BESZÁMOLÓ A STOCKHOLMI SENIOR ÚSZÓ EB-RŐL

- egy kicsit másképpen-




Szeretem Stockholmot, ezt a gyönyörű fekvésű skandináv fővárost, ahová az elmúlt három év során többször is alkalmam nyílt ellátogatni. Sikerült felfedeznem és megismernem annak tisztaságát, kultúráltságát, nyugodságát és nem utolsó sorban irigyelni való infrastruktúráját is. A város metróvonalai, az elővárosokat összekötő vasutak, a percnyi pontossággal közlekedő, több mint száz autóbuszvonal 60-70 km átmérőjű körben szinte behálózzák Stockholmot.



A svéd fővárost joggal nevezik "Észak Velencéjének": Stockholm 14 kisebb-nagyobb szigetre épült, melyeket összesen 53 híd köt össze egymással. Maga a nyílt tenger a várostól mintegy 30 km-re, keletre található, ide számtalan természetes csatornán, az úgynevezett szigetvilágon keresztül juthatunk el, melyen értelemszerűen igen nagy hajóforgalom bonyolódik. A város közepén található öböl hatalmas - 10-15 emeletes - komphajók kikötőhelye, amelyek Finnország, illetve a balti államok között közlekednek menetrendszerűen. Ezenkívűl a távoli országokból is folyamatosan érkeznek luxushajók, melyek turisták ezreit hozzák többnapos látogatásra. Az öbölből rendszeresen induló kisebb motoros hajók 1-2 órás program keretében mutatják meg Stockholmot, illetve az azt körülölelő szigetvilágot az érdeklődőknek.



Éppen ezért nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy a X. Senior Úszó Európa Bajnoskság Stockholmban kerül megrendezésre, és életemben először lehetőség nyílik részt venni egy ilyen rangos nemzetközi versenyen. Korábbi utjaim során szerzett tapasztalataimat és ismereteimet felhasználva sokat segíthettem több magyar sporttársamnak az olcsó szállás kiválasztásában, illetve a közlekedés, vásárlás és a szabadidős programok szervezésében.



Az uszoda csodálatos fekvésű helyen, egy öböl partján található, metróval mindössze pár percre a belvárostól. Mivel már korábban felfedeztem ezt a gyönyörű helyet, megfelelő térképekkel felszerelkezve nem esett nehezünkre a közlekedés. A versenyt az uszoda tízpályás fedett medencéjében rendezték. A hatalmas csarnok épületében külön volt egy bemelegítésre szolgáló, kb. 25x50 méteres, valamint egy másik, műugró versenyek lebonyolítására alkalmas medence. Mindhárom helységben nagy lelátok voltak. A felsoroltakon kívűl még egy 50 méteres nyitott medence is rendelkezésünkre állt a kinti, megelehtősen nagy strandon, és a jó időnek köszönhetően az egyes számok közötti szabad időt így napozással, pihenéssel töltötték a részvevők, akik kisebb sátrakat húztak fel, és még az országaik zászlaját is kitűzték. Igazi színes kavalkád volt ez, mely hatalmas tömegeket vonzott. Lépten nyomon találkoztunk magyar sporttársakkal, mivel közel százan utaztak el a nagy versenyre. Több helyen olcsó, és széles választékot kínáló büfék működtek, de nem hiányoztak a különböző cégek főleg úszófelszerelést árusító sátrai sem. Ezek igen nagy forgalmat bonyolítottak le, és biztos, hogy megtalálták számításaikat.



A magyar szempontból is sikeres Senior EB-ről már több méltatás jelent meg, és az elért eredmények magukért beszélnek. A svéd rendezők tökéletes szervezésről, illetve lebonyolításról tettek tanubizonyságot. A hatnapos rendezvény ideje alatt reggel 8 órától késő estig igazi nagyüzem volt. Az uszoda minden részén kivetítők tucatjain tudtuk követni, hogy melyik versenyszám hányadik futamát bonyolítják, rajta a pályabeosztással, illetve az elért időeredményekkel. Szinte futószalagon követték egymást az egyes időfutamok: amint az utolsó uszó is célba ért, már indították is a következő futamot, a pályát ezután lehetett elhagyni. A 400 és 800 méteres gyorsúszásnál -a sok induló miatt- egy pályán két versenyzőt is indítottak, 50 méteres különbséggel.

Hogy miért is volt erre szükség, azt egy általam készített kis statisztikával próbálom érzékeltetni:

Regisztrált versenyzők száma: kb. 4000 fő
 
Regisztált klubbok száma: 962
így többek között
Németországból 268
Olaszországból 143
Franciaországból 85
Angliából 49
Svédországból 47
Hollandiából 31
Oroszországból 20
Magyarországról 16
stb.
  nőiférfi
Lebonyolított egyéni versenyszám:17 17
Összes egyéni időfutam:415 608
Legnépesebb egyéni versenyszámokon indulók:
50 méter gyors435 fő 850 fő
időfutamok száma46 87
100 méter gyors385 fő 710 fő
időfutamok száma40 72
50 méter pillangó290 fő 585 fő
időfutamok száma31 61
50 méter mellúszás420 fő 580 fő
időfutamok száma43 60
Lebonyolított 4x50 váltószám:2 2
Lebonyolított mix váltószám :2
 
Induló csapatok száma:
Gyorsúszásban68120
Vegyesváltóban87109
Mix gyorsváltóban150
Mix vegyesváltóban156


A résztvevők között viszonylag többen képviselték a 70 év feletti korcsoportokat, így például a nőknél négy, a férfiaknál pedig hat időfutamot kellett indítani 50 méteres gyorsúszásban. A legidősebb férfi 1911-ben született, és német színekben versenyzett. A legidősebb hölgy szintén gyorsúszó volt, 1912-ben született és Spanyolországot képviselte. Megható élmény volt számomra, amikor a rajtkőre hárman segítették fel, majd ezt követően szabályost fejest ugorva teljesítette a távot.

Az utolsó versenynapra elromlott az idő, és a levegő is lehült. Ekkor rendezték a nyílt vizi úszást egy közeli öbölben, melynek - viszonlyag kevés jelzőbója segítségével - a kerületét kellett végigúszni. A közel 500 indulót 15-20-as csoportokban, tízperces időközönként indították. A különböző csoportokat eltérő színű sapkájuk különböztette meg. Emlékezetes volt a kis magyar tábornak, hogy a nők 30-34 éves korcsoportjában az első és a második helyen is magyar versenyző végzett, nem mindennapos hajrát produkálva.



Ezzel lezárult a versenyek hivatalos része. Másnap egy egésznapos hajóúton vettünk részt a Viking Line egyik tengerjáró komphajóján, amely menetrendszerint közlekedik Svédország és Finnország között. Többünk számára - akik most ültek először ilyen hajón - felejthetetlen élmény volt, ahogy 30-40 km-t hajózva a Stockholmot körülölelő szigetvilágban kiértünk a nyílt tengerre, majd a finn partoknál egy másik kompra átszállván, még ugyanaznap visszahajóztunk Stockholmba. Élményekben gazdag tíz napot töltöttünk el Svédországban, ahol szűkre szabott szabadidőnk ellenére is tudtunk időt szakítani arra, hogy bepillanthassunk e gyönyörű ország természeti és kultúrális értékeibe is.

Gács Marcell
Debreceni Senior Úszó Klub