(2007. június 30 – július 1.) A kecskeméti rendhagyó (a tavalyi balatonfűzfőihez hasonló) medencei és nyíltvízi versenyre néhány nap alatt több jelentkezés futott be klubtagjainktól: Bírócsők Péter, Bonivárt Ágnes, Kovács Lukácsné, Gyepesi István, Dr. Rentka László mondott eddig igent. A versenykiírást egy korábbi körlevélben már megküldtem, az honlapunkon is olvasható: www.magyar.sport.hu/uszas főoldal, 2007. évi versenykiírások és eredmények Úszónapok Kecskeméten 2007. június 30-július 01. Szombaton: 9 órától melegítés, 10 órától: 200 gyors, 50 m mell, 100 m hát, 50 m pillangó, 200 m vegyes, a Záportározó tóban 15 órától 1000 m, 2000 m 3000 m (a kiírás szerint 20-23 °C-os vízben!) Vasárnap: melegítés 9 órától, 10 órától: 50 m gyors, 100 m mell, 200 m hát, 100 m pillangó, a Záportározó tóban 15 órától 1500 m, 3100 m, 5200 m Teljesítménypróba (szintidő és értékelés nélkül) és Olimpiai ötpróba (korcsoportos értékeléssel, gyerekeknek is! Szintidők: 1 óra, 1,5 óra, 3 óra. Most hétvégén (június 2-án és 3-án) Szentesen szenior verseny, Debrecenben Hajós Alfréd emlékverseny lesz! A nevezők: Szentesre Jurák Árpád, Kis Róbert, Németh Mária, Mamuzsich Ferenc, Gács Marcell, Kovács Lukácsné, Nagy István, dr. Nagy Sándor Tibor. A debreceni versenyre:
Mindenki figyelmébe ajánlom honlapunkon a Miklós Attila klubtársunk kitartó munkájával folyamatosan bővülő, jelenleg három év versenyeredményeit feldolgozó Örökranglista lekérdezőt! (A www.magyar.sport.hu/uszas Főoldalon található!) Keressétek meg magatokat! Ha nem találjátok, a gyulai országos bajnokságon elindulva rákerülhettek! (2007. augusztus 10-12-ére tervezik a szeniorok három napos országos bajnokságát Gyulán, ahol 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban megnyertük a megyék és a főváros csapatai közötti pontversenyt!) Debrecen, 2007. május 29. Dr. Rentka László | |||||