MEDÚSZA verseny a TÁG uszodában


A MEDÚSZA Egyesület és a Debreceni Egyetem Sportigazgatósága által megrendezett úszóversenyen a Tóth Árpád Gimnázium tanuszodájában 2006. április 25-én, kedden este született időeredményeket Fodor György MEDÚSZA és Szenior archiváló szerkesztésében mellékelem. (Az időeredmények helyenként a mért század mp pontosság helyett tized mp pontosságúra kerekítődtek az Excel táblázatban).

A TÁG tanuszoda rajtkő nélküli, és 10 percenként került sor egy-egy versenyszámra, az időeredmények így egy sorozatterhelés részidőiként értékelendők. A férfiaknál igen szoros befutók voltak, érdemes az időeredmény táblázatot tanulmányozni!

A legidősebb versenyző (jelen sorok írója) a négy 50 m-es szám után nagyon elfáradt, a 200 m vegyes kizárólagos leúszási jogát Fodor Györgynek engedte át. A futamtárs szerepét Fábián Ákos gyorsúszásban vállalta, ő sem tűnt pihentnek.

A rendező MEDÚSZÁK meghívták a Szeniorokat is versenyükre.

A Szeniorok váltója az önként jelentkező Török Péterrel vált kvartetté (Péter 1988-as születésű középiskolás).

Horváth Bence (1989) vízilabdás 50 m gyorson és a váltókban tette le névjegyét. Előző héten 1200 m-en is jó időt úszott a Hajós Alfréd Távúszáson (18:42,12 mp-et, majd egy órán belül ismételve 18.55,46 mp-t!) Azóta edzéseinket is rendszeresen látogatja.

A 48x25 m-es váltóban a két 4x50 m-es váltó egyesült, és a nyolc férfi versenyző fejenként 6x25 m-t teljesített. A végeredmény a 12 perces illendőségi határon belüli, 1:59,2 mp volt.

A női mezőnyt Páll Csilla és Rentka Anikó képviselte. A lányok a bíráskodásból is kivették részüket (indítás, időmérés, versenyiroda, díjátadás).

A díjátadásról készült fényképsorozat valószínűleg kedvcsináló lesz a következő MEDÚSZA versenyhez!

Fotók: Vas András honlapján (www.magyar.sport.hu/uszas Debreceni Szenior Úszóklub új honlapja / Fényképek / Vas András fotói)


Debrecen
Dr. Rentka László
meghívott szenior versenyző
büszke atya


Fodor György eredmény táblázata

Név/szám szül.év Egyesület Idő/helyezés
50 m pillangó        
Rentka László 1957 DSZÚK 34,03  
Fábián Ákos 1982 MEDÚSZA 34,63  
Törös Lajos 1963 DSZÚK 38,77  
Benyó Mátyás 1982 MEDÚSZA 39,59  
         
50 m férfi hát        
Fodor György 1981 MEDÚSZA 32,04  
Rentka László 1957 DSZÚK 36,67  
Fábián Ákos 1982 MEDÚSZA 41,51  
Törös Lajos 1963 DSZÚK 41,89  
Benyó Mátyás 1982 MEDÚSZA 41,99  
         
50 m női hát        
Páll Csilla 1983 MEDÚSZA 45,72  
         
50 m férfi mell        
Rentka László 1957 DSZÚK 38,03  
Török Péter 1988 MEDÚSZA 38,54  
Törös Lajos 1963 DSZÚK 39,77  
Fábián Ákos 1982 MEDÚSZA 39,82  
Katona László 1986 MEDÚSZA 39,99  
         
50 m női mell        
Rentka Anikó 1986 MEDÚSZA 44,39  
         
50 m férfi gyors        
Horváth Bence 1989 TÁG 30,62  
Rentka László 1957 DSZÚK 31,03  
Salamon Tibor 1981 DSZÚK 31,95  
Törös Lajos 1963 DSZÚK 31,98  
Fábián Ákos 1982 MEDÚSZA 32  
Benyó Mátyás 1982 MEDÚSZA 32,36  
Katona László 1986 MEDÚSZA 34,01  
Török Péter 1988 DSZÚK 35,95  
         
50 m női gyors        
Rentka Anikó 1986 MEDÚSZA 33,7  
Páll Csilla 1983 MEDÚSZA 38,36  
         
200 m vegyes        
Fodor György 1981 MEDÚSZA 02:37,6  
Fábián Ákos (gyorson) 1982 MEDÚSZA 2:49  
         
4x50 m férfi gyors váltó        
Benyó Mátyás 1982 MEDÚSZA 32,27  
Fábián Ákos 1982 MEDÚSZA 32,44 01:04,7
Horváth Bence 1989 MEDÚSZA 32,53 01:36,2
Fodor György 1981 MEDÚSZA 28,6  
      02:04,8  
         
Salamon Tibor 1981 DSZÚK 34,24  
Török Péter 1988 DSZÚK 33,92 01:07,9
Rentka László 1957 DSZÚK 30,93 01:38,8
Törös Lajos 1963 DSZÚK 31  
      02:10,9  
         
48x25 m gyors váltó        
DSZÚK-MEDÚSZA 1957-1989   11:59,2