2005. január 15-én Debrecenben volt megrendezve az idei év első versenye. Mikor beléptem a kis uszodába, mindenki hangos BUÉK kiáltásokkal üdvözölt, a hangulat nagyon barátságos és vidám volt. Rövid bemelegítés után kezdődött a verseny, az 50 méteres gyorsúszással. Kicsit féltem a fejesugrástól, mert a bemelegítésnél ahogy kipróbáltam, leért a hasam a medence aljára. Így egy jó nagy hasassal kezdtem az idei évadot. (Persze az is lehet, hogy nem a víz volt kicsi, hanem az én hasam volt nagy, így az ünnepek után.) Rövid szünet, és kezdődtek a 200 méteres versenyszámok. A hangulat remek volt, a debreceni csapat sok jó eredményt, és érmet tudhatott magáénak. A 200 méteres számokat a 48x25 méteres váltó követte. Ez nagyon tetszett, pörgős és gyors hosszakat kellet úszni. Egyébként is szeretek váltóban úszni, ezért tetszett nagyon ez a versenyszám. Másnap délelőtt részt vettem a csapat edzésén. Nagyon hasznos és tanulságos volt. A tapasztaltabb úszók segítettek az „amatőr” társaknak, finomítottak a mozdulataikon, technikai tanácsokkal láttak el bennünket. Én a hátúszást tanulgattam, próbáltam javítgatni a vízfekvésemen, a kar és lábtempómon. A csapat tagjai teljes összhangban, egymásra figyelve, egymást segítve edzettek. Az edzés végén váltókat úsztunk, váltogatva az úszásnemeket. Sajnálom, hogy a nagy távolság miatt nem lehet ott a csapat edzésein, mert számomra nagyon hasznos volt, sokat tanultam, nem beszélve arról, hogy jóval élvezetesebb a csapattal edzeni, mint egyedül róni a hosszakat. József Marianna |