Gyorsjelentés Balatonfűzfőről


A Fűzfői Balaton Masters Games elnevezésű uszodai versenyen július 14-15-én néhány debreceni úszó is résztvett. Csak az első nap volt ott Hantó Ferencné (3 első hely), Nagy István (több dobogós hely) és Vass Tibor ( ő az MMS Debrecen színeiben, 200 mellen kiváló idővel nyert, 2,54-es idővel).
Mindkét napon résztvett Dr. Bitskey István (2 első, 1 második, 1 harmadik hely), és ifjabb Biskey István (3 első hely, ebből egy országos II. korcsoportos alapcsúcs 400 vegyesen, 5,53). A létszám nem volt nagy (2-3 futam mindenből), de a dobogós eredményhirdetések miatt mégis elhúzódott az idő. A váltókért a kerámia éremből már nem jutott.

Azok sem kaptak semmit, akik az áprilisi Hajós Alfréd 1200 méteres úszás mostanra igért eredményhirdetését várták. Többszöri kérdezősködés után a verseny legvégén kifüggesztettek erről egy összesítést, amit többen azonnal megóvtak, mert hiányos (a csongrádi eredmények "elkallódtak"). Ez olvasható mára a Marathon Klub honlapján a délutáni hosszútávos eredményekkel együtt.

Reméljük, a pontos uszodai eredmények mielőbb felkerülnek az internetre.

Lejegyezte: Dr. Bitskey István