Ma, 2006. október 2-án 14 órától 2 órás megbeszélésen vettem részt a Sportcentrum Kht. VIP termében az Oláh Gábor utcai Sportközpontban. A megbeszélésen lényeges kijelentések hangzottak el a Debreceni Sportuszoda próbaüzemével és avató versenyével, valamint a későbbi edzéslehetőségekkel kapcsolatban. 1) A lakosság az ingyenes próbaüzem során először 2006. október 5-én, csütörtökön 6 órakor léphet az uszodába. (Egyszerre 400 ember lehet bent!) Kérem a Debreceni Szenior Úszó Klub tagjait és szimpatizánsait, hogy 6 óra előtt legyenek a Debreceni Sportuszoda Zákány utcai főbejáratánál! A reggeli bejutással valószínűleg nem lesz gond, de délután 16 óra és 21 óra között egyszerre csak 400 vendég lehet az uszodában, utána kiteszik a megtelt táblát! (Napközben, 8 és 16 óra között szervezett iskolai csoportok látogathatják az uszodát.) Pénteken hasonló a menetrend. 2006. október 7-éről és 8-áról van szó! 3) 2006. október 8-án, vasárnap egész nap három pályát biztosítanak a 2000 méteres úszások számára, mely rendezvény főszervezői és lebonyolítói vagyunk. Feltétel, hogy a lakossági jelentkezőket is fogadnunk kell. Mivel ez az egyik fő célunk, természetesen bárkinek lemérjük és dokumentáljuk az úszását. Szeretném, ha reggel 6 és este 18 óra között (12 órán keresztül) rajtam kívül mindig jelen lenne legalább három segítőtárs, méghozzá időmérésre alkalmas szerkezettel (stopper, mobiltelefon, karóra)! Ugyancsak szeretném, ha valamennyi klubtagunk és szimpatizánsunk le is úszná a 2000 méteres távot, még akkor is, ha a nagy érdeklődés és zsúfoltság miatt akár részleges időmérés mellett, edzés jelleggel tud úszni. A Magyar Marathon Klubnak jelentjük az eredményeket, de az ingyenes lakossági próbaüzemre való tekintettel a próba teljesítése nevezési díj nélküli. Hasonló okok miatt a versenybírók közreműködése is a szokásos, vagyis szívességi! 4) A lakossági díjtalan próbaüzem 2006. október 12-éig tart.(?) 5) 2006. október 14-én, szombaton tartják a Debreceni Sportuszoda ünnepélyes átadását. 14 óra körüli kezdettel a helyi medencei vízisportok képviselői is bemutatkozási lehetőséget kapnak, melynek minket érintő része: 8x50 m-es váltóúszás (két debreceni szenior váltót jeleztem), valamint az ország szenior úszóklubjai által összeállított 4x50 m-es mix vegyesúszó váltó futam (közöttük egy debreceni váltóval). Ez a debreceni vízisportolók megegyezésén alapuló terv számunkra tényként kezelendő, bár csak szóbeli megegyezés született róla. 6) Az avatóverseny fő eseménye a Vízilabda Magyar Kupa két szombati elődöntő mérkőzése (október 14-én 17.30 perckor és 19 órakor kezdődnek), valamint az október 15-én, vasárnap 13.15 perckor kezdődő döntő mérkőzése lesz. (Forrás: HB Napló, 2006. szeptember 28., csütörtök, 3.o: Gyerekek úszhatnak először.) 7) Edzésigényünket három napon belül le kell adnunk. Október 16-31. között két hétig valószínűleg még a próbaüzem részeként, de a novembertől igényelt pályabeosztás szerint lehet edzeni. Az edzéseken résztvevő csapattagokat név szerint és eredményesség szerint kell leadni (tavalyi eredményei, mit várunk tőle 2007-ben), névre szóló igazoló kártyát kap, az edzésidő túllépését fizeti. Kérem, hogy aki részt szeretne venni a hétfőn és szerdán 19-21 óra között tervezett edzéseken, mielőbb jelezze 3000 Ft átadásával! Az igények oly nagyok, hogy lehet, csak a 25 méteres medencében kapunk pályát! Számítok minden Sportbarátom aktivitására és segítségére, hogy ezeken az évtizedek óta várt rendezvényeken megmutathassuk magunkat! Debrecen, 2006. október 2. Tisztelettel Dr. Rentka László a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke Mobil: 06-30-742-5244 e-mail: rentkaszenior@freemail.hu |