8 órás váltóúszás, váltás 100 méterenként 2007. március 30-án, pénteken 16.00 – 24.00 óra között rendezik meg a 8 órás váltóúszást Hajdúböszörményben, ahol címvédők vagyunk. Mivel az elmúlt évben mi csak öregedtünk, míg fiatal ellenfeleink, a „Tekergők” (a triatlonisták) és a Vízilabdázók csak erősödtek, nem MEDÚSZA és Szenior megoszlásban, hanem Debrecen I. csapata (a fiúk 100 méteren végig 1:25-ön (félidőig 1:20-on!) belül, a lányok végig 1:35-ön (félidőig 1:30-on!) belül) és Debrecen II. csapata (fontolva haladók, ahová az I. csapatból is át lehet „fáradni”) csapatokban javaslom az indulást. A csapatok naponta gyarapodnak, és én naponta hírt adok erről! A Debrecen I. csapatában eddig a következők vállalták a szereplést: Fodor György, Fizil Ádám, Dr. Rentka László, Dr. Fábián Ákos, Dr. Kádasi Tibor, Törös Lajos, Salamon Tibor, Tóth Dénes, Karácsony Szilvia, Mónus László, Vas András. A Debrecen II. csapata: Dr. Telek Andrea, Dr. Batta Gyula, Farkas Gyula, Polonkai Ákos, Polonkai Vanda, Dr. Magyar László. Még 15 – 20 jelentkezőre számítok a két csapatba! Folyamatosan várom a jelentkezőket, és a gépkocsis utazáshoz a segítő ajánlatokat! Debrecen, 2007. március 20. (10.15) Dr. Rentka László e-mail: rentkaszenior@freemail.hu mobil: 06-30-742-52-44 |