Debreceni uszodaavató
A végleges változat



Tisztelt Sportbarátaim!

A Debreceni Sportuszoda ünnepélyes avatásáról már több levelet kaptatok, amelyben nem tudtam választ adni arra a kérdésre, hogy hány szenior úszó és milyen módon juthat be az uszodába, valamint arra a kérdésre sem, hogy a Vízilabda Magyar Kupa két elődöntő mérkőzését meg tudjuk-e nézni a minket érintő bemutató után kb. másfél órával.

Ma 16 órától Orendi Mihály úr, a Debreceni Sportcentrum Kht. ügyvezető igazgatója fogadott, és Papp Zsolt triatlon vezető edző jelenlétében szakmai és gyakorlati kérdésekben állapodtunk meg.

Ennek értelmében a 8x50 méteres váltóúszásban 2 x 8, azaz 16 fő (debreceni) szenior úszó, a 4x50 m-es mix vegyesúszó váltóban az ország élvonalbeli szenior úszói közül 10 váltónyi, azaz 40 fő tartózkodhat és szerepelhet hivatalosan a rendezvényen a Debreceni Sportuszodában. Aki egyéni meghívót kap, szerez, nyer, az éljen ezzel a plusz lehetőséggel!

A belépés módja: a jelentkezőkről pénteken 14 óráig névsort kell leadnom (mivel dolgozó ember vagyok, a pénteken reggel 6 óra 30 percig megérkező e-maileket vagy telefonokat, személyes közléseket tudom a határidőig továbbítani, ezért kérem, hogy a jelöltek nevét, egyesületét, életkorát és legjobb eredményeiről egy rövid (egy-két mondatos!) összefoglalást küldjetek vagy közöljetek velem! Jó volna még ma vagy csütörtökön összeállítani a listát!

A Debreceni Sportuszodába a sportolói bejáraton kell belépnünk. Az uszoda Debrecenben a Zákány utca – Hadházi út sarkon épült, a Főnix Csarnoktól (amely a Zákány utca másik végén, a Kassai útra nézően épült) alig 200 m-re található.
A sportolói bejáratnál a rendezvény kezdete előtt egy órával be kell lépnünk, azaz 13.20 és 13.30 perc között. A beléptetésénél én leszek a biztonsági embereknél a szeniorok képviselője. A névsorról azonosított belépő csuklójára sárga karperecet kap, melyet a rendezvényen végig, az úszása alatt is viselnie kell, az csak célszerszámmal távolítható el, azzal más személy be nem léptethető! Akin nem lesz valamilyen azonosító jelzés, nem jogosult a részvételre! A rendezvény 14.30-kor kezdődik, három beszéd után három úszószám következik, majd hosszú pályaátrendezés és 17.30-tól és 19.00-tól két vízilabda mérkőzés.
A bemutatók előtt a 25 méteres medencében lehet melegíteni.
A rendezvényen uszodai felszerelésben kell lennünk (pl. papucs, egyesületi egyenpóló!) Amikor nem úszunk, a nagy lelátóval szembeni oldalon a medence mellett elhelyezett székeken tartózkodhatunk. A medencei közelség miatt kifejezetten sportszerű szurkolást várnak el tőlünk!

Aki szállást keres, ifj. Krasznai Róbertet hívja, aki a 70- 378 0407-es telefonszámon Hajdúszoboszlón tud szállást szervezni!

Kérem a hazai szenior klubokat, hogy nyilatkozzanak arról, küldenek-e résztvevő úszót vagy teljes váltót az október 14-ei, szombati debreceni uszodaavatóra, és a jelöltekről a szükséges egymondatos ismertetőt írják le! Amelyik klub nem tud jönni, kérem, ezt az információt is adja meg! Az idő sürget, és szeretnénk egy változatos, szakmailag jó váltófutamot szerepeltetni! Ha nem lesz elég jelentkező, debreceni váltókkal töltjük be az üres pályákat!

Eddig Fábián Béla, Szilváné Graffjódy Eszter + egy fő, Dr. Bánki Horváth Béla, egy csongrádi váltó, a TEMPERO váltója és a nyíregyházi szeniorok 10 fővel jelentkeztek be, a debreceniek a Szentjóbi Szabó Enikő, Dr. Mechler Andrea, Krasznai Róbert és Puskás Pál összeállítású váltóval készülnek, tartalék váltónk a Dévald Péter, Krucsó Zsolt, Újlaki Péter és Bereczkiné Dankai Katalin összeállítású váltó. Az Újbuda Senior ma estére ad választ.

Választ várok 2006. október 13-án 6.30-ig!
Mobilon éjjel is hívhattok! Minden e-mailre válaszolok!


Aki most nem jut el a Debreceni Sportuszodába, annak a 2007. január 20-21-ei szenior idénynyitó verseny lesz alkalma itt versenyezni!

Példaként néhány rövid bemutatást mellékelek:

Krasznai Róbert 66 éves, a Debreceni Szenior Úszó Klub tagja. Szenior úszó Európa-bajnok és ezüstérmes váltótag, további 15 bronzérmet nyert világversenyeken. Ötvenszeres szenior magyar bajnok. A Szenior úszó EB-re készül.

Dévald Péter 76 éves, veseátültetésen átesett sportoló. A Transzplantáltak világversenyein (EB-n és világjátékokon) eddig 10-szer indult, érmeinek száma a 15-öt meghaladja. A debreceni csapat egyetlen Sport Nívódíjasa.

Újlaki Péter 42 éves, a Debreceni Szenior Úszó Klub tagja. Péter egy duatlon versenyen kerékpározás közben súlyos balesetet, gerinctörést szenvedett el. Évek alatt állt talpra. Szenior úszóversenyeken indul, ahol biztos pontszerző, magyar bajnoki címet is elért. Extrém teljesítményei vannak, például a 4000 méteres pillangóúszás teljesítése 1 óra 41 perc 3 mp alatt!

Dr. Mechler Andrea 44 éves, a Debreceni Szenior Úszó Klub tagja. Sokszoros országos bajnok, ranglistavezető, csúcstartó. Az Orvosok Világjátékán sokszoros győztes és dobogós.

A debreceni csapattagoknak éjfél körül újabb összeállítást
küldök!

Debrecen, 2006. október 11.

Tisztelettel
Dr. Rentka László
a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke
Mobil: 06-30-742-5244
e-mail: rentkaszenior@freemail.hu