Idénynyitó úszóverseny

HAON cikk

Debrecenben, az Újkerti Nevelési-oktatási Központ 25 méteres, négypályás tanmedencéjében harmadik éve rendezi meg a Debreceni Szenior Úszó Klub és a DISZ úszószakosztálya a szeniorok év eleji első versenyét. A verseny megnyitóján megemlékeztek sporttársukról, a 2000. december 22-én 63 éves korában elhunyt Dézsi Istvánról, közismert nevén Maciról.

Az első versenyszám, az 50 méteres gyorsúszás Dézsi István emlékszámként került megrendezésre. A továbbiakban a rendhagyó 200 méteres számok, majd váltók - közöttük a 48x25 méteres és a 6 órás - következtek. Gyula, Békéscsaba, Kecskemét szenior (25 év feletti) úszói jöttek el, a meghirdetett "0." korcsoportban a 20-24 éves versenyzők, versenyen kívül néhány fiatalabb úszó és triatlonista vett még részt a versenyen. A legidősebb induló a 73 éves békéscsabai Kovács János, a legfiatalabb a 8 éves Hiris Olivér volt.

A Hajdú-Bihar megyei győztesek (a külön egyesület jelölés nélküliek mind a Debreceni Szenior Úszó Klub tagjai):

Szlovák Szabolcs (Hajdúszoboszlói Árpád SE) 2x (a 200 méteres gyorsúszásban 1:56,38 mp-es kiváló eredménnyel). Fülep Zoltán, Bitskey Péter, Platonov Miklós, Balázsi Jenõ, Urbán Ferenc 4x, Horváth Zoltán 2x. Rentka László 2x, Lövei Zsolt 3x, Szabados József, Kovács Attila, Földes György (Magyar Szív Egyesület Debreceni Szervezete). Krasznai Róbert 3x, Selmeczi János, Dévald Péter (transzplantált és szenior versenyzõ) 3x, Jaczkó Márta 4x, Kerényi Zsófia, Kelemen Adrienn 2x. Árvai Krisztina 2x, Jákimné Lövei Éva 2x, Szentjóbi Szabó Enikõ 2x, Mechler Andrea 3x, Hantó Ferencné 3x, Farkasné Biró Gyöngyvér 4x, Kovács Lukácsné 4x.

Dobogós és pontszerző helyezést értek el a további Hajdú-Bihar megyei versenyzők:

Meleghegyi Balázs, Takács Péter, Vass Tibor, Ménes Zsolt, Bertók Lajos, ifj. Dévald Péter, Máté Zoltán, Kovács István (Magyar Szív Egyesület debreceni szervezete), Selmeczi János; Fábián Ákos (Debreceni Egyetem, versenyen kívül), Kerezsy Kinga, Ménesné Óvári Judit, Bereczkiné Dankai Katalin, Rentka Anikó (DISZ úszószakosztálya, versenyen kívül), Újlaki Péter, Menyhárt Zsolt, Bakó Gyula (Magyar Szív Egyesület debreceni szervezete), Kövér Katalin, Rutkovszky Ede (Oxigén-DSI Triatlon), Lipták Tamás (Oxigén-DSI Triatlon), Biró Zsolt (Oxigén-DSI Triatlon, versenyen kívül), Kovács Dávid (Oxigén-DSI Triatlon, versenyen kívül), Hiris Olivér (Békéscsaba, versenyen kívül), Diebel Nathalie.

Először indultak szenior versenyen a Debreceni Szenior Úszó Klub színeiben:

Jaczkó Márta, Kerényi Zsófia (0. kcs) Fülep Zoltán, Meleghegyi Balázs (I. kcs), Platonov Miklós (II. kcs), Bertók Lajos (III. kcs), Kövér Katalin (V. kcs)

Az alábbikaban valamennyi váltó eredményét közöljük:

2x50 m:

1. a Rentka család (Rentka Anikó 1986, Rentka László 1957) 1:01,48
2. a Dévald család (Dévald Péter 1960, id. Dévald Péter 1930) 1:13,93
3. a Ménes család (Ménes Anita 1990, Ménes Zsolt 1962) 1:15,51
4. a Kelemen család (Kelemen Adrienn 1972, Kelemen Péter 1949) 1:35,16

3x50 m:

1. a Ménes család: (Ménes Anita 1990, Ménes Zsolt 1962, Ménesné Óvári Judit 1964) 1:48,82

4x25 m férfi gyorsváltó:
a II. korcsoportban (120-159 év közötti összéletkor):
1.Gyula- Kecskemét (Béládi Csaba, Legeza László, Busi János, Hrabovszki Zoltán) 0:52,82
2. Debrecen:"A"(Rentka, Dévald,Horváth, Vass) 0:53,69
3. Debrecen "C" (Menyhárt, Ménes,Lövei, Urbán) 0:57,06

a III. korcsoportban (160-199 év közötti összéletkor):
1. Debrecen "B"(Kovács A., Máté, Szabados, Balázsi) 1:04,40
Versenyen kívül: Oxigén DSI Triatlon (Rutkovszky, Lipták, Kovács, Biró)0:51,82

4x25 m női gyorsváltók:

az I. korcsoportban (100-119 év közötti összéletkor):
1. Debrecen "B" (Kelemen, Diebel N. Kerényi, Jaczkó) 1:07,74

a II. korcsoportban (120-159 év közötti összéletkor):
1. Debrecen "A" (Ménesné, Árvai, Szentjóbi, Mechler) 1:00,50

A III. korcsoportban (160-199 év közötti összéletkor):
1. Békéscsaba(Blanka, Németh,Pappné, Juhászné)1:13,77

4x25 m MIX vegyesúszó váltó (2 férfi, 2 nő):

A II. korcsoportban (120-159 év közötti összéletkor):
1.Debrecen "A"(Jaczkó, Lövei,Urbán, Ménesné)1:02,90
2. Debrecen "C"(Árvai, Menyhárt,Ménes, Diebel) 1:03,54
3. Debrecen "B"(Szentjóbi, Mechler, Rentka, Dévald)1:05,53
4. Gyula(Fehér, Hrabovszki,Török, Legeza) 1:06,71
5. Debrecen "D"(Máté, Szabados, Kerényi, Kelemen)1:14,92

A III. korcsoportban (160-199 év közötti összéletkor)
1. Békéscsaba (Pappné, Béládi, Juhászné, Pető) 1:14,36


48x25 m-es váltóúszás:

A II. korcsoportban (30 év feletti átlagéletkor):
1. Debrecen (Árvai, Mechler, Rentka, Ménes, Ménesné, Szentjóbi, Horváth, Diebel) 12:03
1. Gyula-Kecskemét (Busi, Legeza, Hrabovszki, Török, Nacsa, Fehér) 12,22
2. Debrecen "B" (Jaczkó, Fábián, Kerényi, Szabados,Kelemen, Urbán, Máté, Menyhárt, Jákimné)13:23

A IV. korcsoportban (50 éven felüli átlagéletkor):
1. Békéscsaba (Béládi, Belankáné, Pető, Juhászné, Pappné, Németh, Kovács)14:57,8

6 órás váltóúszás, váltás 1200 méterenként ("Hajós Alfréd-mérföldenként"):

A II. korcsoportban (30 év feletti átlagéletkor):
1. Gyula -Kecskemét közös csapata (Busi, Legeza, Hrabovszki, Török, Nacsa, Fehér), 18x1200 m + 900 m össztávval.
2 Debrecen "B" csapata, 18x1200 m + 150 m össztávval (ebben a váltóban Jaczkó Márta és Rentka László ketten váltva úszták végig a 6 órát. Teljesítményükkel Dézsi István emlékének adóztak, aki 1997-ben egy hasonló váltóversenyen, 10 órán keresztül úszta Rentka Lászlóval váltva az 1200 métereket).
3. Debrecen "A" csapata (Vass, Mechler, Urbán, Dévald, Horváth, Szabados, Jákimné, Máté, Bakos, Kelemen, Magi, Balázsi, Kiss) 16x1200 m + 900 m össztávval.

A IV. korcsoportban (50 év feletti átlagéletkor):
1. Békéscsaba (Juhászné, Belankáné, Pető, Pappné, Béládi, Kovács), 16x1200 m + 500 m teljesítménnyel.

2001. január 15.
Dr. Rentka László rendező