Ha december, akkor 4 órás váltóúszás Nyíradonyban, a Harangi Imre Rendezvénycsarnok öt pályás, 25 méteres uszodájában! Az első alkalommal, tavaly a Debreceni Szenior Úszó Klub, a debreceni egyetemisták MEDÚSZA Egyesülete, a DEDUSZ SE (a debreceni úszók) és a nyíradonyi Rendezvénycsarnok által kiállított négy csapat úszott. 2006. december 8-án, a második alkalommal megrendezett 4 órás úszáson pénteken este 8 órától éjfélig 100 méterenként váltották egymást a csapattagok. Mind az öt pályára jutott egy-egy váltó. Örömteli volt látni, hogy a nyíradonyiak idén két váltót is indítottak. A Nyíradony Városi Verseny és Tömegsport Klub 9-11 éves úszópalántáin kívül, akik nyolcan (Parai Gergő, Szilágyi Kristóf, Veres Tamás, Tar Zsófia, Csorba Krisztina, Perge Liza, Tóth Gábor, Deák Gréta összeállításban) 136x100 m-t + 75 m-t úsztak, a helybeli idősebb úszókból, szülőkből, sőt a Rendezvénycsarnok fitt munkatársaiból verbuválódott 14 fős másik váltójuk tagjai a fiatalok melletti pályán rótták a hosszakat, nagy küzdelemre és buzdításra késztetve a kicsiket. A 134x100 m-t + 47 m-t úszó váltó tagjai: Szilágyi Zsuzsa, Kurtyán Miklós, Ratkó József, Móricz Sándor, Lázár Mariann, Molnár Csilla, Fekete Zsoltné, Tasi Gergő, Makuta Péter, Szilágyiné Tünde, Kiss István, Csepregi A., Csorba T. és Bedő Tamás. Idén a debreceni Szeniorok és a debreceni egyetemisták összecsapása az egyetemisták bő 340 méteres győzelmével zárult. Az országos egyetemi úszóbajnokság óta egyre gyarapodó egyetemi csapat erejét bizonyítja, hogy tavalyi teljesítményüket több, mint 1300 méterrel meghaladták, és egy-egy 100 m vegyest, sőt pillangót is beiktattak (utóbbit 1:16-os idővel Galgóczi Krisztina, az idei MEFOB ezüstérmese, a Rövidpályás Országos Bajnokság résztvevője úszta. Érdekességképpen: a gyulai úszólány, aki Debrecenben első éves pszichológia szakos hallgató, az említett két versenyen 1:09,31 mp és 1:05,42 mp alatt úszta a 100 m pillangót…). Fizil Ádám, Fodor György, Dr. Fábián Ákos, Rácz Kálmán és Dr. Benyó Mátyás úsztak még (összesen 18 687,5 m-t) a győztes egyetemi csapatban. A Debreceni Szenior Úszó Klub nyolc fős csapata (Salamon Tibor, Nagy Emese, Törös Lajos, Krucsó Zsolt transzplantált versenyző, Dr. Kerekes Sándor, Dr. Soltész István, Dr. Rentka László és Tóth Dénes) is rátett tavalyi teljesítményére 500 m-t, és a 4 óra alatt először úsztak az 1 perc 20 mp-es „álom” átlagidőn belül (mégpedig jóval: 1:18,49 mp-es átlaggal). Össztávjuk 183x100 m + 46 m. Az elmúlt 11 év egyetemi-szenior csatározásai során most másodszor bizonyult jobbnak az egyetemisták váltója. A visszavágó a közeljövőben várható! Egy öt fős B csapat, melyet három egyetemista (Dr. Magyar László, Gombos Réka és Farkas Gyula) és két szenior úszó (Dr. Telek Andrea és a rangidős, 59 éves Torkos Sándor) alkotott, szintén végigúszta a 4 órát, az összesítésben a harmadik helyen végezve (138x100 m + 85 m). Jövőre a versenyidő hosszabbítását kérték a helyi csapatok a társrendező szenioroktól.
Debrecen, 2006. december 10. Dr. Rentka László | ||||||||