BESZÁMOLÓ
FLORIDA 2006. ÉVI RÖVIDPÁLYÁS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁGÁRÓL


2006. ápr. 7-9. között rendezték meg immár 36. alkalommal Florida rövidpályás (yardos) szenior úszóbajnokságát. 30 fokos meleg, ragyogó napsütés volt a tengerparti 10 pályás uszodában.



Ez olyan csapatverseny is, mint nálunk Gyula. 44 csapat 304 versenyzője vett részt összesen 1793 nevezéssel, főleg floridaiak, de az USA más államaiból is jöttek. Európaiak mi hárman voltunk, a DSZUK színeiben.

A rendező egyesület: SPM (azaz: St. Pete Masters) Swimming Club. Velük az ott dolgozó Bitskey Péter vette fel a kapcsolatot, így kaptunk lehetőséget az indulásra. A legidősebb versenyző 91 éves volt, több számot szépen leúszott nagy taps kíséretében. Számos volt olimpikon vett részt, a legnagyobb sztár a spanyol-amerikai Martin Lopez ZUBERO volt, Barcelona olimpiai bajnoka 200 háton, s a világcsúcsot is ő tartotta. Jelenleg 37 éves, edző Floridában, jóval percen belül ússza most is a 100 hátat. A középső korcsoportok voltak igen jók, a mieink szerencsére kevésbé. Hárman összesen 4 arany, 4 ezüst és egy bronzérmet szereztünk. Kitűnő volt a rendezés, a szám futamai után 10-15 percen belül már az érem a kezünkben volt.

Részletes eredmények:

II. korcsoport Bitskey Péter (1975) arany 50 pille, ezüst 100 pille, bronz 100 gyors
Bitskey István (1974) arany 50 mell, ezüst 100 hát és 200 vegyes
IX. korcsoport Bitskey István (1941) arany 50 és 100 pille, ezüst 50 mell


A 100 yard pillén az 1,27-ért külön ún. High point jutalom járt, egy emblémás szép törülköző. A yard átszámítása méterre némileg bizonytalan, ezért nem is írok időeredményeket (100-on kb. 10 mp-et kell hozzátenni).
A hosszú odautazás fáradalmai után nagyon örültünk az eredményeknek, a jó hangulatnak, a rendező invitált többi versenyeiken való részvételre is. Megjegyzem: míg ott voltunk, ingyen edzhettünk egy kiváló uszodában. Remélem, sikerült öregbítenünk a Debreceni Szenior Úszóklub hírnevét.

Dr Bitskey István