Szentesiádé
VII. Országos Pedagógus Úszóverseny

„Férfit, s leányt éneklek, nékik hatalmát
Kik ki mertek állni, Szentes kalandját,
Ama sátras uszodának hatalmas kalapját,
Az hol civisek érmüket aratják.”


Ismét eltelt egy év, és ha valaki emlékszik, akkor mit írtam, vagy megnézi újra, kiderül, hogy vágyálmunk az volt, minél többen jelentkezzenek az idei pedagógus megmérettetésre. Az álom valóság, Rentka László és jómagam tavalyi felvetése klórmosta, igaz fülekre talált, így ezúttal „halmozott” éremesővel (férfiak: 7 arany, 8 ezüst, 2 bronz – nők: 9 arany, 3 ezüst, vagyis összesen 16 arany, 11 ezüst és 2 bronz a mérleg) térhetett haza a civisvárosi úszócsapat! Külön érdeme az összegyűlt kortalanoknak, hogy a váltókat szinte „bezsebeltük”. Egy esztendővel ezelőtt azt is megígértem Rentka Lacinak és Bitskey tanár úrnak, hogy a nagy népszerűségre való tekintettel, eposz jelleggel szólok a mostani eredményekről is. Hát itten íródva vagyon, olvassátok és okuljatok belőle:

Ez alkalommal nem az őscsapat kap először megtisztelő dityrambokat, hanem a hölgyek, akik jelenlétükkel emelték a verseny, Debrecen és természetesen a férfiak fényét is:

Szentjóbi Szabó Enikő tiszteletére:
„És vagyon csapatomnál nagy tisztességem,
Mindenek között vagyon nagy böcsületem,
El nem fogyhat soha az én sok értékem,
Van jó karom, széles hátam, víz szerelmem.”
 
Hantó Ferencné tiszteletére:
„Igy indulának el civisből szirénnek
Eggyütt Poseidónnal, hűs vízbe térnek;
Délután az óra már ütött kettőt meg,
Lobognak rajtzászlók, fénlenek az érmek.”
 
Kovács Lukácsné tiszteletére:
„Igy mond: "Hová úsztok, ti vizi emberek?
Nézzétek, kicsodák, kik tikteket üznek.
Tehát ennyi szentesit egy civis gyermek
Megfutamtat mezőnyben?”

Következzenek a férfi versenyzők áldomásai.

Bitskey István áldására:
„Mutasd meg őnékik, hogy te vagy nagy Isten,
Hogy te kivülötted máshon Isten nincsen;
Ki megyen utánnad, nem úsz setétségben,
Hanem látja talpad az örök ürömben.”
 
Kádasi Tibor áldására:
„Hozzám vészem immár az te szép lelkedet,
Magad is megúszod, s igy nagyobb esmerted;
De hogy még fényessebb korona fejedet
Tisztelje, ím néked adom ily versemet.”
 
Palczert László áldására:
„Miért panaszkodjam, szerencse, ellened?
Ha bővited esztendőkben én örömemet,
Nem szakadsz el tőled, az mint vagyon hired,
Hogy velünk úszásban van minden kedved.”
 
Horkay György áldására:
„Azonban az szép nap Ő szép harmatjával
Vidámétá világot ékes voltával;
Az vizet eltolá erős tempójával,
Mindennek fényt ada sok különb látattal.”


1. 50 m férfi gyorsúszás
I. korcsoport
2. Fodor György Debrecen 28,30

III. korcsoport
2. Kádasi Tibor Debrecen 31,43
3. Palczert László Debrecen 32,42

V. korcsoport
3. Bitskey István Debrecen 37,60

2. 50 m női gyorsúszás
II. korcsoport
1. Szentjóbi Szabó Enikő Debrecen 32,53

V. korcsoport
1. Hantó Ferencné Debrecen 41,62
2. Kovács Lukácsné Debrecen 59,10

3. 50 férfi mell
I. korcsoport
1. Fodor György Debrecen 39,21

IV. korcsoport
1. Kádasi Tibor Debrecen 41,40

V. korcsoport
1. Bitskey István Debrecen 43,47

4. 50 m női mellúszás
V. korcsoport
1. Hantó Ferencné Debrecen 49,73
2. Kovács Lukácsné Debrecen 1:07,42

5. 50 m férfi hátúszás
I. korcsoport
1. Fodor György Debrecen 31,61

III. korcsoport
2. Palczert László Debrecen 43,41

V. korcsoport
2. Horkay György Debrecen 47,59

6. 50 m női hátúszás
II. korcsoport
1. Szentjóbi Szabó Enikő Debrecen 37,99

V. korcsoport
1. Hantó Ferencné Debrecen 47,59
2. Kovács Lukácsné Debrecen 1:06,03

7. 50 m férfi pillangó
I. korcsoport
1. Fodor György Debrecen 32,15

III. korcsoport
2. Kádasi Tibor Debrecen 36,91

V. korcsoport
1. Bitskey István Debrecen 42,51

8. 50 m női pillangó
II. korcsoport
1. Szentjóbi Szabó Enikő Debrecen 37,35

9. 100 m vegyesúszás
I. korcsoport
2. Fodor György Debrecen 1:15,19

III. korcsoport
2. Kádasi Tibor Debrecen 1:24,59

V. korcsoport
2. Horkay György Debrecen 1:40,46


10- 100 m női vegyesúszás
II. korcsoport
1. Szentjóbi Szabó Enikő Debrecen 1. 21,91

V. korcsoport
1. Hantó Ferencné Debrecen 1:44,03

11. 4x25 m férfi gyorsváltó
II. korcsoport
1. Debreceni Egyetem /Palczert László, Bitskey István, Kádasi Tibor, Fodor György/

III. korcsoport
1. Debrecen /Szentjóbi Szabó Enikő, Hantó Ferencné, Kovács Lukácsné, Bocskay Zsófia/

Az eposzt és a beszámolót hagyományosan megénekelte Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmének felhasználásával: Fodor György

A versenyről képek és a részletes eredménylista a www.magyar.sport.hu/uszas oldalon Téli Évának köszönhetően hamarosan elérhető lesz.

Debrecen, 2007-03-14 és Szentes, 2007-03-11