Prof-i úszás a Debreceni Egyetemen BESZÁMOLÓ A PROFESSZOROK ÚSZÓBAJNOKSÁGÁRÓL (2005. szeptember 22. Tóth Árpád uszoda) A kiírás szerint az úszóversenyen a Debreceni Egyetem kinevezett professzorai, főiskolai tanárai, kari vezetők, tudományos tanácsadók, főigazgatók és a meghívottak vehettek részt. Szokás szerint, három úszásnemben elért eredmények összegzése alapján hirdettek eredményt. Az alábbi lista a kiíró, Tóth Lajos vezető testnevelő tanár adatai alapján készült.
Az 1-2. helyezettek díjait a rendezők nevében Tóth Lajos testnevelő nyújtotta át a szeptember 24.-i, hagyományos professzori vacsorán, amelyet a díszudvarban rendeztek. A résztvevők ezúttal egy elegáns, kék OEC-es pólóval gazdagodtak. A győztes Trócsányi Zoltán köszönetet mondott a rendezésért, elnézést kért azért hogy fiatal kora ellenére professzor és hogy tájékozódási futó létére úszóversenyt nyert. Megemlítette, hogy úszás tudását a Bitskey úszó dinasztia egyik képviselőjének köszönheti. Mindenki reméli, hogy jövő szeptemberben megnyílik Debrecen 50 m-es fedett uszodája. Várjuk és hívjuk egyetemi és főiskolai tanártársainkat, hogy minél nagyobb számban ússzanak, és néha versenyezzenek a saját egészségük és az egyetemi polgárság javára. Szenior és professzor résztvevő úszókkal beszélgetve a következő változtatások megfontolását javasolhatjuk a jövőben: 1. Hölgyek is vehessenek részt (létszámtól függetlenül). 2. A számszerű értékelés készüljön el a verseny ideje alatt számonként és összesítve. 3. A futamokba hasonló erősségű úszók kerüljenek. 4. Lehetne csapat eredményt is hirdetni. 5. Több résztvevő bevonásával jutna idő a futamok között egy mély lélegzetvételre is.
| ||