Tisztelt Sportbarátaim! Kedves Debreceni Szeniorok!

Már 36 fős a gyulai csapatunk!


A 2007. augusztus 9-10-11-ére, rendhagyóan csütörtökön, pénteken és szombaton, valamennyi nap reggel 8 órakor kezdődő melegítéssel és 9 órai első rajttal kiírt gyulai Országos szenior úszóbajnokságra, a klubok és a versenyzők számára az év legfontosabb hazai versenyére már húsz hajdú-bihari versenyző jelezte nevezési szándékát:

Dr. Fábián Ákos, Dr. Batta Gyula, Bonivárt Ágnes, Dr. Rentka László, Fodor György, Balázsiné Jaczkó Márta, Balázsi Jenő, Krasznai Róbert, Erdős Mária, Bitskey István, Dr. Bitskey István, Dr. Bitskey Péter (az USA-ból látogat haza!), Selmeczi János, Hantó Ferencné, Salamon Tibor, Jurák Árpád, Danyi József, Dr. Sándor Roland, Miklós Attila. A pontversenyben Hajdú-Bihar megye csapatát erősíti az MMS-Úszás Debrecen SE versenyzője, Vass Tibor.

Birócsák Péter és Dr. Rentka László személyében már két szponzor is jelentkezett.

További csapattagok is jelentkeztek: Barta Ádám, Dr. Telek Andrea, Rácz Kata, Simon Judit, Dr. Soltész István, Krucsó Zsolt (a Transzplantáltak világversenye előtt egy napot versenyez Gyulán), Vas András, Leveles Beáta, Dr. Benyó Mátyás, Kerezsy Kinga, T. Kiss Jenő, Törös Lajos, Puskás Pál, Kovács Lukácsné, Kovács Mihály és Dr. Kádasi Tibor.

Továbbra is várom az előzetes jelentkezéseket, majd a részletes nevezési listát (versenyszámok, nevezési idők a nevezési díjak kíséretében). 2007. július 25-éig kérem a végleges jelentkezéseket és a nevezési díjakat!

Várom az előzetes jelentkezéseket, majd a részletes nevezési listát (versenyszámok, nevezési idők a nevezési díjak kíséretében). 2007. július 25-éig kérem a végleges jelentkezéseket és a nevezési díjakat!

A váltókban az indulás most is ingyenes és kötelező a Debreceni Klub tagjainak! (Ezzel szeretném a váltótagok válláról levenni a kifogás keresés terhét.)

A nevezési határidőt kérem betartani, méghozzá úgy, hogy a nevezéseket július 25-éig kérem eljuttatni hozzám (e-mail: rentkaszenior@freemail.hu, mobil: 06-30-742-52-44 , telefon munka-időben: (52) 580-063, személyes szóbeli vagy írásbeli közlés, levél, üzenet, lovas küldönc, jugoszláv békaember, mRNS), és a nevezési díjat is kérem eljuttani (postautalványon: Dr. Rentka László, 4028 Debrecen, Zoltai u. 11., vagy klubunk OTP számlájára: OTP Bank Rt., 11738008-20062541 vagy személyesen).

Kérem, hogy 2007. július 25-éig mindenki hozza meg döntését a gyulai versennyel kapcsolatban, és azért a nevezési díja erejéig vállalja a felelősséget! (Nem egy gyulai és budapesti versenyen buktam már 20.000 Ft felett az általam megelőlegezett nevezési díjjal!)

A közös utazásokat és szállásokat kezdjétek szervezni! Erről honlapunkon információs fórumot is nyitunk, ezért aki utast vállal, jelentkezzen! Én hagyományosan a Göndöcs Benedek Szakiskola Kollégiumát ajánlom, azt kérésre meg is szervezem!

(a teljes kiírás a szeniorok honlapján: www.magyar.sport.hu/uszas és e-mailben is rendelkezésetekre áll).

A pontversenyben 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban Hajdú-Bihar megye győzött, idén is a csapatverseny megnyerésére törekszünk!
50 fős hajdú-bihari csapat, 100 versenynap, 300 egyéni és 25 váltó nevezés és 1900 helyezési pont a reális várható teljesítményünk, amellyek az első három hely valamelyikén van esélyünk végezni


PONTVERSENY: A MÚSZ-SZÚASZ és a Dr. Regele Károly Szenior úszóklub által alapított vándorkupát egy évre az a megyei vagy budapesti csapat nyeri, mely a legtöbb pontot szerzi. Az első helyezés 8 pontot, a hetedik hely két pontot ér. Mindenki, aki teljesíti a távot, 1 pontban részesül. Váltók esetén az első 16 pontot, a nyolcadik hely 2 pontot ér.

A családi váltó és a pillepárbaj eredménye nem számít be a pontversenybe.

Kérem, hogy minél többen vegyetek részt ezen a nehéz, három napos versenyen, induljatok minél több versenyszámban, és a váltókban is mindenki álljon rendelkezésre!

Aki csak egy vagy két napot tud vállalni, az is jöjjön! A váltók csütörtökön várhatóan már 12 óra előtt, pénteken 12 – 13 óra között lesznek, az aznap utazók legyenek szívesek 10 óráig mobilon jelezni, hogy számíthatunk-e rájuk!!! (06-30-742-52-44)

Várom a példamutató nevezéseket, az országos csúcs felajánlásokat, váltó terveket! Az első versenynap a 200 m-es hátúszásban taktikai okból javaslom az indulást mindazoknak, akik teljesíteni tudják a távot!!! A harmadik versenynapi 200 m pillangóra is ugyanez vonatkozik!!!

Néhány konrétum:

Rangidősünk, Puskás Pál (1921) valamennyi (összesem 7) gyors- és hátúszó számban és négy váltóban indul! Pali bácsi jó formában van, és élete első szenior Európa-bajnokságára készül (Krajn, Szlovénia, 2007. augusztus 28 – -szeptember 1.)

A melegítő medencéről fotósorozat látható Krajn 2002/mascsapatok7.jpg Linda képei

Rácz Kata 12, Bonivárt Ágnes 11, Dr. Fábián Ákos (eddig, két napra) 8, T. Kiss Jenő 8, Dr. Horkay György 6, Fodor György 4 (ebből az egyik számban, 200 m háton országos csúcskísérletre!), Leveles Beáta másfél napra 3 egyéni versenyszámra és a lehetséges váltókra jelentkezett.

Dr. Rentka László (1957) valamennyi (mind a 14) egyéni versenyszámban rajthoz áll, és abszolút időeredemények szerinti versenyre hívja a debreceni, nála fiatalabb férfi versenyzőket! „Aki nyolc egyéni versenyszámban jobb időt megy nálam Gyulán, annak állom a nevezési díját!”


Megfontolt nevezési időim:

1. NAP2. NAP3.NAP
1-2. 50m pillangó 0:3413-14. 400m gyors 5:4028-29. 200 pillangó 3:15
3-4. 200m hát 2:5415-16. 100m pillangó 1:22 30-31. 100m hát 1:19
5-6. 100m mell 1:2517-18. 50m hát 0:36 32-33. 50m mell 0:39
7-8. 200m gyors 2:3519-20. 200m mell 3:05 34-35. 100m gyors 1:09
21-22. 50m gyors 0:3036-37. 200m vegyes 2:50 


Debrecen, 2007. július 13.
Dr. Rentka Lászó