Zalaegerszeg, Városi Uszoda 12 órás éjszakai úszás 2004. október 16 – 17. A Debreceni Szenior Úszó Klub tagjainak eredményei: Müller Alexandra (1978) 21.125 m, női I. helyezett Dr. Rentka László (1957) 38.500 m, férfi II. helyezett Hosszú éjszaka volt! A Debreceni Szenior Úszó Klub két versenyzője szánta rá magát arra, hogy vonattal Debrecenből Zalaegerszegre utazzon és próbára tegye képességeit a komoly megmérettetésnek számító 12 órás éjszakai úszóverseny egyéni számában. A 25 méteres, öt pályás medencében három pályán nyolc váltó tagjai, a további két pályán összesen hat egyéni induló vállalta a megmérettetést. Müller Alexandra, 26 éves debreceni egyetemista: édesapámtól tanultam meg úszni, majd tudásomat az elmúlt három évben a Debreceni Szenior Úszó Klub edzésein tökéletesítettem. Talán a pillangóúszást szeretem a legjobban, a szeniorok is pillangózásomra figyeltek fel a Nagyerdei fedettuszodában. Indultam már a tihanyi 3,6 km-es Öbölátúszáson, a két évvel ezelőtti 12 km-es medencei egyéni versenyen. Számolatlanul úsztam az 1200 m-es Hajós Alfréd-mérföldeket a hagyományos debreceni 33 órás váltóúszások során, a gyulai szenior bajnokságon három nap alatt valamennyi, azaz 18 versenyszámban indultam. Zalaegerszegen a 12 órás versenyidőből körülbelül 8-at tudtam a vízben tölteni, de a szükséges pihenőidők után többször visszatértem a medencébe és az utolsó 20 percben kifejezett hajrát úsztam. Egyetlen női ellenfelem teljesítményét 25 méterrel haladtam meg, 21 km és 125 m-es össztáv teljesítésével elnyertem a női verseny kupáját. Dr. Rentka László, a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke: 47 évemből közel negyvenet töltöttem úszóversenyzéssel. Háromszor indultam saját rendezésű 12 km-es medencei versenyünkön, első időeredményemen több, mint 40 percet javítva. „Tanulmányútként” évekkel ezelőtt részt vettem a gyöngyösiek 100 órás váltóúszásának utolsó 15 óráján, három csapatban is „vendégként” úszva. Nyolcszoros Balaton-átúszó vagyok, a tihanyi Öbölátúszás korosztályos és családi versenyének többszörös dobogósa, az általunk bevezetett és eddig 10 alkalommal megrendezett 33 órás debreceni Újkerti váltóúszás 8 és 10 órás szakaszában Dézsi Istvánnal, majd több alkalommal Jaczkó Mártával 8, 12 ill. 15 alkalommal úsztam le kis pihenőkkel az 1200 m-es Hajós-mérföldet. Zalaegerszegen a 12 órás versenyidő alatt két rövid pihenőt tartottam összesen kb. 10 percben, az első 14 km-t jó iramban, a további 24,5 km-t biztonsági, egyenletes úszással teljesítettem, óránként végig 3 km felett tartva a teljesített távot. Ehhez km-ként 2-300 m-t gyorson úsztam az utolsó 8 órában, az első 4 órát és a többi távot hátúszásban teljesítettem, amelyet egy jó légvételi lehetőségű és a törzs izmait is jól kihasználó, hosszú húzásokból álló, takarékos úszásnemnek tartok. Két férfi ellenfelem mellen és lassabban úszott, egy fiatal fővárosi vízilabdás, a 28 éves, mázsán felüli izomember Orosz György viszont mindenkinél jóval nagyobb iramot diktált, többször 4 km feletti óránkénti úszásadaggal. Bár egyre gyakrabban és egyre hosszabb pihenőkre kényszerült, 2 km-rel többet úszott nálam. Teljesítményem 38 km és 500 m volt. Klubtársaim 36 km-t, lányom 38 km-t várt tőlem a verseny előtt. Ha jövőre vagy később újra hasonló versenyre megyünk, lényegesnek tartom, hogy – másokhoz hasonlóan – legyen csapatkísérőnk, akár egy debreceni váltó tagjaként, aki a partról folyamatosan szőlőcukrot, gyümölcslevet ad kiszállás és időveszteség nélkül. Míg mi Zalaegerszegen úsztunk, szombaton néhány szenior társunk Hajdúböszörményben, a Megyei bajnokság III. fordulójában szerepelt. Ifj. Bitskey István 50 m pillangón és 50 m háton egyaránt jó, 30 mp alatti idővel győzött, Dr. Soltész István 50 m gyorson 27,0 mp-cel bronzérmes lett. A 22 éves Garamvölgyi Mónika, aki néhány hónapja csatlakozott hozzánk a Tóth Árpád Gimnáziumi edzéseinken, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, harmadik számában, 50 m mellen egykezes benyúlás miatti kizárással átengedte az elsőbbséget a második helyezettnek. 50 m gyorson 31 mp-es időeredménye figyelemre méltó! A következő „hosszú úszások” várhatók: 2004. november 27-28., Debrecen, Újkerti tanuszoda, 2004 perces váltóúszás 2004. december 12. vagy 19., Debrecen, Újkerti tanuszoda, 12 km-es egyéni úszás |