X. Jeney Tibor Nemzetközi Szenior Úszóverseny Hajdúszoboszló, 2006. május 13-14. Mint hobbi úszó csak nemrégiben kerültem kapcsolatba a Debreceni Szenior Úszó Klubbal, így ez volt az első nemzetközi szenior úszóverseny, melyen részt vehettem akár nézőként, akár versenyzőként. (Gyermekeim révén a bemutató 50 m-es versenyszámban és a 4 fős családi váltóban voltunk érdekeltek.) Ennek következtében a versenyen engem ért élmények talán mások, mint az egyesület munkájában hosszú évek óta részt vevőké, hiszen ami nekik már talán természetes, az nekem még újdonság. Az egyik résztvevő pólóján egy olyan felirat ragadta meg a figyelmemet, mely egy korább veterán verseny emlékét hirdeti. Számomra roppant imponáló volt az, hogy ez a verseny - akárcsak a debreceni úszó klub elnevezése is ezt tartalmazza - szeniorok és nem veteránok számára került megrendezésre. Véleményem szerint egy motorkerékpár vagy egy autó, illetőleg egy katona lehet veterán, de én ezen a versenyen csak szenior versenyzőkkel találkoztam. Számomra tiszteletre méltó ezen indulók példamutatása, tenni akarása, küzdése és sportszeretete. Jó volt látni, ahogyan a versenyen indulók teljes komolysággal, de egymás iránti legnagyobb tisztelettel teljesítették a távot, majd utána őszintén gratuláltak a versenytársaknak. A sportszerűség legszebb példája volt számomra az a momentum, amikor a 100 m-es férfi hátúszás alkalmával a 4-es és 6-os pályán úszók, miután teljesítették a távot, visszaúsztak az 5. pályán kicsit lassabban úszó társukhoz, és ezt követően együtt, azonos tempóban úsztak be a célba *. Kedves momentum volt az is, hogy a kifüggesztett eredménylistán fiú és leány - tehát nem férfi és női – versenyzők eredményeit lehetett megismerni. Korábbi sporttörténeti olvasmányaimból emlékszem arra, hogy korábban a pillangó úszás technikája nem volt azonos a mai technikával. Míg a karmunka azonos, addig a delfin lábtempó helyett mellúszó lábtempót alkalmaztak. Most ezen korábbi technikával volt szerencsém látni egy hölgyet úszni az 50 m-es pillangón, gyönyörű mozgással és kiváló sebességgel. Családunk számára ez a verseny új élményeket adott és bízom benne, hogy gyermekeim számára megfelelő módon tudom közvetíteni a fentiekben általam kiemelt értékeket. Hajdúszoboszló, 2006. május 15. Dr. Patócs Zsolt *: Hajdú László (1961, eredménye 1:11,06) és ifj. Bitskey István (1974, eredménye1:08,58) volt a két visszaúszó és célba kísérő, mivel a náluk 34 ill. 47 évvel (!) idősebb Dr. Bakacsy Gyula (1927) 1:05 mp-es (50 m-es távra szóló) nevezési idejével tévesen a legjobb úszónak járó 4. pályán indult. Dr. Bakacsy Gyula végül saját korcsoportjában 2:17,12 mp-es időeredménnyel a 2. helyen végzett. |