Úszóváltók a medencében és a virtuális lé(t)ben


Jó ha sok versenyzőből lehet választani, amikor váltót állít össze az ember, de olyan ez mintha valakinek több órája van.
Egyik esetben nem tudja melyik váltó összeállítás lenne a legjobb másik esetben pedig, hogy melyik órája pontos. Azért mégis sántít ez a hasonlat, mert a pontos idő az elfogadott legpontosabb órákkal megállapítható míg a váltó versenyek eredményét utólag elemezni nehéz dolog.
A váltó összeállítás munkaigényes (kivéve ha triviális), szép (ha nehéz), de igen hálátlan feladat. Ezért próbáltam meg átruházni egy olyan gondolkodóra, amelyik jól tűri a szidalmakat, nem sértődékeny, mindig objektív és gyorsan dolgozik.

Az úszóváltók összeállítása számítógéppel a való élethez alkalmazkodik. A programot mindig a verseny helyszínén kell futtatni a jelen lévő és váltóban szereplést vállaló csapattagok ismeretében. Ez a mai technika mellett megoldható egy hordozható (ellentétben a régebbi inkább cipelhető) számítógéppel. A számítási igények a jelenlegi csapattag létszámok mellett nem jelentenek kihívást egy viszonylag gyors algoritmus meghatározására. Annál inkább a döntési feltételek pontos megfogalmazása. Az idei évben három hónap alatt a különböző váltók esetére több verzió került kifejlesztésre és tesztelésre. Miután úgy gondoltam, hogy a megírt három verzió minden elvárásnak megfelel bemutattam csapattársaimnak. Ekkor dr. Rentka László pár igen egyszerű (sajnos ráadásul ésszerű) igénnyel állt elő a programmal kapcsolatban.

Mit is tud ezek után a váltó készítő program?

A rendszer három lépésben üzemel. A tavalyi ranglisták és az idei eredmények alapján az időeredményekkel előre feltöltjük a férfi és nő versenyzők adatait tartalmazó adatállományt. Ezt a verseny helyszínén karbantartásra kerül annak alapján, hogy mely versenyzők vállalják a váltóban való szereplést. Erre a gyors körkérdés egyébként is szükség van és utána pár perc alatt elvégezhető a változtatás hiszen az állományban csak egy kódot kell átírni.

A második lépés nem kötelező, de segít. Egy teszt program legenerálja minden életkor sávban a legjobb váltót a várható idővel együtt. A gyors, vegyes, mix váltók tesztjei külön-külön programmal készülnek. Természetesen a legjobb váltók tesztjében egy-egy versenyző többször is szerepelhet.

Ezek után ismét az emberé a főszerep. Eldönti, a többi váltó ismeretében, melyik életkor sávban indítsa a legjobb váltót. A sorrend szótár állományban átírjuk a váltó életkorsávok választási preferencia sorrendjét.
A gyors és vegyes váltókra külön nő- és férfi külső paraméterrel választható futás, a mix váltókra természetesen ilyen paraméter nélkül áll elő. Az eredmény a képernyőn jelenik meg illetve egy Excelből megnyitható állományba is beírásra kerül. A vegyes váltóknál megadja azt is, hogy a váltótag mely úszásnemben kellene ússzon a program szerint számolt optimális időért.

Előbb a 2003 as váltó eredménnyel teszteltem a programot. Sikerült négy olyan sorrendet összeállítani a váltó életkor sávok preferenciájában, mely mindegyik jobb eredményt adott (volna…) mint a valóban megtörtént összeállítás. Sőt. A valóságban összeállított váltónál gyengébbet egyszer sem állított össze a program. A várható idő eredmények és a valódi váltó idők szépen közelítettek egymáshoz ahol a váltó összetétele megegyezett. A különbség többnyire a három repülő rajt és a csapatért folyó küzdelem motivációból adódó többletteljesítmény miatt a valódi váltókban adott jobb eredményt. Ezzel az eltéréssel együtt illetve pontosan ezért merem kijelenteni, hogy több pont lett volna elérhető ha a programmal állítjuk össze a váltókat.

Így készült el az a váltó összeállító program, amelyikkel a 2004-es gyulai országos bajnokságon szerettük volna meglepni a csapattársakat, de leginkább az ellenfeleket.

A program valóban meglepetéseket okozott főleg abban a tekintetben, hogy rájöttem, semmilyen rugalmas rendszer nem tudja egykönnyen követni a nevezések, későbbi érkezés, nem vállalt váltó, pont most nem jó összetett feltételrendszert.

Az eredményeket kiértékelve a következőket találtam elgondolkodtatónak:

Váltók 2003 2004
Összes váltó Debrecen Pont Pont átlag Összes váltó Debrecen Pont Pont átlag
4x50 férfi vegyes 18 5 24 4,8 21 6 36 6,0
4x50 női vegyes 15 4 26 6,5 16 2 8 4,0
4x50 mix gyors 24 7 33 4,7 27 4 24 6,0
4x50 férfi gyors 20 6 25 4,2 26 6 31 5,2
4x50 női gyors 15 3 20 6,7 20 3 20 6,7
4x50 mix vegyes 29 6 28 4,7 35 7 35 5,0
  121 31 156 5,0 145 28 154 5,5


A debreceni csapat színeiben idén három váltóval kevesebb indult mint 2003 -ban és csak két ponttal szerzett kevesebbet mint egy évvel korábban. Mindezt úgy, hogy összesen 24 váltóval több indult a versenyen. Egyedül a női vegyes váltóban lett kisebb a váltók pontátlaga mint egy évvel korábban.

Az egri versenyen szintén programmal készült a váltók összeállítása ám ennek az eredménye nem igazán értékelhető, mert verseny közben rengeteget változott az összetétel a körülmények miatt.

Viszont a decemberben megrendezésre kerülő budapesti "Nyéki Imre" emlékversenyre újra kipróbáljuk a program hadrafoghatóságát. Addig is várjuk a csapattagok további javaslatait a programokkal kapcsolatban!

Miklós Attila
2004. november 02.