Két éve már átúsztuk a Nagyerdei Strandon a Balatont, emlékeztetőül a Gőz József újságírónak küldött híranyagot mellékelem. (Abban az évben kétszer is elhalasztották a Balatonátúszást.) Gőz József részére e-mail: egyetemilap@freemail.hu 2005. augusztus 7-én, a Nagyerdei Strand 50 m-es medencéjében az alábbiak úszták le az elmaradt Balaton átúszás 5200 m-es távját:
Résztávot úsztak: Tóth Dénes, Krasznai Róbert, Újlaki Péter, Bereczkiné Dankai Katalin, Hegedüs Erika, Nádházi Iván, Dr. Farkas Anikó. Debrecen 2005. augusztus 9. Dr. Rentka László a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke Az idei 5200 m-es úszásunk nem jöhetett volna létre Simon Judit nélkül (ő volt az ötletgazda), bár majdnem nélküle kellett elkezdenünk… Reggel 7 előtt nehéz bejutni a Nagyerdei Strandra (valószínűleg előző nap kell jegyet venni). 7 óra után néhány perccel az erősödő napsütésben az 50 m-es medence partján álltunk. Néhány fotó után a résztvevők megszavazták, hogy a versenybíróság (RL) is úszhat. A 4-es és az 5-ös pályán – melyeket nekünk tartottak fenn, hiszen üresen találtuk őket – egyszerre hatan elkezdtük az úszást. A rajtkövön lévő stopperen a versenybíróság 1000 m-enként ellenőrizte, hogy jól számolja-e a hosszakat. Valamennyi időeredményt rögzítettünk. A száraz (nedves?) eredmények:
Debrecen, Nagyerdei Strand, 2007. július 26. Ui: Tenki Attila (1969) levelező sporttársunk augusztus 25-én 1 óra 37 perc 33 mp alatt gyorsúszásban teljesítette az 5200 m-t a Debreceni Sportuszodában, melyről e-mailben tájékoztatott. Üdv a Klubban, Attila! (RL) | |