Szenior és egyetemista úszóknak


A Debreceni Szenior Úszó Klub és az egyetemi úszócsapat tagjai a következő úszó események elé néznek:

2007. november 16-án, pénteken a IV. Tippmix rövidpályás úszó országos bajnokság miatt edzésünk a Debreceni Sportuszodában elmarad. Helyette 19 órától a TÁG uszodába lehet menni, előtte aki ráér, nézze a délelőtti elődöntőket (9.30-tól) és a délutáni döntőket (17 órától)! Pénteken délelőtt az 50 m-es mellúszásban indul Mohamed és Tacsi Róbert (a vödörrel edző, erős fiú)! Tacsi Róbert döntőbe kerülésre is esélyes! Az Árpád SE-s Szabó Gergő 50 m gyorson indul. Mohamed szombaton délelőtt 10 óra körül a 100 m-es mellúszás elődöntőjében kísérli meg 1:10 mp alá szorítani legjobb időeredményét, bár pillanatnyi formája inkább 1:11-et sejtet (most beszéltünk telefonon). Ezt látnunk kell, lehetőleg szenior pólóban! Vasárnap 9.30-tól lesznek az előfutamok, és egy órával korábban, 16 órától a döntők! A belépés díjtalan!

Jövő héten három hagyományos edzésünk lesz a Debreceni Sportuszodában, 2007. november 25-én, vasárnap 13.30 – 17.00 óra között az egyetem és a város közötti úszóversenyt rendez az egyetem Sportigazgatósága és a Debreceni Sportcentrum Kht, amelyen az egyetem vagy a város színeiben BÁRKI ÚSZHAT! (A részletes felhívást mellékelem.) Előzetes nevezés: sport@puma.unideb.hu Nevezési díj nincs!

2007. november 26-tól egy hónapig hétfőn, szerdán és pénteken 19 órától a Tóth Árpád Gimnázium 25 m-es, klóros vizű, rajtkő és pályacsík nélküli medencéjében edzünk. (belépés jeggyel vagy bérlettel, szenior számlát itt is kérünk!) Ráthonyi Tamás testnevelő tanárral beszéltem telefonon, jegy (bérlet) vásárlása esetén lehet úszni, pályabérlés nem szükséges, az úszómestert tájékoztatja.

2007. november 30-án, pénteken 20.00 – 24.00 óráig 4 órás váltóúszáson próbálhatjuk ki erőnket, kitartásunkat és szervező képességünket Nyíradonyban. Harmadszor rendezzük meg ezt a versenyt, három vagy négy váltót is állíthatunk. Javasolt váltók: Szenior „A” és Egyetemisták „A” váltója (1:20 alatti 100 m-es átlagot úszó fiúknak és 1:30 alatti 100-as átlagú lányoknak), valamint egy vagy két lassúbb váltó. Váltónként 8-10 fő szükséges a megfelelő pihenőidők biztosításához, egyszerre 6 fő úszik egymást 100 méterenként váltva. A részidőket 50 méterenként mp pontossággal (sőt, századmp pontossággal!) a csapatok végig jegyzőkönyvezik, célszerű nem úszó segítőt is hozni, vagy a csapat két úszó tagja váltva mér és jegyez. Ellenfeleink, vagy inkább úszótársaink a helyi fiatal úszók két csapata.

2007. december 8., szombat: 2000 m-es úszás az Újkerti tanuszodában (a Magyar Marathon Klub kiírásához csatlakoztunk). MellÚszOB (2000 m megtétele mellúszásban) külön értékelésben, másik szám: 2000 m gyorson ill. tetszőleges úszásnemben. Időtartam egyeztetés alatt.

2007. december 9., vasárnap, 10.00 – 16.00 óra között: 2000 m-es úszás a hajdúszoboszlói Árpád Uszodában két vagy több pályán (itt is lehet mellen is úszni).

Nevezési díj a Marathon Klubnak: 500 Ft, valamint bejutás egyéni (bérlettel vagy 600 Ft-os felnőtt vagy 500 Ft-os gyermek- ill. nyugdíjas belépővel Hajdúszoboszlón, + 500 Ft hozzájárulással az Újkertben). (Gyakorlatilag 1000 Ft a korábbi 2000 Ft helyett.)

Ebben a ranglista versenyben 5 hazai helyszín vesz részt, és klubtagjaink jó eredményekkel szerepeltek az eddigi években.

2007. december 13-tól 16-ig Rövidpályás úszó Európa-bajnokság Debrecenben, nézőként aki tud, jelenjen meg (alkalomhoz illő szenior pólóban), vagy nézze a tv-ben!
A jegyárusítás már megkezdődött, november 18-áig kedvezményesen rendelhető belépő. Információk: www.debrecen2007.hu/

Valamelyik TÁG-os edzésen, az időpontról előzőleg megállapodva, az időben érkező csapattagok néhány hossz melegítés után pontosan 19.15-kor 100x50 m-es hagyományos évbúcsúztató edzésüket hajtják végre. Rajt percenként! Ez az 5 km-es edzés eléggé intenzív terhelést jelent, kivételesen csak az erre alkalmasak vegyenek részt rajta! A lassabban úszóknak akár előző napra egy 80x50 m-es (4 km-es) ajánlatom van, szívesen felvezetem az úszást, rajt 1 perc 15 mp-enként.

2008-ban NEM rendezünk szenior úszóversenyt, de szokásos távúszásainkra sort kerítünk (5 perces úszás Pászti Csaba emlékére, Rafael Vidal emlékúszás, egyetemisták-szeniorok felkészülési versenye, 1200 m-es Hajós-mérföld úszás, 3600 m-es, 5000 m-es, 10 és 12 km-es úszás). Részt veszünk hazai és külföldi szenior és távúszó versenyeken, a megyebajnokság fordulóin. Két nagy terv még kimunkálás alatt van:

2008 perces, azaz 33 óra 28 perces váltóúszás 25 m-es medencében;

24 órás váltóverseny 33 1/3 m-es medencében;

Mindkét rendezvényt a Debreceni Sportuszodában tervezem megvalósítani számos segítővel!

Debrecen, 2007. november 15.

Aktivitásotokra számít
Dr. Rentka László