Nagyvárad és Debrecen 60 kilométerre egymástól a régi "Biharországban" egy megyéhez tartozott. Az alábbi cikket azért ajánlom olvasásra, mert lehetséges, hogy Nagyváradon is lesz a jövőben szenior úszó egyesület, amelynek tagjaival sport kapcsolatot létesíthetünk. Én nagyváradi születésű vagyok és a Sebes Körös partján található strand régi 50 méteres medencéjében sokat úsztam annak idején. Megjegyzés: a régi medence az 1940 es években épült a bécsi döntés után. Egy régi híradóban a Duna TV bemutatta a felavatáskor játszott Nagyvárad - Ferencváros 1:5 ös végeredményű vizilabda mérkőzést. Nagyváraddal kapcsolatos sporttörténelmi érdekesség ami a Loki szurkolók számára talán érdekes, hogy az első vidéki labdarúgó csapat, amely magyar bajnokságot nyert a Nagyváradi AC volt. Az alábbi írás a nagyváradi Polgármesteri hivatal és helyi tanács magyar nyelvű ingyenes újságában jelent meg 2006.04.19-én az I. évf. 3 számában, dr. Marcel Bolos közgazdász tollából. A cikk valószínűleg fordítás a kifejezések és szóhasználat alapján. Az "olimpiai medence" 50 méteres medencét jelent függetlenül annak műszaki megvalósításától Az európai szabványoknak megfelelő sportlétesítménye lesz Nagyváradnak Nagyvárad Helyi Tanácsa hatáskörének megfelelően igen sokat tesz azért, hogy különböző finanszírozási lehetőségeit kihasználva korszerű európai és nemzetközi szintű sportlétesítményeket építsen. A nagyváradi olimpiai medence A régi úszómedence kezdetleges építménye valószínűleg megfelelt a korábbi időszakok követelményeinek, ám az idő múlásával az építmény nagyon elöregedett, s már nem felelt meg a kor elvárásainak. A nagy hagyománnyal rendelkező úszósportot - annak ellenére, hogy az úszás nagyon nagy fontossággal bír az egészség megőrzése érdekében - itt Váradon lassan kezdték elfelejteni, lekapcsolták a víz- és villamosenergia-szolgáltatásról, és lebontották a tisztálkodási lehetőségeknek helyet adó épületeket. Komoly geodéziai tanulmányok következtek, és kitűnt, hogy a régi szabadtéri "mamutépítmény" vízszűrő rendszer nélkül semmilyen műszaki követelménynek nem felel meg. Így megszületett a döntés: teljes egészében el kell bonatani, helyére pedig újat építeni minden felszereléssel együtt. A Strand sétányon történő újjáépítés két oka közül az egyik a vízilabdázást (amely oly sok sikert hozott már Nagyváradnak) érintette a másik pedig az, hogy az új medence az úszósportok mellett az ifjúság egészséges életmódját is szolgálja majd. Két szakaszban a beruházás A Romániában egyedi beruházás, az olimpiai méretű medence felépítése és befedése azonnali elfoglaltságot biztosított a vele foglalkozó szakembereknek. Az első szakaszban megépítették az európai követelményeknek teljes egészében megfelelő korszerű medencét, amelynek hosszúsága 50, szélessége 25, mélysége 2 méter, vízbefogaádsa pedig 3100 köbméter. A szabadtéri medence ultramodern szivattyú- és vízkezelőállomása egymillió eurójába került a városnak, s mindössze egyeten esztendő alatt valósult meg. E föld alatti központnak har szivattyúja és két víztisztitó tartálya van, valóságos ipari létesítmény, amely állandó jellegel képes biztosítani a víz forgatását és szűrését. A medence felszerelése A második szakasz az elsőnél már jóval összetettebb képet mutat. Munkálatai nemrégen kezdődtek, és a medence felszerelésére irányulnak, hogy benne elsősorban hazai és nemzetközi vízilabda-mérkőzéseket bonyolíthassanak le. A medence ugyanakkor a felnőtt és diák sportolók edző-, valamint gyakorlóközpontjának szerepét is betölti, ahol a sportszerető váradi lakosság kikapcsolódhat és eltöltheti szabadidejét. A medence felszerelése cseppet sem egyszerű dolog. Tanú erre a munkálatokat megelőző mintegy hat hónap, amely időszakban versenytárgyalás által kiválasztott építőcég is. Igéretük szerint nyolc hónap alatt (2006. február 1. és október 1. között) elvégzik a mintegy hárommilió eurós beruházást. és medencét felszerelik az összes kellékekkel. Fedett és nyitott medence A második szakasz első gondja a tetőszerkezet megépítése lesz. Ez egy ötven méter széles és tizenötméter magas nyílású félkörív lesz, amelyre átlátszó, megfelelő mennyiségű műanyag fólia kerül, hogy a téli időszakban is használható legyen a létesítmény. Nyáron, és amikor az időjárási viszonyok megengedik, félig kinyitható lesz a födém, hogy megfelelő körülményeket biztosítson az ott tartózkodó sportolóknak. A nézőteret a medence oldalára építik, s több mint ezren szurkolhatnak a vízilabdázóknak vagy az úszóknak. Később készül el két szinten (földszint és melet) a melléképület kb. 1000 négyzetméter területen, kiszolgálandó a rendezvényeket: versenyeket, edzéseket, úszótanfolyamokat. Az épületben kap helyet a sajtóközpont, ott lesznek az öltözők, a mosdók. A második szakasz munkálatai a környék rendezésével, a bútorozással fejeződnek be az ősz közepén. A melléképület július elsejére készül el, október elején pedig a befedésre kerítenek sort. A beruházás nyereségei Logikus lenne azt hinni, hogy a négymillió eurós beruházás csak hosszú távon térül meg, holott ez csak látszat. Mégpedig azért, mert nem lehet anyagiakban kifejezni azt a nyereséget, amelyhez jut Nagyvárad, hogy európai, sőt világhírnévre is szert tehet az olimpiai méretű medence rendezvényeinek köszönhetően. Ugyanakkor új munkahelyek is keletkeznek, amelyek végeredményben mind a Helyi Tanácsot gazdagítják majd. Tovább emelkedhetnek a nyereségek úgy is, hogy az ifjúság kiteljesítheti és értékesítheto tehetségét, ám rajtuk kívül az oda kilátogatók úszva, sportolva erősítik egészségüket. A gyerekek részére a Városi Sportklub folyamatos és díjmentes úszótanfolyamokat indít, s közülük a tehetségeseket kiválogatja, leigazolja. Végül, ám nem utolsó sorban komoly nyereséget jelent majd az olimpiai medence turisztikai jelentősége. A régi és új Nagyvárad témában. Így a látogatók, illetve a váradiak tábora - gyerekek és felnőttek, diákok és sportolók - számára 2006. október 1. örömünnep lesz, hiszen az új egyetemi tanév kezdete egybeesik a medence végső felavatásának időpontjával. Az alábbi leírást egy on line kiadvány román nyelvű cikkéből fordítottam A medence PPP finanszírozási rendszerben készült az SSD Sport System Development által. Ez a cég a Myrtha Pools cég képviselője. A nagyváradi 50 méters feszített víztükrű medence 1.250 négyzetméter felületű, 10 sávos, és kettős célt szolgál, a versenysportot illetve a szabadidő sportot a nagyközönség számára. Az úszómedence építése során használt technológia, a víz szűrését és keringetését végző rendszerek, a medence aljának kivitelezése egyedi az egész világon és teljesen megfelelnek a FINA szabványainak. A teljes 2.700 köbméteres vízmennyiséget 5 óránként szűri át a medence keringető rendszere. Ezáltal a medencében található vizet egyszer egy évben szükséges teljes egészében kicserélni. A medencét tervező és kivitelező cég építette az 1996 oe atlantai olimpiai játékok, az 1998 as perthi úszó világbajnokság és az 1999 es Palma de Mallorcan megrendezésre került univerziádé úszómedencéjét, A kivitelező által vállalt garanciák 10 év az építményre és 5 év a szűrő rendszerre. A Myrta úszómedencékre jellemző a legújabb technológia ami a víz kezelésére vonatkozik éspedig az ún. "Strahlenturbulenz" amelyen Németországban fejlesztettek ki. Ez a rendszer gyors feltöltést eredményez bár kevesebb beömlő nyílással van ellátva. Például a nagyváradi medencének 15 beömlő nyílása van a medence oldalfalán ellentétben a DIN szabvány szerint szükséges 156 a medence alján elhelyezett beömlő nyílással. Az új feltöltő rendszer hatására sokkal gyorsabb a víz felület hullámmentesítése ami 10-15 perc alatt valósul meg. Ugyanakkor a víz minősége és a PH értéke is állandó. összeállította Miklós Attila |