Szentes - 2006. március 11.
Négy küzdőtermészetű, Prométheuszt imitáló, titán alkat kanyarodott be a szentesi uszodába március elején, hogy birtokába vegye a tüzet, amely mint felhevült ereklye várta, hogy elvigyék Cívisvárosba. Minden gladiátor érmekért küzdött, a váltóversenyben pedig úszóhártyát úszóhártyának feszítve csobbantak mélyet, hogy a végső dicsőséget megszerezzék. Az eredmények alább olvashatók, némiképp époszba szedve, vezetőnk, Bitskey „szilárdkezű” István kedvére íródva. „Szilárdkezű, bizonyára az égilakók tanítottak ennyire nagy talentum, s ily büszke karcsapással. Lám, lám, végül a vízövezett Szentesbe királlyá téged tesz még Zeusz, hiszen ezt igazán örökölnéd.” Dr. Bitskey István eredményei:
Bitskey tanár úr legendás csapat-, és autóvezetési technikája miatt érdemelte ki a szilárdkezű állandó jelzőt! „És hogy az esztendők perdültén jött az az év is, melyhez az istenek azt szőtték, hogy visszakerüljön már Szentesre, a küzdelmektől nem menekült meg még a szerettei közt sem. Az isten mind csodálta már rajta; Poszeidón segítette meg őt szünetlen isteni hős Fejesurgót, valameddig csak haza nem tért.” Dr. Kádasi Tibor eredményei:
Kádasi Tibi legendás fejesugrása miatt kapta a Fejesugró állandó jelzőt! "Jaj, látom, nagyonis szükség van a messzevetődött hősre, hogy ő a rajtos kövekre lábát fölemelje. Mert ha ma állna meg ő az egyetem parkolójában, rajta a nadrág, úszószemüveg, s a keze két szárny a vízben, s volna olyan most, mint amilyennek láttam először ott honban, mikor ott állt ő, csatlakozva körünkhöz, megtérvén Civisből, Kossuth regimentjéből” Palczert László eredményei:
Palczert Laci „kossuthos” múltja és jelene miatt kapta a regiment tagja állandó jelzőt!
Az idézetek az Odüsszeia c. homéroszi munkából valók a beszámoló szerzőjének átalakításával fűszerezve. A szerző eredményei:
Ellenfelek híján 4 aranyérem a mérleg. A versenyt most is megfelelően és tisztességgel szervezték meg a szentesi sportbarátok, de a debreceni pedagógusokat, ahogyan azt dr. Rentka László is kérte, sarkallni kellene egy jövő évi „odapörkölésre”. A Bitskey-Kádasi-Fodor trió immár 3. éve állt ki Cívisvárosért! Fodor György | |||