Úszó EB Budapest, Margitsziget Balatonalmádi A mai naptól a Eurosporton délelőtt és élőben, az M2-n 20 órától összefoglalóként felvételről láthatjuk az Úszó Európa- bajnokság eseményeit. A Nagyerdei strandon hétfőn, szerdán és pénteken 18.30 – 19.30 között közös edzéseket tartunk a 3-as pályán. Előtte-utána és bármikor máskor külön edzés, átmozgatás lehetséges! Vasárnap az elszántaknak 7 órától, a többieknek 8 órától közös edzés ugyancsak az 50 m-es medencében a Nagyerdőn. 500 Ft-os úszójegyet a csapattagok a klubelnöktől vehetnek. A Balaton Masters Games három napos versenysorozat (2006. júlus 14-16-án Balatonfűzfőn és Balatonalmádiban, medencében és a Balatonban) sokszoros debreceni sikert hozott. Érmeinket még számoljuk, de a versenyfotókon halmozott dobogós jelenlét érhető tetten (lásd honlapunkon, Vas András fotói között!) A díjakat a szombati versenynapon Cseh László adta át. A szeniorok versenye előtt a magyar válogatott edzett a medencében, erről is több fotó készült. Egy Kovács Ágit és Nagy Emesét ábrázoló képre is felhívom a figyelmet! Nagy Emese, Kovács Lukácsné, Telek Andrea, Rentka László, ifjabb és idősebb Bitskey István, Nagy István (Szentes óta versenyez velünk) valamennyien a dobogón végeztek a balatoni hosszútávú versenyeken és több medencei versenyszámban. Nagy Emese a 400 m-es vegyesúszásban országos alapcsúcsot úszott (7:00,50), melyet a MÚSZ Szenior úszó Alszövetsége visszaigazolt. Dr. Sándor Roland miskolci úszótársunk a versenyen bejelentette, hogy a gyulai országos bajnokságon már debreceni színekben kíván indulni. Július 14-én egy debreceni kötődésű nosztalgia-váltóban győztünk Balatonfűzfőn, melynek tagjai: Szücs Gyula és Bacsa György egykori tagok, Sándor Roland eljövendő tagunk és a cikkíró dr. Rentka László. |