Szenior Úszóélet Debrecenben



A Debreceni Tóth Árpád gimnázium uszodájában tartjuk edzéseinket heti négy alkalommal egy ill. - lehetőség szerint - két pályán.
Edzéseink időpontjai: hétfő, szerda, péntek: 19:00-21:00-ig, vasárnap: 8:00-10:00-ig.
A belépő díjai felnőtt: 320 Ft, diák, nyugdíjas: 230 Ft.

A vízhőfok általában 28 C fok ami egy másfél órás edzés után többek számára melegnek bizonyul.

Edzéseink Rentka László javaslatai alapján történnek. Elmondható, hogy mindenki becsületesen végigússza a kiszabott távot és kellemesen, de inkább jól elfáradva hagyja el a medencét.
A versenyek előtti felkészülések alkalmával összegyűlik szinte a teljes létszám és kissé zsúfoltan, de egymásra vigyázva edzünk. Természetesen mindenki egyéni elképzelése és maradék erejéhez mérten váltogathatja úszásnemeit.



Már két alkalommal, egy-egy vasárnapi edzésen, folyamatosan, megszakítás nélkül úsztunk egy órán keresztül gyorsúszásban (Rentka L. háton).
Ennek a speciális edzésnek az aktualitását az adta, hogy Müller Alexandra és Rentka László beneveztek a Zalaegerszegi 12 órás úszásra. A csapat ez úton igyekezett segítenie két kiváló és elszánt sportoló felkészülését.













Törös Lajos
30/67-66-029

Debrecen, 2004. október 12.