H a j ó s A l f r é d t á v ú s z á s

2006. április 1 – 23.


Már több közleményben számoltam be az idei Hajós Alfréd Távúszás debreceni eseményeiről. Ezt a versenyt a Magyar Marathon Klub tavaly írta ki először Országos úszónap az egészségért akciójának egyik „postaversenyeként”. (A különböző helyszíneken született és a helyi rendezők által a Magyar Marathon Klubnak „postán” (általában elektronikus úton) megküldött eredményekből országos ranglistát állítanak össze.) A tavalyi értékelésben Debrecen 14 kategóriában végzett az első helyen (megnyertük a létszámversenyt és az edzésversenyt a leúszott több, mint 200 km-es össztáv alapján, valamint több korcsoportban egyéni vagy váltó győzelmet értünk el.

Részletek a www.magyar.sport.hu/uszas Debreceni Szenior Úszóklub új honlapja Ti írtátok! 2005 áprilisi írásaiban).


Debrecenben 1976 óta ápolják az úszók Hajós Alfréd hagyományát (emléktábla avatás a Hajós Alfréd tervei alapján épített Aranybika Szállodában, állandó Hajós Alfréd kiállítás ugyanitt, Hajós Alfréd emlékverseny 1976-tól a helyi úszószövetség rendezésében Debrecenben és Hajdúszoboszlón). Nem sokkal a DISZ úszószakosztálya megalakulása után 1993-ban mi „fedeztük fel” a „Hajós Alfréd-mérföldet”(*), amelyet az eddig 10-szer megrendezett 33 órás váltóúszás és egyéb versenyek, edzések során az 1995. október 8-án színre lépő Debreceni Szenior Úszó Klub szervezésében több, mint 8000-szer úsztuk le sportbarátainkkal (számos egyesület, klub, középiskolai, egyetemi és munkahelyi csapat tagjai és egyéni érdeklődők közreműködésével)!

(*) „Hajós Alfréd-mérföld” = 1200 méter

Az 1200 méter Hajós Alfréd egyik győztes távja volt az 1896. évi első Újkori Olimpián. (A másik győztes távja a 100 méter volt.)

Részletesen lásd még: www.magyar.sport.hu/uszas Debreceni Szenior Úszóklub új honlapja Ti írtátok!
A Hajós-mérföld közkinccsé válik Szöveggyűjtemény


Fárasztó három hét áll mögöttünk: négy nagy újkerti 1200 m-es Hajós Alfréd-mérföld úszást rendeztünk (április 2., 10., 12., 23.), és a Nagyerdei fedett uszodában is szerveztünk úszásokat, amelyekbe bejelentkezett sporttársainkon kívül több eddig ismeretlen, új sportbarátunk is bekapcsolódott!

A részletes, április 22. előtti eredmények már honlapunkra kerültek: www.magyar.sport.hu/uszas Debreceni Szenior Úszóklub új honlapja Ti írtátok!

A 2006.04.02-ei debreceni Hajós Alfréd távúszás eredményei és egyéb írások
Fényképek Vas András kisérleti honlapján elérhető fotók
Hajós Alfréd távúszó verseny 1. nap 2006.04.02. (Rentka Anikó, Dr. Rentka László és Győrfi József képei)
Hajós Alfréd távúszó verseny 2.-3. nap 2006.04.10.-12. (Dr. Rentka László képei)

2006. április 2-án Debrecenben, az Újkerti edzésünkön két óra alatt 30-an úszták le az 1200 m-es Hajós Alfréd-mérföldet.
A részletes eredmények már honlapunkra kerültek:
www.magyar.sport.hu/uszas Debreceni Szenior Úszóklub új honlapja Ti írtátok!
A 2006.04.02-ei debreceni Hajós Alfréd távúszás eredményei.
Fényképek Vas András kisérleti honlapján elérhető fotók Hajós Alfréd távúszó verseny 1. nap 2006.04.02. (Rentka Anikó, Dr. Rentka László és Győrfi József képei)


Április 22-én, szombaton 15.00 – 18:15 között 11-en úsztak 1200 m-t időre a Nagyerdei fedettben, és a kapcsolatépítésre is jutott idő.


Úszó neve Szül. éve Korcsoportja Időeredménye Helyszín, időpont
Dr. Nagy Sándor Tibor 1929 XI 28:45:00 Nagyerdei fedett április 22.
Szanics Sándor 1985 0 29:58,6
Kiss Levente 1985 0 30:05,0
Bihari Árpád 1980 I 29:24:00
Daniel Trotzky 1979 I 27:05,1
Bihari Árpád II. úszás 1980 I 29:47,7
Dr. Pap Gyula (2000 m első 1200 m-e!) 1954 VI 31:28:00
Dr. Bohátka Sándor 1944 VIII 25:49:00
Alon Tsadok 1980 I 41:07:00
Zajdó Szabolcs 1985 0 26:29,0
Zajdó Csaba 1982 0 37:35,4
Fazekas István 1954 VI 35:00:00
       
33 1/3 m-t úszott:
Jakoda Balázs 1993   00:31,1
Jakoda Ádám 1993   00:31,1



A Hajós Alfréd Távúszás állása Debrecenben az országos verseny zárónapján, 2006. április 23-án, vasárnap 7:45 perckor

91 úszónál és 105x1200 m-nél tartottunk!

A 2006. április 23-ai, utolsó versenynap eredményei:
Újkerti 25 m-es tanuszoda, délelőtti foglalkozásunk úszásai

Úszó neve Születési éve Korcsoportja Időeredménye Abszolút helyi sorrend Helyi helyezése a (korcsoport)ban
Lovász Dávid 1992 14 év és alatta 16:31,9 1. 1. (14 év és alatta)
Sándor Fanni 1992 14 év és alatta 16:32,2 2. 1. (14 év és alatta)
Fábián Ákos 1982 0 18:10,6 3. 1. (0)
Dr. Kerekes Sándor 1967 III 19:08,6 4. 1. (III)
Dr. Kiss Mónika 1967 III 19:47,0 5. 1. (III)
Dr. Kerekes Sándor (2. úszás) 1967 III 20:15,9 6. -
Szentjóbi Szabó Enikő 1966 IV 20:27,07 háton 7. 1. (IV)
Dr. Káldi Ildikó 1960 V 20:39,0 8. 1. (V)
Szabó Gábor 1990 15 – 16 évesek 20:48,9 9. 1. (15-16 évesek)
T. Kiss Jenő 1964 IV 20:59,7 10. 1. (IV)
Müller Alexandra 1978 I 24:39,76 pillangón 11. 1. (I)
Salamon Tibor 1981 I 24:57,28 mellen 12. 1. (I)
Dr. Patócs Zsolt 1972 II 25:45,4 13. 1. (II)
Torkos Sándor 1947 VII 26:07:00 14. 1. (VII)
Dr. Máté Zoltán 1945 VIII 26:09,7 15. 1. (VIII)
Polonkai Ákos 1968 III 26:27,5 16. 2. (III)
Dévald Péter 1930 XI 26:35:00 17. 1. (XI) transzpl.!
Polonkai Vanda 1995 14 év és alatta 26:53,4 18. 2. (14 év és alatta)
Kerekes Fanni 1990.05.02 15-16 évesek 27:31,8 19. 1. (15-16 évesek)
Kovács Attila 1946 VIII 27:41:00 20. 2. (VIII)
Puskás Pál 1921 XIII 28:15,9 21. 1. (XIII)
Dr. Fábián István 1956 VI 30:08,0 22. 1. (VI)
Kerekes Blanka 1994.05.21 14 év és alatta 32:24,3 23. 3. (14 év és alatta)
Dr. Pap Gyula 1954 VI 32:28,5 24. 2. (VI)
Barányi Csanád Álmos 1986 0 35:13,0 25. 2. (0)
Simon Zsófia 1990 15-16 évesek 36:05,1 26. 2. (15-16 évesek)
Sólymos József 1950 VII 42:16:00 27. 2. (VII)
 
27 úszás, 17 új úszó
 
100 m-es úszásban indultak:
Patócs Dóra 1998.10.27   02:55,5    
Patócs Ádám 2000.02.18   03:03,3    


A 2006. április 23-ai, utolsó versenynap eredményei: Nagyerdei 33 1/3 m-es fedett uszoda, 15.00-18:10

Úszó neve Születési éve Korcso-portja Időeredménye
     
Török Zsolt 1971 III 20:33,8
Eitan Bronschtein 1983 0 22:25,8
Dósa Soma 1992 14 éves és alatta 22:57,2
Rentka Anikó 1986 0 23:36,7
Kalló István 1967 III 24:50:00
Lámfalusi Csaba 1991.12.27 15-16 25:07,4
Dr. Jakab Zsuzsa 1969 III 27:00,9
Dr. Horkay György 1944 VIII 28:27,4
Somogyi Szabolcs 1988.10.08 17-19 évesek 29:38,1
Godó János 1964 IV 30:44:00
Durányik Krisztina 1984 0 31:19,3
Sztermen Péter 1956 VI 32:39:00
Kovács Lukácsné 1935 X 32:50:00
     
Fél távot 600 m-t úszott
Rui Cláudio da Silva 1955   19:18
 
13 úszás, 11 új úszó


Telefonon kaptam a hírt, hogy április 22-én, szombaton Tiszaújvárosban, 25 m-es medencében sporttársunk, Bálint Lóránt triatlonista igen jó időeredményt úszott: Bálint Lóránt 1963 IV 15:36,86 Tiszaújváros, ápr. 22.
1 új úszó
A debreceni végeredmény:
120 úszó, 146x1200 m és jó rendezvények!



Bálint Lóránt nagy úszása Tiszaújvárosban: 15:36,86 mp. Sztermen Péter: a Debreceni Uszodát építi, a nagyerdei rendezvényen ő is úszott!
Rui Cláudio da Silva: Brazíliában és Magyarországon váltva dolgozik – fél távot úszott a sapkámban és a szemüvegemben! Kalló István: számoltam a hosszait, olyan szépen úszott gyorson! A feljegyzett részidőkből utólag rekonstruáltuk az 1200 m-t.
Dévald Péter transzplantált és Újlaki Péter mozgássérült versenyzőnk is teljesítette a távot!
Puskás Pál (1921), Dr. Nagy Sándor Tibor (1929), Rentka Lászlóné (1929) és Kovács Lukácsné (1935) a négy rangidős debreceni úszó!

A legifjabbak 100 m-t úsztak:
Patócs Dóra 1998.10.27 2:55,48
Patócs Ádám 2000.02.18. 3:03,27

A legifjabb teljes távot úszó:
Polonkai Vanda 1995.12.18. 26:53,36

Nagy párharcok:
Sorbán Szilveszter 1984 0 16:15,40
Vinkler Csaba 1976 II 16:15,66


(Ők ketten berettyóújfalui triatlonisták)
Lovász Dávid 1992.09.28. 14 év és alatta 16:31,95
Sándor Fanni 1992.10.28. 14 év és alatta 16:32,21

Jaczkó Márta 1977 I 20:14,15
Balázsi Jenő 1968 III 20:14,60

Körforgalomban, ötödmagukkal küzdöttek!
Palczert László 1959 V 24:12
Dr. Kappelmayer János 1960 V 24:13

800 m-ig mellúszó vezetés, 1000 m-nél 2 mp különbség a pillangózó javára.
Müller Alexandra 1978 I 24:39,76 pillangón
Salamon Tibor 1981 I 24:57,28 mellen

Önmagukkal harcoltak:
Fábián Ákos 1982 0 18:10,60
Fábián Ákos 1982 0 18:11,47

Élete első két 1200 m-es mérése, nyolc nap különbséggel:
Pősze András 1982 0 26:57,19
Pősze András 1982 0 25:22

A különbség három nap és két mp:
Kovács Lukácsné 1935 X 32:48
Kovács Lukácsné 1935 X 32:50

Két holtverseny egymás után a teljes eredménylistán:
Gacsályi Dénes 1989 14-18 éves 25:42 66-67. 2. (14–18 évesek) ápr. 2.
Varga Dániel 1981 I 25:42 66-67. 2. (I) ápr. 10.

Gajdos Márk 1977 I 25:45,36 68-69. Nagyerdei fedett, ápr. 4-16.
Dr. Patócs Zsolt 1972 II 25:45,36 68-69. 1. (II) ápr. 23.
A két-két azonos időeredményt négy különböző versenynapon úszták az indulók. Érdeklődő sporttársaink megbecsülhetik (kiszámíthatják), mennyi annak a valószínűsége, hogy 146 időeredmény közül két-két egymás utáni azonos legyen! (Szempontok: a legjobb és a leglassúbb időeredmény közötti időtartam, mp és századmp pontossággal mért eredmények.)

Résztvevők

A Hajós Alfréd Távúszás résztvevői főként a Debreceni Szenior Úszó Klub tagjai közül kerültek ki (64 fő). A MEDÚSZAm/font> Egyesület, a Kék Bolygó Egyesület, az Endorfin Egyesület, a berettyóújfalui triatlonisták, a Platonov SE, Nádházi Sándor csapata voltak még jelen néhány fővel. Külön oktatói (ezen belül öt fős professzori) és hallgatói csapatot lehetett volna összeállítani a résztvevőkből!
A Nagyerdei fedett uszodában eltöltött 12 órás időmérői működésem – a példa ragadós volta és az időre úszás egyszerű megajánlása révén – számos új sporttárs bevonását eredményezte. Bohátka Sándor fizikussal utoljára gyermekkoromban versenyeztem ugyanebben a medencében, ő akkor már a DEAC felnőtt versenyzője volt. Közel negyven év után ismét közös sportrendezvényen vehettünk részt, mivel hozzájárult 1200 m-es úszásának leméréséhez (azon a napon övé volt a legjobb nagyerdei időeredmény…)

Köszönöm a résztvevőknek, hogy úszásukkal hozzájárultak a debreceni versenyhelyszín eredményes szerepléséhez! Mint az időeredmények böngészéséből kiderül, edzésben lévő sportolókat és az egészségükért úszókat egyaránt megtaláljuk a listán.


Ismétlők
Háromszor úszott Jaczkó Márta, Salamon Tibor, Sólymos József, T. Kiss Jenő;
kétszer úszott Fábián Ákos, dr. Rentka László, dr. Kerekes Sándor, Dévald Péter, Torkos Sándor, Pősze András, Horváth Bence, Bihari Árpád, dr. Pap Gyula, Balázsi Jenő, Törös Lajos, dr. Káldi Ildikó, Müller Alexandra, Rentka Anikó, dr. Boros Izabella, Kerezsy Kinga, Rentka Lászlóné és Kovács Lukácsné.

Családok
A Kerekes, a Kappelmayer – Káldi, a Rentka, a Patócs, a Polonkai, a Ménes, a Györfi család, Újlaki Péter és édesanyja, Bereczkiné Dankai Katalin családi eseménnyé tették a Hajós Alfréd Távúszást.

Valamennyi debreceni versenynap
és az egyéni úszások összesített
eredménylistája


Úszó neve Születési éve Korcso-portja Időeredménye Abszolút helyi sorredje "Helyi helyezése a (korcsoportban) az Újkertben az úszás napján: ápr. 2., 10., 12., 23. a Nagyerdei és a Debrecenen kívüli egyéni úszások besorolás nélküliek Egy Budapest, VITUKI helyszínű úszást létszám felett szerepeltetünk!"
Bálint Lóránt 1963 IV 15:36,9 1. Tiszaújváros, ápr. 22
Fodor György 1981 I 15:59,95 2. 1. (I) ápr. 10.
Sorbán Szilveszter 1984 0 16:15,4 3. 1. (0) ápr. 12.
Vinkler Csaba 1976 II 16:15,7 4. 1. (II) ápr. 12.
Lovász Dávid 1992.09.28 14 év és alatta 16:31,9 5. 1. (14 év és alatta) ápr. 23
Sándor Fanni 1992.10.28 14 év és alatta 16:32,2 6. 1. (14 év és alatta) ápr. 23.
Vas András 1970 III 17:08 7. 1. (III) ápr.2.
Nagy Attila 1982 0 17:54,8 8. 2. (0) ápr. 12.
Katona László 1953 VI 17:57 9. 1. (VI) ápr.2.
Vass Tibor 1969 III 17:59,4 10. 2. (III) ápr.2.
Dr. Soltész István 1962 IV 18:03,9 11. 1. (IV) ápr. 10.
Miklós Attila 1956 VI 18:05,1 12. Budapest, VITUKI uszoda 2006. ápr. 01.
Fábián Ákos 1982 0 18:10,6 13. 1. (0) ápr. 23.
Fábián Ákos 1982 0 18:11,5 ** 1. (0) ápr. 10.
Dr. Rentka László 1957 V 18:13,3 14. 1. (V) ápr. 12.
Ménes Anita 1990.04.30 14 – 18 évesek 18:18,1 15. 1. (14 – 18 évesek) ápr. 10.
Dr. Rentka László 1957 V 18:19,6 ** 1. (V) ápr. 10.
Jaczkó Márta 1977 I 18:33,0 16. 1. (I) ápr. 10.
Dr. Kádasi Tibor 1960 V 18:37,6 17. 2. (V) ápr. 10.
Horváth Bence 1989.08.19 14-18 évesek 18:42,1 18. 1. (14-18 évesek) ápr. 12.
Othman Mohamed 1985 0 18:53,26 mellen! 19. Nagyerdei fedett, ápr. 4-16.
Horváth Bence (2. úszás) 1989 14-18 évesek 18:55,5 ** ** ápr. 12.
Dr. Mechler Andrea 1962 IV 19:00,9 20. 1. (IV) ápr.2.
Dr. Kerekes Sándor 1967 III 19:08,6 21. 1. (III) ápr. 23.
Nagy Emese 1969 III 19:20,5 22. 1. (III) ápr. 12.
Törös Lajos 1963 IV 19:40,6 23. 2. (IV) ápr. 10.
Dr. Kiss Mónika 1967 III 19:47,0 24. 1. (III) ápr. 23.
Jaczkó Márta 1977 I 19:56 ** 1. (I) ápr.2.
Balázsi Jenő 1968 III 19:58 25. 3. (III) ápr.2.
Nagy András 1981 I 20:12,6 26. 1. (I) ápr. 12.
Dr. Barok Márk 1976 II 20:13,5 27. 2. (II) ápr. 12.
Jaczkó Márta 1977 I 20:14,1 ** 1. (I) ápr. 12.
Balázsi Jenő 1968 III 20:14,6 ** 1. (III) ápr. 12.
Dr. Kerekes Sándor (2. úszás) 1967 III 20:15,9 ** - ápr. 23.
Szentjóbi Szabó Enikő 1966 IV 20:27,07 háton 28. 1. (IV) ápr. 23.
Nagy Brigitta 1971 III 20:28 29. 1. (III) ápr. 10.
Simon Judit 1978 I 20:32,39 30. 2. (I) ápr. 12.
Török Zsolt 1971 III 20:33,79 31. Nagyerdei fedett, ápr. 23.
Salamon Tibor 1981 I 20:35,63 32. 2. (I) ápr. 12.
Dr. Batta Gyula 1953 VI 20:36,89 33. 2. (VI) ápr.2.
Dr. Káldi Ildikó 1960 V 20:39,04 34. 1. (V) ápr. 23.
Szabó Gábor 1990.05.18. 15 – 16 évesek 20.48,88 35. 1. (15-16 évesek) ápr. 23.
T. Kiss Jenő 1964 IV 20:59,73 36. 1. (IV) ápr. 23.
Szabados József 1955 VI 20:59,95 37. 3. (VI) ápr.2.
Salamon Tibor 1981 I 21:08 ** 1. (I) ápr.2.
Dr. Káldi Ildikó 1960 V 21:10 ** 1. (V) ápr.2.
Krasznai Róbert 1940 IX 21:12,86 38. Nagyerdei fedett, ápr. 16.
Müller Alexandra 1978 I 21:14 39. 2. (I) ápr.2.
Kertész Attila 1959 V 21:36 40. 3. (V) ápr. 10.
Lövei Zsolt 1953 VI 21:38 41. 4. (VI) ápr.2.
Benyó Mátyás 1982 0 21:56,91 42. 3. (0) ápr. 12.
Eitan Bronschtein 1983 0 22:25,78 43. Nagyerdei fedett, ápr. 23.
          ápr. 23.
Törös Lajos 1963 IV 22:25,8 (mell) ** 2. (IV) ápr. 12.
Rácz Kata 1979 I 22:49 44. Nagyerdei fedett, ápr. 16.
Rentka Anikó 1986 0 22:52 45. 1. (0) ápr.2.
T. Kiss Jenő 1964 IV 22:52,21 (mell) ** 1. (IV) ápr. 12.
Dósa Soma 1992.09.26. 14 éves és alatta 22:57,19 46. Nagyerdei fedett, ápr. 23.
Horváth Zoltán 1965 IV 23:05,38 47. 1. (IV) ápr.2.
T. Kiss Jenő (2. úszás) 1964 IV 23:10,89 (mell) ** ** ápr. 12.
Dr. Bitskey István 1941 IX 23:16,45 48. 1. (IX) ápr.2.
Horváth Orsolya 1967 III 23:35 49. 1. (III) ápr.2.
Rentka Anikó 1986 0 23:36,75 - Nagyerdei fedett, ápr. 23.
Rentka Ádám 1991.10.25. 14-18 éves 23:41,67 50. 1. (14–18 évesek) ápr. 02.
Ménesné Óvári Judit 1964 IV 23:56 51. 1. (IV) ápr. 10.
Újlaki Péter 1964 IV 24:07 52. 1. (S8-as mozgássérült kategória) IV. ápr.10.
Palczert László 1959 V 24:12 53. 1. (V) ápr.2.
Dr. Kappelmayer János 1960 V 24:13 54. 2. (V) ápr.2.
Dr. Telek Andrea 1977 I 24:15,17 55. 3. (I) ápr.2.
Albert Zita 1979 I 24:28 56. Nagyerdei fedett, ápr. 16.
Legoza József 1987.09.03. 19-20 éves 24:32,95 57. 1. (19–20 évesek) ápr. 02.
Dr. Kövér Katalin 1956 VI 24:38,62 58. 1. (VI) ápr. 10.
Müller Alexandra 1978 I 24:39,76 pillangón ** 1. (I) ápr. 23.
Dr. Urbán Ferenc 1964 IV 24:42 59. 4. (IV) ápr. 10.
Kalló István 1967 III 24:50 60. Nagyerdei fedett, ápr. 23.
Salamon Tibor 1981 I 24:57,28 mellen ** 1. (I) ápr. 23.
Kerezsy Kinga 1968 III 24:58 61. Budapest, BVSC uszoda ápr. 12.
Lámfalusi Csaba 1991.12.27. 15-16 25:07,44 62. Nagyerdei fedett, ápr 23.
Pősze András 1982 0 25:22 63. Nagyerdei fedett ápr. 20.
Dr. Legoza Józsefné 1959 V 25.25,42 64. Nagyerdei fedett, ápr. 16.
Györfi Máté 1984 0 25:28 65. 1. (0) ápr. 2.
Kerezsy Kinga 1968 III 25:31 ** Veresegyháza, ápr. 10.
Gacsályi Dénes 1989 14-18 éves 25:42 66-67. 2. (14–18 évesek) ápr. 02.
Varga Dániel 1981 I 25:42 66-67. 2. (I) ápr. 10.
Gajdos Márk 1977 I 25:45,36 68-69. Nagyerdei fedett, ápr. 4-06.
Dr. Patócs Zsolt 1972 II 25:45,36 68-69. 1. (II) ápr. 23.
Dr. Bohátka Sándor 1944 VIII 25:49 70. Nagyedei fedett ápr. 22.
Torkos Sándor 1947 VII 25:49,63 71. 1. (VII) ápr. 2.
Diviánszky Ákos 1975 II 26:00,89 (mell) 72. 2. (III) ápr. 12.
Kormány Mária 1976 II 26:02 73. 1. (II) ápr. 10.
Torkos Sándor 1947 VII 26:07 ** 1. (VII) ápr. 23.
Dr. Máté Zoltán 1945 VIII 26:09,68 74. 1. (VIII) ápr. 23.
Horváth Hella 1983 0 26:13,25 (mell) 75. 1. (0) ápr. 12.
Polonkai Ákos 1968 III 26:27,49 76. 2. (III) ápr. 23.
Zajdó Szabolcs 1985 0 26:29,05 77. Nagyedei fedett ápr. 22.
Dévald Péter 1930 XI 26:35 78. 1. (XI) transzpl.! ápr. 23.
Polonkai Vanda 1995.12.18. 14 év és alatta 26:53,36 79. 2. (14 év és alatta) ápr. 23.
Pősze András 1982 0 26:57,19 ** 4. (0) ápr. 12.
Dr. Jakab Zsuzsa 1969 III 27:00,86 80. Nagyerdei fedett, ápr. 23.
Karácsonyi György 1948 VII 27:01,66 81. Nagyerdei fedett ápr. 20.
Daniel Trotzky 1979 I 27:05,11 82. Nagyedei fedett ápr. 22.
Szabó László 1937 IX 27:26 83. Nagyerdei fedett, ápr. 4-16.
Kerekes Fanni 1990.05.02. 15-16 évesek 27:31,78 84. 1. (15-16 évesek) ápr. 23.
Dévald Péter 1930 XI 27:39 ** Nagyerdei fedett, ápr. 16.
Kovács Attila 1946 VIII 27:41 85. 2. (VIII) ápr. 23.
Kappelmayer Máté 1990.01.12. 14-18 éves 28:05,49 86. 3. (14–18 évesek) ápr. 02.
          ápr. 2.
Puskás Pál 1921 XIII 28:15,88 87. 1. (XIII) ápr. 23.
Dr. Horkay György 1944 VIII 28:27,43 88. Nagyerdei fedett, ápr. 23.
Petrovszki Ildikó 1964 IV 28:32 89. 2. (IV) ápr. 10.
Dr. Nagy Sándor Tibor 1929 XI 28:45 90. Nagyedei fedett ápr. 22.
Bihari Árpád 1980 I 29:24 91. Nagyedei fedett ápr. 22.
Somogyi Szabolcs 1988.10.08. 17-19 évesek 29:38,07 92. Nagyerdei fedett, ápr. 23.
Dr. Györfi Gergő 1982 0 29:43 93. 2. (0) ápr. 10.
Bihari Árpád II. úszás 1980 I 29:47,70 ** Nagyedei fedett ápr 22.
Szanics Sándor 1985 0 29:58,64 94. Nagyedei fedett ápr. 22.
Kiss Levente 1985 0 30:05,04 95. Nagyedei fedett ápr 22.
Dr. Fábián István 1956 VI 30:07,97 96. 1. (VI) ápr. 23.
Dr. Boros Izabella 1961 V 30:17,16 97. 2. (V) ápr.2.
Györfi József 1954 VI 30:37 98. 5. (VI) ápr.2.
Godó János 1964 IV 30:44 99. Nagyerdei fedett, ápr. 23.
Durányik Krisztina 1984 0 31:19,34 100. Nagyerdei fedett, ápr. 23.
Dr. Pap Gyula
(2000 m első 1200 m-e!)
1954 VI 31:28 101. Nagyedei fedett ápr. 22.
Dr. Boros Izabella 1961 V 31:36 ** 1. (V) ápr. 10.
Bereczkiné Dankai Katalin 1942 VIII 31.36,58 102. Nagyerdei fedett, ápr. 4-16.
Kerekes Blanka 1994.05.21. 14 év és alatta 32:24,26 103. 3. (14 év és alatta) ápr. 23
Dr. Pap Gyula 1954 VI 32:28,52 ** 2. (VI) ápr. 23.
Sztermen Péter 1956 VI 32:39 104. Nagyerdei fedett, ápr. 23.
          ápr. 23.
Kovács Lukácsné 1935 X 32:48 105. Nagyerdei fedett ápr. 20.
Kovács Lukácsné 1935 X 32:50 ** Nagyerdei fedett, ápr. 23.
Rentka Lászlóné 1929 XI 33:19 106. 1. (XI) ápr. 2.
Szarvas Péter 1974 II 34:16,92 107. 1. (II) ápr. 10.
Vizer György 1973 II 34:33,88 108. Nagyerdei fedett ápr. 20.
Sólymos József 1950 VII 34:43,38 (mell) 109. 1. (VII) ápr. 12.
Fazekas István 1954 VI 35:00 110. Nagyedei fedett ápr. 22.
Barányi Csanád Álmos 1986 0 35:13,02 111. 2. (0) ápr. 23.
Juhász László 1970 III 35:19,83 112. 1. (III) ápr. 10.
Rentka Lászlóné 1929 XI. 35:25,29 ** Nagyerdei fedett, ápr. 16.
Simon Zsófia 1990.03.12. 15-16 évesek 36:05,05 113. 2. (15-16 évesek) ápr. 23.
Dr. Makszin Mária 1950 VI 36:20 114. 1. (VII) ápr. 2.
Siposné Ballács Sugárka 1944 VIII 36:28 115. 1. (VIII) ápr. 2.
Sólymos József 1950 VII 37:04,06 (mell) ** 1. (VII) ápr. 10.
Zajdó Csaba 1982 0 37:35,36 116. Nagyedei fedett ápr. 22.
Bagi Brigitta 1974 II 38:39,49 117. Nagyerdei fedett, ápr. 4-16.
Alon Tsadok 1980 I 41:07 118. Nagyedei fedett ápr. 22.
Zsula Csaba 1974 II 41:24 119. 2. (II) ápr. 10.
Sólymos József 1950 VII 42:16 ** 2. (VII) ápr. 23.
Tóth Angéla 1975 II 46:48 120. 2. (II) ápr. 10.
Összesen 120* fő
146 úszás


A helyi verseny eredménylistája
nemenkénti és korcsoportonkénti bontásban


Úszó neve Születési éve (a 20 év alattiaknál hónap, nap is) Korcsoportja Időeredménye Helyi helyezése a korcsoportban* "(ápr. 2., ,10., 12., 23.) a Nagyerdei fedettben és az egyéni úszásoknál hiányzik" Helyi összesített helyezése a korcsoportban
Férfiak
Lovász Dávid 1992.09.28. 14 év és alatta 16:31,95 1. (ápr. 23.) 1.
Dósa Soma 1992.09.26. 14 év és alatta 22:57,19 Nagyerdei fedett ápr. 23. 2.
         
Szabó Gábor 1990.05.18. 15-16 évesek 20.48,88 1. (ápr. 23.) 1.
Rentka Ádám 1991.10.25. 15-16 évesek 23:41,67 1. (ápr. 2.) 2.
Lámfalusi Csaba 1991.12.27. 15-16 évesek 25:07,44 Nagyerdei fedett ápr. 23. 3.
Kappelmayer Máté 1990.01.12. 15-16 évesek 28:05,49 3. (ápr. 2.) 4.
         
Horváth Bence 1989.08.19. 17-19 évesek 18:42,12 1. (ápr. 12.) 1.
Horváth Bence
(2. úszás)
1989.08.19. 17-19 évesek 18:55,46 ***(ápr. 12.) ***
Legoza József 1987.09.03. 17-19 évesek 24:32,95 1. (ápr. 2.) 2.
Gacsályi Dénes 1989.01.30. 17-19 évesek 25:42 2. (ápr. 2.) 3.
Somogyi Szabolcs 1988.10.08. 17-19 évesek 29:38,07 Nagyerdei fedett ápr. 23. 4.
         
Sorbán Szilveszter 1984 0 16:15,40 1. (ápr. 12.) 1.
Nagy Attila 1982 0 17:54,8 2. (ápr. 12.) 2.
Fábián Ákos 1982 0 18:10,60 1. (ápr. 23.) 3.
Fábián Ákos 1982 0 18:11,47 *** (ápr. 10.) ***
Othman Mohamed 1985 0 18:53,26 mellen! Nagyerdei fedett ápr. 4-16. 4.
Benyó Mátyás 1982 0 21:56,91 3. (ápr. 12.) 5.
Eitan Bronschtein 1983 0 22:25,78 Nagyerdei fedett ápr. 23. 6.
Pősze András 1982 0 25:22 Nagyerdei fedett ápr. 20. 7.
Györfi Máté 1984 0 25:28 1. (ápr. 2.) 8.
Zajdó Szabolcs 1985 0 26:29,05 Nagyedei fedett ápr22. 9.
Pősze András 1982 0 26:57,19 4. (ápr. 12.) ***
Dr. Györfi Gergő 1982 0 29:43 2. (ápr. 10.) 10.
Szanics Sándor 1985 0 29:58,64 Nagyedei fedett ápr. 22 11.
Kiss Levente 1985 0 30:05,04 Nagyedei fedett ápr. 22 12.
Barányi Csanád Álmos 1986 0 35:13,02 2. (ápr. 23.) 13.
Zajdó Csaba 1982 0 37:35,36 Nagyedei fedett ápr. 22 14.
         
Fodor György 1981 I 15:59,95 1. (ápr. 10.) 1.
Nagy András 1981 I 20:12,55 1. (ápr. 12.) 2.
Salamon Tibor 1981 I 20:35,63 2. (ápr. 12.) 3.
Salamon Tibor 1981 I 21:08 1. (ápr. 2.) ***
Salamon Tibor 1981 I 24:57,28 mellen 1. (ápr. 23.) ***
Varga Dániel 1981 I 25:42 2. (ápr. 10.) 4.
Gajdos Márk 1977 I 25:45,36 Nagyerdei fedett ápr. 4-16. 5.
Daniel Trotzky 1979 I 27:05,11 Nagyedei fedett ápr. 22 6.
Bihari Árpád 1980 I 29:24 Nagyedei fedett ápr. 22 7.
Bihari Árpád II. úszás 1980 I 29:47,70 Nagyedei fedett ápr. 22. ***
Alon Tsadok 1980 I 41:07 Nagyedei fedett ápr. 22 8.
         
Vinkler Csaba 1976 II 16:15,66 1. (ápr. 12.) 1.
Dr. Barok Márk 1976 II 20.13,51 2. (ápr. 12.) 2.
Dr. Patócs Zsolt 1972 II 25:45,36 1. (ápr. 23.) 3.
Diviánszky Ákos 1975 II 26:00,89 (mell) 3. (ápr. 12.) 4.
Szarvas Péter 1974 II 34:16,92 1. (ápr. 10.) 5.
Vizer György 1973 II 34:33,88 Nagyerdei fedett ápr. 20. 6.
Zsula Csaba 1974 II 41:24 2. (ápr. 10.) 7.
         
Vas András 1970 III 17:08 1. (ápr. 2.) 1.
Vass Tibor 1969 III 17:59,43 2. (ápr. 2.) 2.
Dr. Kerekes Sándor 1967 III 19:08,60 1. (ápr. 23.) 3.
Balázsi Jenő 1968 III 19:58 3. (ápr. 2.) 4.
Balázsi Jenő 1968 III 20:14,60 1. (ápr. 12.) ***
Dr. Kerekes Sándor (2. úszás) 1967 III 20:15,95 ***(ápr. 23.) ***
Török Zsolt 1971 III 20:33,79 Nagyerdei fedett, ápr. 23. 5.
Kalló István 1967 III 24:50 Nagyerdei fedett, ápr 23. 6.
Polonkai Ákos 1968 III 26:27,49 2. (ápr. 23. 7.
Juhász László 1970 III 35:19,83 1. (ápr. 10.) 8.
         
Bálint Lóránt 1963 IV 15:36,86 Tiszaújváros ápr. 22 1.
Dr. Soltész István 1962 IV 18:03,89 1. (ápr. 10.) 2.
Törös Lajos 1963 IV 19:40,60 2. (ápr. 10.) 3.
T. Kiss Jenő 1964 IV 20:59,73 1. (ápr. 23.) 4.
Törös Lajos 1963 IV 22:25,8 (mell) 1. (ápr. 12.) ***
         
T. Kiss Jenő 1964 IV 22:52,21 (mell) 2. (ápr. 12.) ***
Horváth Zoltán 1965 IV 23:05,38 1. (ápr. 2.) 5.
T. Kiss Jenő (2. úszás) 1964 IV 23:10,89 (mell) ­***(ápr. 12.) ***
Újlaki Péter 1964 IV 24:07 1. (S8-as mozgássérült kategória) 3. ápr. 10. 6.
Dr. Urbán Ferenc 1964 IV 24:42 4. (ápr. 10.) 7.
Godó János 1964 IV 30:44 Nagyerdei fedett ápr. 23 8.
         
Dr. Rentka László 1957 V 18:13,32 1. (ápr. 12.) 1.
Dr. Rentka László 1957 V 18:19,58 1. (ápr. 10.) ***
Dr. Kádasi Tibor 1960 V 18:37,63 2. (ápr. 10.) 2.
Kertész Attila 1959 V 21:36 3. (ápr. 10.) 3.
Palczert László 1959 V 24:12 1. (ápr. 2.) 4.
Dr. Kappelmayer János 1960 V 24:13 2. (ápr. 2.) 5.
         
Katona László 1953 VI 17:57 1. (ápr. 2.) 1.
Miklós Attila 1956 VI 18:05,15 Budapest, VITUKI uszoda ápr. 01. 2.
Dr. Batta Gyula 1953 VI 20:36,89 2. (ápr. 2.) 3.
Szabados József 1955 VI 20:59,95 3. (ápr. 2.) 4.
Lövei Zsolt 1953 VI 21:38 4. (ápr. 2.) 5.
Dr. Fábián István 1956 VI 30:07,97 1. (ápr. 23.) 6.
Györfi József 1954 VI 30:37 5. (ápr. 2.) 7.
Dr. Pap Gyula
(2000 m első 1200 m-e!)
1954 VI 31:28 Nagyedei fedett ápr. 22. 8.
Dr. Pap Gyula 1954 VI 32:28,52 2. (ápr. 23.) ***
Sztermen Péter 1956 VI 32:39 Nagyerdei fedett ápr. 23 9.
Fazekas István 1954 VI 35:00 Nagyedei fedett ápr. 22. 10.
         
Torkos Sándor 1947 VII 25:49,63 1. (ápr. 2.) 1.
Torkos Sándor 1947 VII 26:07 1. (ápr. 23.) ***
Karácsonyi György 1948 VII 27:01,66 Nagyerdei fedett ápr. 20. 2.
Sólymos József 1950 VII 34:43,38 (mell) 1. (ápr. 12.) 3.
Sólymos József 1950 VII 37:04,06 (mell) 1. (ápr. 10.) ***
Sólymos József 1950 VII 42:16 2. (ápr. 23.) ***
         
Dr. Bohátka Sándor 1944 VIII 25:49 Nagyedei fedett ápr. 22. 1.
Dr. Máté Zoltán 1945 VIII 26:09,68 1. (ápr. 23.) 2.
Kovács Attila 1946 VIII 27:41 2. (ápr. 23.) 3.
Dr. Horkay György 1944 VIII 28:27,43 Nagyerdei fedett ápr. 23. 4.
         
Krasznai Róbert 1940 IX 21:12,86 Nagyerdei fedett ápr. 16. 1.
Dr. Bitskey István 1941 IX 23:16,45 1. (ápr. 2.) 2.
Szabó László 1937 IX 27:26 Nagyerdei fedett ápr. 4-16. 3.
         
Dévald Péter 1930 XI 26:35 1. transzpl.! ápr. 23. 1.
Dévald Péter 1930 XI 27:39 Nagyerdei fedett ápr. 16 ***
Dr. Nagy Sándor Tibor 1929 XI 28:45 Nagyedei fedett ápr. 22 2.
         
Puskás Pál 1921 XIII 28:15,88 1. (ápr. 23.) 1.
         
Nők
           
Sándor Fanni 1992.10.28. 14 év és alatta 16:32,21 1. (ápr. 23.) 1.
Polonkai Vanda 1995.12.18. 14 év és alatta 26:53,36 2. (ápr. 23.) 2.
Kerekes Blanka 1994.05.21. 14 év és alatta 32:24,26 3. (ápr. 23. ) 3.
         
Ménes Anita 1990.04.30. 15-16 évesek 18:18,07 1. (ápr. 10.) 1.
Kerekes Fanni 1990.05.02. 15-16 évesek 27:31,78 1. (ápr. 23.) 2.
Simon Zsófia 1990.03.12. 15-16 évesek 36:05,05 2. (ápr. 23.) 3.
         
Rentka Anikó 1986 0 23:36,75 Nagyerdei fedett, ápr. 23. 1.
Rentka Anikó 1986 0 22:52 1. (ápr. 2.) ***
Horváth Hella 1983 0 26:13,25 (mell) 1. (ápr. 12.) 2.
Durányik Krisztina 1984 0 31:19,34 Nagyerdei fedett ápr. 23 3.
         
Jaczkó Márta 1977 I 18:33,01 1. (ápr. 10.) 1.
Jaczkó Márta 1977 I 19:56 1. (ápr. 2.) ***
Jaczkó Márta 1977 I 20:14,15 1. (ápr. 12.) ***
Simon Judit 1978 I 20:32,39 2. (ápr. 12.) 2.
Müller Alexandra 1978 I 21:14 2. (ápr. 2.) 3.
Rácz Kata 1979 I 22:49 Nagyerdei fedett ápr. 16. 4.
Dr. Telek Andrea 1977 I 24:15,17 3. (ápr. 2.) 5.
Albert Zita 1979 I 24:28 Nagyerdei fedett ápr. 16. 6.
Müller Alexandra 1978 I 24:39,76 pillangó 1. (ápr. 23.) **
         
Kormány Mária 1976 II 26:02 1. (ápr. 10.) 1.
Bagi Brigitta 1974 II 38.39,49 Nagyerdei fedett ápr. 4-06. 2.
Tóth Angéla 1975 II 46:48 2. (ápr. 10.) 3.
         
Nagy Emese 1969 III 19:20,50 1. (ápr. 12.) 1.
Dr. Kiss Mónika 1967 III 19:46,95 1. (ápr. 23.) 2.
Nagy Brigitta 1971 III 20:28 1. (ápr. 10.) 3.
Horváth Orsolya 1967 III 23:35 1. (ápr. 2.) 4.
Kerezsy Kinga 1968 III 24:58 Budapest, BVSC uszoda (ápr. 12.) 5.
Kerezsy Kinga 1968 III 25:31 *** Veresegyháza ápr. 8-9 ***
Dr. Jakab Zsuzsa 1969 III 27:00,86 Nagyerdei fedett ápr. 23. 6.
         
Dr. Mechler Andrea 1962 IV 19:00,90 1. (ápr. 2.) 1.
Szentjóbi Szabó Enikő 1966 IV 20:27,07 háton 1. (ápr. 23.) 2.
Ménesné Óvári Judit 1964 IV 23:56 1. (ápr. 10.) 3.
Petrovszki Ildikó 1964 IV 28:32 2. (ápr. 10.) 4.
         
Dr. Káldi Ildikó 1960 V 20:39,04 1. (ápr. 23.) 1.
Dr. Káldi Ildikó 1960 V 21:10 1. (ápr. 2.) ***
Dr. Legoza Józsefné 1959 V 25.25,42 Nagyerdei fedett ápr. 16. 2.
Dr. Boros Izabella 1961 V 30:17,16 2. (ápr. 2.) 3.
Dr. Boros Izabella 1961 V 31:36 1. (ápr. 10.) ***
         
Dr. Kövér Katalin 1956 VI 24:38,62 1. (ápr. 10.) 1.
         
Dr. Makszin Mária 1950 VII. 36:20 1. (ápr. 2.) 1.
         
Bereczkiné Dankai Katalin 1942 VIII 31.36,58 Nagyerdei fedett ápr. 4-16. 1.
Siposné Ballács Sugárka 1944 VIII 36:28 1. (ápr. 2.) 2.
         
Kovács Lukácsné 1935 X 32:48 Nagyerdei fedett ápr. 20. 1.
Kovács Lukácsné 1935 X 32:50 Nagyerdei fedett, ápr. 23. ***
         
Rentka Lászlóné 1929 XI 33:19 1. (ápr. 2.) 1.
Rentka Lászlóné 1929 XI. 35:25,29 ***Nagyerdei fedett ápr. 22(ápr. 16.) ***


* A négy nagy debreceni versenynap szerinti bontásban.
** Valamennyi debreceni és három nem debreceni helyszínű eredmény feldolgozásával; mivel az országos helyszíneken a postaverseny sorozat április 23-ig tart, az országos összesítés 2006 májusában várható!
*** Az ismételten úszókat csak a (leg)jobb időeredményükkel soroltam be helyezési számmal.

A fiatalok korcsoportjait a legutolsó versenykiírás szerinti részletesebb bontásban szerepeltetem (14 év és alatta, 15-16 évesek, 17-19 évesek, 20 évtől öt évenkénti korosztályok).

Részlet a versenykiírásból:
Díjazzuk az abszolút I-III. helyezett női, illetve férfi versenyzőket. A 14 éven aluliak, a 15-16 évesek, valamint a 17-19 év közöttiek és a 20 év fölött, 5 évenkénti korcsoportok legjobb férfi és női versenyzőit tárgyjutalomban részesítjük. Az országos győztesek egyedi emlékpólót kapnak.
Keressük az április 1-22. között legjobban mozgósító vidéki VÁROST, - hol lesz a legnagyobb távteljesítés? (A leúszott 1200m-es távok mindösszesen km-ben.) A legeredményesebb szervező csapat (uszodai szervező csapat-úszóklub-település) elnyeri a Hajós Alfréd Távúszó Emlékkupát, valamint az I.-III. helyezett csapat tárgyjutalmat kap.
Helyi verseny: A helyi abszolút versenyben záráskor helyi eredményhirdetést tarthatnak az uszodák az ott elért eredmények alapján, ahol az egyéni dobogósok emlékpólót kapnak.
Az országos összesített és korosztályos eredménylista május 8-tól az interneten lesz megtekinthető, lekérhető.

A hivatalos központi díjkiosztó ünnepséget 2006. július 16-án a Füzfői Átúszás kapcsán fogjuk lebonyolítani.
Debrecen, 2006. április 20–30.

Tisztelt Sportbarátaim! Köszönöm, hogy velünk tartottatok! Aki hibát fedez fel a táblázatokban, jelezze!
Dr. Rentka László
Mobil: 06-30-742-5244
e-mail: rentkaszenior@freemail.hu