Böszörményi váltóépítés

8 órás váltóúszás, váltás 100 méterenként

2007. március 30-án, pénteken 16.00 – 24.00 óra között rendezik meg a 8 órás váltóúszást Hajdúböszörményben, ahol címvédők vagyunk. Mivel az elmúlt évben mi csak öregedtünk, míg fiatal ellenfeleink, a „Tekergők” (a triatlonisták) és a Vízilabdázók csak erősödtek, nem MEDÚSZA és Szenior megoszlásban, hanem Debrecen I. csapata (a fiúk 100 méteren végig 1:25-ön (félidőig 1:20-on!) belül, a lányok végig 1:35-ön (félidőig 1:30-on!) belül) és Debrecen II. csapata (fontolva haladók, ahová az I. csapatból is át lehet „fáradni”) csapatokban javaslom az indulást.

Ki kit visz el Hajdúböszörménybe? (És vissza is hozza?) Információs fórum a váltótagok kijutásáról és úszási időszakáról. Várom a pontosításokat: 06-30-742-52-44


Debrecenből délután jó a buszközlekedés is Hajdúböszörmény felé, visszafelé pedig több nem kezdésre jövő csapattaggal lehet társulni, akik saját kocsival jönnek vissza Debrecenbe éjfél után! (Vas András, Ménesné Óvári Judit, Polonkai Ákos)

Debrecen I. csapata
Fodor György Fábián Ákos kocsijával vagy busszal jön, végig marad
(sz.e. keresd Halasi-Kovács Bélát!)
Fizil Ádámvégig marad, utazása függőben (Halasi-Kovács Bélával?)
Dr. Rentka László végig marad, kijutás egyéni (Balmazújvárosról), vissza Debrecenbe Vas Andrással
Dr. Fábián Ákos munkahelyi elfoglaltság miatt bizonytalan kezdés, saját kocsi még nem biztos
Dr. Kádasi Tibor utazása függőben (gk helyet keres), részvétel akár teljes időben
Törös Lajos kocsival jön, Karácsony Szilvit hozza-viszi, végig marad
Salamon Tibor Farkas Gyula kocsijával utazik, végig marad
Tóth Dénes 20 óra körül jön, éjfél előtt visszamegy
Karácsony Szilvia Törös Lajos utasa, végig marad
Glant Petra utazása függőben (hívd Dr. Batta Gyulát! 06-70- 5712327)
Ménes Anita édesanyjával kocsival később jönnek
Mónus László Hajdúszoboszlóról jön, igény esetén Debrecenben 3 utast felvesz
Vas András 20 óra körül jön, végig marad, vissza 3 – 4 utast vállal
Horváth Zoltán (06-20-320-2229) 93,5%, hogy végig marad, a Szoboszlói útról indulva 4 utast fel
tud venni, haza is hozza őket (eddigi utasai: Dr. Telek Andrea, Dr. Magyar László)
Nagy Emese szerdán pontosít

Debrecen II. csapata:
Dr. Telek Andrea végig marad, Horváth Zoltánnal utazik
Dr. Batta Gyula (06-70- 5712327) saját kocsival a kezdésre jön, utast vinni vállal, nem marad végig
Farkas Gyula kocsival jön, utasai: Kovács Mihály, Salamon Tibor + 1 vagy 2 fő
Polonkai Ákos kocsival jön, valószínűleg vállal utast
Polonkai Vanda édesapjával, kocsival jön
Dr. Magyar László végig marad, gk helyet keres
Halasi-Kovács Béla végig marad, 4 főt visz-hoz
Kovács Enikő Farkas Gyula kocsijával
Simon Judit gk helyet keres (hívd Horváth Zooo-t! 06-20-320-2229,
vagy keresd Halasi-Kovács Bélát)
Ménesné Óvári Judit kocsival lányával később jönnek
Torkos Sándor később pontosít
Kovács Mihály Farkas Gyula kocsijával
Gombos Réka Farkas Gyula kocsijával

Még néhány jelentkezőre számítok a két csapatba!

Még 10 – 15 jelentkezőre számítok a két csapatba! Folyamatosan várom a jelentkezőket, és a gépkocsis utazáshoz a segítő ajánlatokat!

Debrecen, 2007. március 27. (11.50)
Dr. Rentka László
e-mail: rentkaszenior@freemail.hu
mobil: 06-30-742-52-44

24 órás váltó úszás Soporonban


Sopronban 2007. április 14-15-én 24 órás váltóúszást rendeznek (8 pályán 16 csapat + a víz alatt egy búvárcsapat indul!) A versenyen résztvevő egyik csapat kapitánya meghívott a csapatába (a zalaegerszegi 12 órás váltóúszásról ismerjük egymást). Óránkénti szakaszokban 33 1/3 méterenként váltják egymást a csapattagok (legalább három fő), majd több órás pihenő következik. Társa(ka)t is vihetek magammal, várom a bátor jelentkezőket!

Dr. Rentka László meghívott csapattag


Korábbi váltók részletes eredményei


Nyíradony, 2006. december 8., péntek 20:00 - 24:00
4 órás váltóúszás A Debreceni Szenior Úszó Klub váltójának eredményei
100 m-es úszások sorszáma Salamon Tibor 1981 Nagy Emese 1969 Törös Lajos 1963 Krucsó Zsolt 1964 Dr. Kerekes Sándor 1967 Dr. Soltész István 1963 Dr. Rentka László 1957 Tóth Dénes 1965
1 01:19,24 01:21,86 01:15,00 01:19,56 01:17,16 01:08,03 01:09,06 01:14,29
2 01:21,37 01:21,30 01:18,00 01:17,64 01:17,07 01:05,78 01:07,52 01:12,00
3 01:22,46 01:23,17 01:18,75 01:19,07 01:18,40 01:11,03 01:12,03 01:10,00
4 01:21,07 01:21,87 01:17,81 01:19,00 01:18,32 01:10,74 01:12,94 01:09,00
5 01:20,84 01:23,16 01:16,41 01:20,34 01:18,00 01:10,00 01:14,00 01:14,00
6 01:19,00 01:24,00 01:20,00 01:20,00 01:17,00 01:08,00 01:10,00 01:12,00
7 01:20,00 01:23,00 01:18,00 01:22,00 01:17,00 01:12,00 01:15,00 01:12,00
8 01:20,00 01:20,00 01:22,00 01:21,00 01:15,00 01:11,00 01:16,00 01:13,00
9 01:20,00 01:20,00 01:23,00 01:23,00 01:19,00 01:10,00 01:13,00 01:09,00
10 01:21,00 01:23,00 01:20,00 01:22,00 01:18,00 01:09,00 01:12,00 01:13,00
11 01:21,00 01:24,00 01:19,00 01:26,00 01:19,00 01:10,00 01:12,00 01:17,00
12 01:22,00 01:22,00 01:20,00 01:18,00 01:20,00 01:11,00 01:13,00 01:12,00
13 01:20,00 01:22,00 01:16,00 01:22,00 01:18,00 01:11,00 01:13,00 01:19,00
14 01:22,00 01:25,00 01:19,00 01:20,00 01:18,00 01:11,00 01:14,00 01:14,00
15 01:22,00 01:26,00 01:21,00 01:24,00 01:19,00 01:11,00 01:14,00  
16 01:21,00 01:25,00 01:20,00 01:24,00 01:18,00 01:10,00 01:14,00  
17 01:20,00 01:23,00 01:21,00 01:26,00 01:20,00 01:11,00 01:14,00  
18 01:22,00 01:23,00 01:21,00 01:26,00 01:20,00 01:12,00 01:14,00  
19 01:21,00 01:24,00 01:20,00 01:29,00 01:20,00 01:11,00 01:13,00  
20 01:23,00 01:25,00 01:21,00 01:26,00 01:22,00 01:14,00 01:17,00  
21 01:21,00 01:23,00 01:20,00 01:29,00 01:21,00   01:17,00  
22 01:23,00 01:24,00 01:22,00 01:31,00 01:22,00   01:17,00  
23 01:23,00 01:27,00 01:21,00 01:34,00 01:19,00   01:17,00  
24 01:22,00 01:25,00 01:24,00 01:32,00 01:19,00   01:18,00  
25 01:23,00 01:26,00 01:25,00   01:20,00   01:16,00  
100 m-es átlagidő 01:21,24 01:23,41 01:19,96 01:23,78 01:18,80 01:10,38 01:13,78 01:12,88
Az első 10 úszás átlaga 01:20,50 01:22,14 01:18,90 01:20,36 01:17,50 01:09,56 01:12,16 01:11,83
Az első 20 úszás átlaga 01:20,94 01:23,01 01:19,34 01:22,23 01:18,44 01:10,37 01:12,97 14x úszott
A legjobb 100 m 01:19,00 01:20,00 01:15,00 01:17,64 01:15,00 01:05,78 01:07,52 01:05,78
A leglassúbb 100 m 01:23,00 01:27,00 01:25,00 01:34,00 01:22,00 01:14,00 01:18,00 01:19,00
A 183x100 m + 46 m összteljesítményből a 100 méterenkénti csapatátlag: 1:18,49 mp © Dr. Tóth Judit mérései alapján összeállította Dr. Rentka László


4 órás váltóúszás
Nyíradony, 2006. december 8., péntek 20:00 - 24:00
" A Debreceni Szenior és a MEDÚSZA Egyesület közös ""B"" váltójának eredménylistája"
Egyéni úszások sorszáma Dr. Magyar László 198x Dr. Telek Andrea 1977 Torkos Sándor 1947 Gombos Réka 1985 Farkas Gyula 1983
1 01:19,00 01:27,00 01:43,00 01:38,00 01:24,00
2 01:28,00 01:32,00 01:39,00 01:44,00 01:21,00
3 01:30,00 01:38,00 01:40,00 01:46,00 01:27,00
4 01:28,00 01:40,00 01:42,00 01:50,00 01:29,00
5 01:31,00 01:41,00 01:41,00 01:50,00 01:26,00
6 01:29,00 01:39,00 01:47,00 01:50,00 01:26,00
7 01:34,00 01:42,00 01:48,00 01:51,00 01:27,00
8 01:31,00 01:40,00 01:49,00 01:52,00 01:31,00
9 ? 01:41,00 01:49,00 01:51,00 01:28,00
10 01:33,00 01:39,00 01:48,00 01:48,00 01:30,00
11 01:33,00 01:38,00 01:48,00 01:52,00 01:30,00
12 01:30,00 01:38,00 01:48,00 01:54,00 01:30,00
13 01:31,00 01:39,00 01:50,00 01:53,00 01:32,00
14 01:32,00 01:38,00 01:52,00 01:56,00 01:33,00
15 01:33,00 01:40,00 01:53,00 01:55,00 01:34,00
16 01:28,00 01:40,00 01:53,00 01:56,00 01:32,00
17 01:32,00 01:40,00 01:56,00 01:57,00 01:35,00
18 01:35,00 01:40,00 02:01,00 02:00,00 01:34,00
19 01:35,00 01:41,00 02:00,00 01:58,00 01:32,00
20 01:37,00 01:41,00 01:53,00 ? ?
21 01:36,00 01:39,00 01:57,00 02:02,00 01:37,00
22 01:37,00 01:40,00 01:56,00 02:01,00 01:39,00
23 01:38,00 01:40,00 02:20,00 02:01,00 01:38,00
24 01:35,00 01:41,00 02:19,00 02:05,00 01:38,00
25 01:38,00 01:40,00 02:20,00 02:00,00 01:40,00
26 01:35,00 01:40,00 01:53,00 02:03,00 01:40,00
27 01:36,00 01:41,00 02:03,00 02:03,00 01:40,00
28 01:32,00 01:40,00   01:56,00 01:40,00
Valamennyi úszás átlaga 01:32,44 01:39,11 01:53,63 01:54,62 01:32,33
Az első 10 úszás átlaga 01:29,22 01:37,90 01:44,60 01:48,00 01:26,90
Az első 20 úszás átlaga 01:31,00 01:38,70 01:49,00 01:51,61 01:29,53
Az első 30 úszás átlaga 28-szor úszott 28-szor úszott 27-szer úszott 28-szor úszott 28-szor úszott
A legjobb 100 m ideje 01:19,00 01:27,00 01:39,00 01:38,00 01:21,00
A leglassúbb 100 m ideje 01:38,00 01:42,00 02:20,00 02:05,00 01:40,00


Hajdúböszörmény, 2006. március 24., péntek 16:00 - 24:00
8 órás váltóúszás
A Debreceni Szenior Úszó Klub váltójában úszók eredményei I.
Egyéni úszások sorszáma Bálint Lóránt 1963 Tóth Dénes 1965 Vas András 1970 Dr. Soltész István 1963 Katona László 1953
1 01:10,18 01:08,00 01:13,00 01:16,00 01:15,00
2 01:07,30 01:11,00 01:13,00 01:16,00 01:13,00
3 01:07,94 01:10,00 01:13,00 01:15,00 01:12,00
4 01:07,09 01:14,00 01:09,00 ? 01:09,00
5 01:07,00 ? 01:11,00 01:11,00 01:12,00
6 01:07,00 01:14,00 01:11,00 01:12,00 ?
7 01:08,00 ? ? 01:11,00 01:11,00
8 01:07,00 01:05,00 01:09,00 01:09,00 01:17,00
9 01:07,00 01:10,00 01:11,00 ? 01:14,00
10 01:08,00 01:11,00 01:12,00 01:19,00 01:19,00
11 01:07,00 01:14,00 01:15,00 01:16,00 01:16,00
12 01:06,00 01:14,00 ? 01:14,00 01:23,00
13 01:06,00 01:11,00 01:12,00 01:18,00 01:20,00
14 01:06,00 01:12,00 01:14,00 01:17,00 01:20,00
15 01:07,00 01:14,00 01:15,00   01:19,00
16 01:04,00   01:16,00    
17 01:09,00   01:15,00    
18 01:10,00   01:15,00    
19 01:11,00        
20 01:09,00        
21 01:10,00        
22 01:12,00        
23 01:11,00        
24 01:12,00        
25 01:13,00        
26 01:12,00        
27 01:13,00        
28 01:12,00        
29 01:13,00        
30 01:11,00        
31 01:12,00        
32 01:10,00        
33 01:12,00        
34 01:14,00        
35 ?        
36 01:15,00        
37 01:15,00        
38 01:15,00        
39 01:15,00        
40 01:13,00        
41 01:14,00        
42 01:17,00        
Valamennyi úszás átlaga 01:10,31 01:11,38 01:12,75 01:14,50 01:15,71
Az első 10 úszás átlaga 01:07,65 01:10,38 01:11,33 01:13,63 01:13,56
Az első 20 úszás átlaga 01:07,58 15x úszott 18x úszott 14x úszott 15x úszott
Az első 30 úszás átlaga 01:09,02 15x úszott 18x úszott 14x úszott 15x úszott
A legjobb 100 m ideje 01:04,00 01:05,00 01:09,00 01:09,00 01:09,00
A leglassúbb 100 m ideje 01:17,00 01:14,00 01:16,00 01:19,00 01:23,00


Hajdúböszörmény, 2006. március 24., péntek 16:00 - 24:00
8 órás váltóúszás
A Debreceni Szenior Úszó Klub váltójában úszók eredményei II.
Egyéni úszások sorszáma Dr. Rentka László 1957 Törös Lajos 1963 Nagy Emese 1969 Dr. Kerekes Sándor 1967 Dr. Batta Gyula 1953
1 01:14,12 01:19,45 01:22,25 01:21,00 01:23,00
2 01:13,69 01:20,06 01:21,57 01:21,00 01:26,00
3 01:12,41 01:18,06 01:21,09 01:20,00 01:26,00
4 01:11,84 01:16,19 01:20,44 01:21,00 01:26,00
5 01:15,00 01:19,00 01:21,00 01:19,00 01:26,00
6 01:16,00 01:20,00 01:22,00 01:21,00 01:24,00
7 01:16,00 01:18,00 01:22,00 01:22,00 01:25,00
8 01:15,00 01:18,00 01:23,00 01:24,00 01:26,00
9 01:14,00 01:18,00 01:23,00 01:22,00 01:26,00
10 01:14,00 01:21,00 01:25,00 01:23,00 01:24,00
11 ? 01:18,00 01:26,00 01:23,00 01:24,00
12 01:16,00 01:18,00 01:21,00 01:23,00 01:26,00
13 01:16,00 01:22,00 01:24,00 01:25,00 01:27,00
14 01:17,00 ? ? 01:26,00 01:26,00
15 01:19,00 01:23,00 01:25,00 01:26,00 01:27,00
16 01:18,00 01:24,00 01:26,00 01:26,00 01:28,00
17 01:19,00 01:24,00 01:26,00 01:28,00 01:33,00
18 01:16,00 01:22,00 01:27,00 01:25,00 01:28,00
19 01:15,00 01:21,00 01:26,00 01:28,00 01:29,00
20 01:19,00 01:22,00 01:26,00 01:28,00 01:27,00
21 01:16,00 ? 01:24,00 01:27,00 01:29,00
22 01:18,00 01:18,00 01:24,00 01:29,00 01:27,00
23 01:17,00 01:23,00 01:25,00 01:27,00 01:27,00
24 01:18,00 01:25,00 01:25,00 01:29,00 01:27,00
25 01:15,00 01:25,00 01:28,00 01:27,00  
26 01:15,00 01:25,00 01:27,00 01:26,00  
27 01:15,00 01:24,00 01:25,00 01:24,00  
28 01:18,00 01:24,00 01:26,00 01:27,00  
29   01:23,00 01:29,00 01:30,00  
30   01:23,00 01:31,00 01:30,00  
31   01:21,00 01:26,00 01:30,00  
32   01:24,00 01:26,00 01:30,00  
33   01:24,00 01:27,00 01:29,00  
34       01:28,00  
Valamennyi úszás átlaga 01:15,89 01:21,31 01:24,73 01:25,44 01:26,54
Az első 10 úszás átlaga 01:14,21 01:18,78 01:22,14 01:21,40 01:25,20
Az első 20 úszás átlaga 01:15,63 01:20,09 01:23,60 01:23,60 01:26,35
Az első 30 úszás átlaga 28x úszott 01:21,13 01:24,56 01:24,93 24x úszott
A legjobb 100 m ideje 01:11,84 01:16,19 01:20,44 01:19,00 01:23,00
A leglassúbb 100 m ideje 01:19,00 01:25,00 01:31,00 01:30,00 01:33,00


Hajdúböszörmény, 2006. március 24., péntek 16:00 - 24:00
8 órás váltóúszás
A Debreceni Szenior Úszó Klub váltójában úszók eredményei III.
Egyéni úszások sorszáma Simon Judit 1978 Kelemen András 1975 Dr. Telek Andrea 1977 Dr. Bitskey István 1941 Torkos Sándor 1947
1 01:27,97 01:27,00 01:32,06 01:30,81 01:39,00
2 01:28,19 01:28,00 01:32,09 01:30,24 01:40,00
3 01:29,26 ? 01:34,47 01:33,59 01:42,00
4 01:28,38 ? 01:33,26 01:31,00 01:43,00
5 01:30,00 01:32,00 01:34,00 01:33,00 ?
6 01:29,00 01:32,00 01:34,00 01:34,00 01:50,00
7 01:30,00 01:32,00 01:34,00 01:36,00 01:46,00
8 01:29,00 01:32,00 01:34,00 01:32,00 01:47,00
9 01:30,00 01:34,00 01:34,00 01:40,00 01:48,00
10 01:32,00 01:33,00 01:36,00 01:37,00 01:46,00
11 01:29,00 01:33,00 01:38,00 01:40,00 01:48,00
12 01:31,00 01:34,00 01:39,00 01:52,00  
13 01:30,00   01:35,00 01:44,00  
14 01:30,00   01:32,00    
15 01:30,00   01:35,00    
16 01:30,00   01:36,00    
17 01:31,00   01:38,00    
18 01:31,00   01:37,00    
19 01:30,00   01:38,00    
20 01:30,00   01:40,00    
21 01:31,00   01:37,00    
22 01:32,00   01:36,00    
23 01:37,00   01:38,00    
24 01:24,00   01:38,00    
25 01:26,00   01:40,00    
26 01:27,00        
27 01:29,00        
28 01:31,00        
Valamennyi úszás átlaga 01:29,74 01:31,70 01:35,80 01:36,43 01:44,90
Az első 10 úszás átlaga 01:29,38 01:31,25 01:33,79 01:33,76 01:44,56
Az első 20 úszás átlaga 01:29,79 12x úszott 01:35,29 13x úszott 11x úszott
Az első 30 úszás átlaga 28x úszott 12x úszott 25x úszott 13x úszott 11x úszott
A legjobb 100 m ideje 01:24,00 01:27,00 01:32,00 01:30,24 01:39,00
A leglassúbb 100 m ideje 01:37,00 01:34,00 01:40,00 01:52,00 01:50,00
 
Egyszer úszott a váltóban Huszti Árpád 1967 02:33,32