nem fájt semmim. 30.000 méter lett a vége. Kiszálltam, ettem, ittam, bár nem voltam nagyon éhes. A szememet kiszívta a szemüveg, de délutánra már jobban lett, a bőröm, pedig mint egy vizihulláé. De túléltem, és ez a fontos. Otthon aludtam 4 órát, majd folytattam mindennapos tevékenységeimet. Majd legközelebb többet megyek, hisz mindenből lehet javítani még.(U.i.: Két nap múlva Városi Diákolimpia volt. Bemelegítés nélkül, 100m gyors: 1:04.3 és 100m mell: 1:25.7 lett. Mindezt 1 perc szünettel a kettő közt. Azt hittem hosszabb távú fizikai gyengeségeim lesznek.) Godó Bence 2008-12-06 11:57 |