Ötösverseny Brnoban - 2000. március 25-26.

Talán a legkülönösebb szenior úszóversenynek ad otthont immár tizenkettedik éve Brno: a 25 és 70 év közötti versenyzőket nem a szokásos öt évenkénti korcsopor-tokban értékelik, hanem valamennyiük időeredményét egy bonyolult képlet alapján (l. később!) számítógépes értékeléssel a korosztályok világcsúcsaihoz viszonyítják és százalékban fejezik ki. Így összemérve akár rosszabb időeredménnyel is legyőzheti fiatalabb ellenfelét a versenyző. Az ötösverseny öt versenyszámot takar. A négy úszásnemben egyaránt 50 métert kell teljesíteni, másnap a 100 méteres vegyesúszás, majd egyéb választható egyéni versenyszámok következnek. Az első versenynap az 50 méteres számokban az úszásnemek sorrendje: pillangó, hát, mell, gyors, a számok közötti pihenő eléri az ideálisnak mondható 40-50 percet. A Debreceni Szenior Úszó Klub öt versenyzője képviselte a magyar színeket, rajtuk kívül még öt országból további 38 klubcsapat vett részt a versenyen.

A 116 fős férfi mezőnyből 89-en teljesítették mind az öt versenyszámot, közülük a debreceni versenyzők összesített helyezési számai: Rentka László a 13., Bitskey István a 31., Kozma Gábor az 56., Dévald Péter az 57., Menyhárt Zsolt a 72. helyen végzett.

Az ötösverseny utáni 100 méteres versenyszámok közül egyet-egyet választottak a debreceni csapattagok, a szintén százalékos értékelésben mellúszásban Rentka László a 2., Dévald Péter a 11., Menyhárt Zsolt a 12. helyen, hátúszásban Bitskey István a 6., gyorsúszásban Kozma Gábor a 14. helyen végzett. Valamennyi debreceni úszó legalább két versenyszámban javította meg eddigi legjobb idejét a brnoi versenyen. A 25 méteres medencében elért néhány jobb időeredmény, amely 85-90 % körüli teljesítményt jelentett: Rentka László (43 éves) a 100 m mellúszásban 1:17,6 mp, 100 m vegyesen 1:10,5 mp, 50 m mellen 35,1 mp, Bitskey István (26 éves) 100 m hátúszásban 1:04,4 mp, 50 m hátúszásban 30,0 mp, 100 m vegyesen 1:05,5 mp.

A korábbi években Krasznai Róbert (Debrecen), Fábián Béla (Budapest-Eger), Csikány József (Budapest) értek el előkelő helyezést az ötösversenyen (a 2-5. helyen végeztek az összesítésben). Rajtuk kívül Dr. Papp Jenő, Ludmány László, Nagy Zoltán, Dr. Nagy Sándor Tibor, Farkasné Biró Gyöngyvér szerepeltek a korábbi években a brnoi versenyen (Hajdúszoboszló, Debrecen).

 

Ötösverseny Brnoban

2000. március 25-26.

 

 

A Debreceni Szenior Úszó Klub volt az egyetlen magyarországi klubcsapat a versenyen, amelyen öt országból még 38 egyesület képviseltette magát. Eredményeink:

 

A sorrend öt versenyszám összesített eredményei alapján a férfiaknál

Az első 10 helyezett és a debreceniek eredményei

(116 induló, 89 összesített eredmény)

Helye-zés

Név, szül.év, egyesület

50 m pillangó

50 m

hát

50 m

mell

50 m

gyors

100 m vegyes

Összesen

1.

Schulz R. 1958 HUB

00:28,60 (94,16 %)

00:31,60 (90,04 %)

00:32,20 (95,78 %)

00:25,70 (95,54 %)

01:05,50 (96,18 %)

03:03,60 (471,69 %)

2.

Pokorny F. 1941 PVKBr

00:31,50 (96,03 %)

00:37,60 (86,09 %)

00:37,50 (91,71 %)

00:29,10 (93,77 %)

01:16,60 (93,97 %)

03:32,30 (461,57 %)

3.

Smerda R. 1943 PVKBr

00:31,70 (94,06 %)

00:37,10 (85,86 %)

00:38,30 (88,60 %)

00:27,90 (96,54 %)

01:15,50 (93,77 %)

03:30,50 (458,82 %)

4.

Pavlicek M. 1958 SKNep

00:28,20 (95,49 %)

00:32,50 (87,55 %)

00:35,20 (87,62 %)

00:27,10 (90,60 %)

01:07,20 (93,75 %)

03:10,20 (455,00 %)

5.

Buczkowski W. 1942 Wro

00:35,20 (85,32 %)

00:37,80 (84,95 %)

00:35,50 (96,23 %)

00:29,30 (92,52 %)

01:16,60 (93,19 %)

03:34,40 (452,20 %)

6.

Valtr V. 1956 SKNep

00:29,90 (91,24 %)

00:32,50 (88,81 %)

00:35,00 (89,20 %)

00:27,70 (89,70 %)

01:08,80 (92,93 %)

03:13,90 (451,88 %)

7.

Shejbal J. 1952 PVKBr

00:30,30 (92,46 %)

00:33,50 (88,72 %)

00:36,70 (87,21 %)

00:28,70 (88,69 %)

01:11,10 (92,69 %)

03:20,30 (449,77 %)

8.

Kynera J. 1958 TJZn

00:29,40 (91,59 %)

00:31,70 (89,76 %)

00:36,40 (84,73 %)

00:27,30 (89,94 %)

1:07,70 (93,06 %)

03:12,50 (449,07 %)

9.

Bránik J. 1946 Boh

00:31,40 (92,97 %)

00:34,80 (89,40 %)

00:41,00 (81,14 %)

00:28,70 (92,06 %)

01:15,20 (91,87 %)

03:31,10 (447,43 %)

10.

Bastek E. 1939 Wro

00:35,00 (87,70 %)

00:38,40 (85,69 %)

00:40.90 (85,24 %)

00:30,80 (89,77 %)

01:21,30 (90,05 %)

03:46,40 (438,45 %)

13.

Dr. Rentka László 1957

00:32,30

(83,91 %)

00:33,40

(85,80 %)

00:35,10

(88,41 %)

00:28,80

(85,76 %)

1:10,50

(90,02 %)

03:20,10

(433,89 %)

31.

Bitskey István 1974

00:29,80

(81,90 %)

00:30,00

(85,14 %)

00:33,60

(83,66 %)

00:26,90

(83,41 %)

1:05,50

(86,07 %)

03:05,80

(420,19 %)

56.

Kozma Gábor 1972

00:30,90

(79,92 %)

00:36,60

(70,69 %)

00:35,80

(79,40 %)

00:27,70

(81,88 %)

1:13,20

(78,04 %)

3:24,20

(389,94 %)

57.

Dr. Dévald Péter 1960

00:34,80

(76,39 %)

00:38,80

(72,30 %)

00:37,80

(80,61 %)

00:29,30

(82,82 %)

01:20,30

(77,32 %)

3:41,00

(389,45 %)

72.

Dr. Menyhárt Zsolt 1965

00:37,60

(68,52 %)

00:38,20

(70,95 %)

00:37,50

(78,89 %)

00:31,90

(73,92 %)

01:22,00

(73,07 %)

03:47,20

(365,35 %)

 

 

Az ötösversenyen kívüli egyéni versenyszámokban elért eredmények:

100 m gyorsúszás: 14. Kozma Gábor 1972 1:02,70 79,72 %

100 m hátúszás: 6. Bitskey István 1974 1:04,40 84,82 %

100 m mellúszás: 2. Dr. Rentka László 1957 1:17,60 89,00 %

100 m mellúszás: 11. Dr. Dévald Péter 1960 1:25,90 78,68 %

100 m mellúszás: 12. Dr. Menyhárt Zsolt 1965 1:23,00 78,62 %

 

A sorrend öt versenyszám összesített eredményei alapján a nőknél

Az első 10 helyezett és néhány további helyezett eredményei

(47 versenyzőnek volt összesített eredménye, magyarországi induló nem volt)

 

Helye-zés

Név, szül.év, egyesület

50 m pillangó

50 m

hát

50 m

mell

50 m

gyors

100 m vegyes

összesen

1.

Civinová V. 1957 SKNep

00:34,20 (92,23 %)

00:37,30 (88,78 %)

00:40,60 (90,50 %)

00:31,40 (91,19 %)

01:19,50 (91,43 %)

03:43,00 (454,13 %)

2.

Bastek R. 1943 Wro 00:39,70 (89,73 %) 00:40,10 (92,51 %) 00:48,00 (84,45 %) 00:33,30 (95,34 %) 01:30,50 (91,22 %) 04:11,60 (453,24 %)

3.

Stastná M. 1937 Boh 00:42,30 (89,16 %) 00:44,00 (88,88 %) 00:45,30 (93,62 %) 00:38,10 (87,41 %) 01:35,90 (91,40 %) 04:25,60 (450,47 %)

4.

Neuhauser S. 1929 SUW 00:48,60 (84,19 %) 00:48,20 (87,47 %) 00:48,80 (92,62 %) 00:44,00 (80,96 %) 01:43,70 (92,11 %) 04:53,30 (437,36 %)

5.

Veterniková M. 1974 PKPr 00:31,20 (88,75 %) 00:34,50 (84,92 %) 00:39,90 (82,70 %) 00:29,60 (86,44 %) 01:12,90 (87,07 %) 03:28,10 (429,87 %)

6.

Vojkuvková M. 1974 PVKBr 00:32,20 (86,00 %) 00:36,10 (81,16 %) 00:39,90 (82,70 %) 00:29,40 (87,02 %) 01:14,10 (85,66 %) 03:31,70 (422,53 %)

7.

Martinovicová Z. 1975 IUBra 00:32,20 (85,38 %) 00:33,60 (86,61 %) 00:43,20 (75,92 %) 00:28,50 (89,21 %) 01:13,80 (85,37 %) 03:31,30 (422,50 %)

8.

Kudelová B. 1963 KVVs 00:36,20 (83,06 %) 00:37,30 (84,88 %) 00:41,80 (84,51 %) 00:32,40 (84,81 %) 01:21,70 (84,63 %) 03:49,40 (421,89 %)

9.

Hrdlicková S. 1964 ASKBI 00:34,80 (85,73 %) 00:41,20 (76,28 %) 00:40,30 (87,10 %) 00:31,60 (86,38 %) 01:20,10 (85,62 %) 03:48,00 (421,11 %)

10.

Nosková S. 1968 SnPDB 00:35,10 (82,45 %) 00:35,0 (87,26 %) 00:42,20 (81,11 %) 00:30,50 (87,16 %) 01:20,40 (82,64 % 03:43,20 (420,61 %)

15.

Tallová J. 1975 IUBra 00:33,70 (81,58 %) 00:36,70 (79,29 %) 00:40,50 (80,99 %) 00:31,20 (81,49 %) 01:17,40 (81,40 %) 03:39,50 (404,75 %)

20.

Mouchová I. 1971 SCHÚ 00:36,30 (77,96 %) 00:39,00 (76,68 %) 00:39,30 (85,50 %) 00:34,00 (76,69 %) 01:23,70 (77,57 %) 03:52,30 (394,40 %)

25.

Suková R. 1973 SOPKo 00:35,20 (79,24 %) 00:39,40 (74,87 %) 00:42,90 (77,38 %) 00:32,90 (78,26 %) 01:20,10 (79,84 %) 03:50,50 (389,57 %)

30.

Gregorová A. 1953 SCPAP 00:49,40 (66,01 %) 00:45,80 (74,59 %) 00:43,80 (86,19 %) 00:37,50 (78,56 %) 01:38,20 (76,63 %) 04:34,70 (381,98 %)

35.

Stluková I. 1960 SILi 00:47,40 (64,95 %) 00:43,60 (74,24 %) 00:47,20 (76,32 %) 00:36,70 (76,41 %) 01:38,80 (71,73 %) 04:33,70 (363,66 %)

40.

Kubalová J. 1969 PKNJ 00:44,20 (64,98 %) 00:45,20 (67,09 %) 00:46,80 (72,68 %) 00:34,30 (77,00 %) 01:32,30 (71,43 %) 04:22,80 (353,19 %)

45.

Marecková S. 1951 SILi 00:54,70 (60,64 %) 01:02,00 (55,98 %) 00:50,00 (76,55 %) 00:45,40 (65,84 %) 01:57,10 (65,42 %) 05:29,20 (324,44 %)

 

2001. március 24-25-én rendezik meg a XIII. brnoi ötösversenyt, amelyre nagy csapatot tervezünk!

 

 

Brno, Nemzetközi Ötösverseny

2000. március 25-26.

 

 

100 %-os időeredmények a Debreceni Szenior Úszó Klub

versenyzőit érintő korcsoportokban

(a verseny előtt rendelkezésünkre álló 1988-as számítási táblázat alapján)

 

Életkor

50 m pillangó

50 m hát

50 m mell

50 m gyors

26 év (1974)

0:24,90

0:27,01

0:29,81

0:23,49

28 év (1972)

0:25,28

0:27,39

0:30,19

0:23,73

35 év (1965)

0:26,68

0:28,78

0:31,57

0:24,58

40 év (1960)

0:27,78

0:29,89

0:32,63

0:25,23

43 év (1957)

0:28,48

0:30,59

0:33,31

0:25,64

 

 

 

 

Brno, Nemzetközi Ötösverseny

Az elért időeredményekhez tartozó %-os teljesítmények

az életkor függvényében

 

 

50 m pillangóúszás

Életkor

0:27,0

0:28,0

0:29,0

0:30,0

0:31,0

0:32,0

0:33,0

0:34,0

0:35,0

26 év

92,2%

88,9%

85,8%

83,0%

80,3%

77,8%

     

28 év

 

90,2%

87,1%

84,2%

81,5%

79,0%

     

35 év

     

88,9%

86,0%

83,3%

80,8%

78,4%

76,2%

40 év

     

92,6%

89,6%

86,8%

84,1%

81,0%

79,4%

43 év

     

94,9%

91,8%

89,0%

86,3%

83,7%

81,4%

 

 

 

50 m hátúszás

Életkor

0:29,0

0:30,0

0:31,0

0:32,0

0:33,0

0:34,0

0:35,0

0:36,0

0:37,0

26 év

93,1%

90,0%

87,1%

84,4%

         

28 év

 

91,3%

88,4%

85,6%

83,0%

80,6%

78,3%

   

35 év

     

89,9%

87,2%

84,6%

82,2%

79,9%

77,8%

40 év

     

93,4%

90,6%

87,9%

85,4%

83,0%

80,8%

43 év

     

95,6%

92,7%

90,0%

87,4%

85,0%

 

 

 

 

50 m mellúszás

Életkor

0:32,0

0:33,0

0:34,0

0:35,0

0:36,0

0:37,0

0:38,0

   

26 év

93,2%

90,3%

87,6%

85,1%

         

28 év

 

91,1%

88,7%

86,2%

83,8%

       

35 év

     

90,2%

87,7%

85,3%

83,0%

   

40 év

       

90,6%

88,1%

85,8%

   

43 év

       

92,5%

90,0%

86,8%

   

 

 

50 m gyorsúszás

Életkor

0:24,0

0:25,0

0:26,0

0:27,0

0:28,0

0:29,0

0:30,0

0:31,0

 

26 év

97,8%

93,9%

90,3%

87,0%

83,9%

       

28 év

 

94,9%

91,2%

87,8%

84,7%

81,8%

     

35 év

         

84,7%

81,9%

79,3%

 
           

87,0%

84,1%

81,3%

 
           

88,4%

85,4%

82,7%