Bujna Lilla Két új Debreceni Szenior Úszó Klub tag: Bujna Lilla és Füzi Medve László Idén áprilisban Sopronban a 24 órás váltóúszáson a TTF Nyíltvízi úszók csapatában úsztam mint meghívott vendég sportoló. Csapatomban három fiatal, de már szenior korú versenyzőtársra figyeltem fel, akiknek elmondtam a medencei szenior úszóversenyzésben rejlő lehetőségeket, valamint azt, hogy ha csapatalakítási nehézségeik volnának, Klubunk akár ideiglenesen, egy idényre is hátteret és váltó szereplési lehetőséget biztosít számukra. Közülük ketten a következő, dunaújvárosi 24 órás váltóúszás ideje alatt beléptek klubunkba, és a februári nyíregyházi versenyen úsznak velünk először. Zalaegerszegen, a 12 órás úszáson újra találkoztunk, én egyéniben, ők váltóban indultak. dr. Rentka László Bemutatkozó írást kértem tőlük, íme: Az úszással óvodás koromban kerültem kapcsolatba először, akkor kezdtem el versenyszerűen foglalkozni ezzel a sporttal. Az általános iskolás éveimet végigkísérték a versenyek, mindenféle távon és úszásnemben versenyeztem, de főként a mellúszást éreztem erősségemnek. Később, a középiskola utáni években már inkább hobbiszintre fejlődött vissza az úszástudásom, és amikor a két gyermekem megszületett, abban az időszakban kevés időm jutott az edzésekre. Kb. másfél éve kezdtem újra komolyabban foglalkozni az úszással, több nyilt vizi versenyen vettem részt, ezek inkább hosszú távok voltak, melyeket gyorsúszásban teljesítettem. Minden vágyam a többi úszásnemben is visszahozni a régi formámból annyit, amennyire csak telik az erőmből és az időmből, és helytállni akár országos versenyeken is. Azt hiszem, röviden így tudnám összefoglalni az úszáshoz való viszonyomat, köszönöm a lehetőséget, hogy a debreceni klubtagokkal vehetek részt majd életem első szenior versenyén, februárban, Nyíregyházán. 2007. december 11. Bujna Lilla |